A 2015-ös Fiatal Táncosok Eurovíziója volt a tizennegyedik Fiatal Táncosok Eurovíziója, melyet Csehországban, Plzeňben rendeztek meg. A pontos helyszín a Nové divadlo volt. A versenyre 2015. június 19-én került sor. Az Eurovíziós Dalfesztivállal ellenben itt nem az előző évi győztes rendez, hanem pályázni kell a rendezés jogára. A 2013-as verseny a holland Sedrig Verwoert győzelmével zárult, aki a „The 5th Element” című táncát adta elő a lengyelországi Gdańskban.

10 ország erősítette meg részvételét a versenyre, beleértve Albániát és Máltát, melyek először vettek részt, illetve Szlovákiát, mely tizennégy év és hat kihagyott verseny után ismét indult.

A verseny győztese a Lengyelországot képviselő Viktoria Nowak lett, akit a lengyel televízió nemzeti válogatóján választottak ki az ország képviseletére. 2001 után ez volt Lengyelország második győzelme a Fiatal Táncosok Eurovízióján.

A helyszín 2014. április 23-án bejelentették, hogy a verseny helyszíne a csehországi Plzeň lesz. Ez volt az első alkalom, hogy Csehország rendezett egy eurovíziós versenyt. Többek között azért esett a választás Csehországra, mert 2015-ben Plzeň volt Európa kulturális fővárosa.

2014 novemberében a rendező csatorna, a Česká Televize (ČT) bejelentette, hogy a Nové divadlo színházat választotta a verseny pontos helyszínéül, melynek legnagyobb előadóterme 461 fő befogadására alkalmas. A épület 2014. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit.

300px|link=bélyegkép|right|250px|A verseny helyszíne, a Nové divadlo

A résztvevők A korábbi találgatásokkal ellentétben a brit műsorsugárzó, a BBC 2014. október 7-én bejelentette, hogy nem fog részt venni a 2015-ös versenyen. Hozzájuk hasonlóan az ír, a belga, a finn, a horvát és a lett műsorsugárzó is már a verseny előtt bejelentette, hogy nem kíván indulót küldeni a versenyre.

Szlovénia a visszalépés előzetes bejelentése ellenére 2015. január 10-én megerősítette a részvételét.

Az előző évben visszatérő örmény műsorsugárzó 2015. január 30-án jelentette be, hogy az ország visszalép a 2015-ös versenytől. Az örményekhez hasonlóan az előző versenyen debütáló Fehéroroszország sem delegált versenyzőt Plzeňbe. Az ukrán közszolgálati televízió, az NTU pedig nehéz politikai és gazdasági helyzetére hivatkozva mondott le a szereplésről.

2015. április 7-én hozták nyilvánosságra a résztvevők hivatalos listáját. Ennek értelmében először vett részt a versenyen Albánia és Málta. Utóbbi 2014-ben debütált a Fiatal Zenészek Eurovízióján is.

Szlovákia hat kihagyott verseny, az 1997-es debütálás után küldött újból táncost. Egyben ez volt az első alkalom a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál óta, hogy a szlovák műsorsugárzó részt vett egy eurovíziós versenyen.

Így összesen tíz ország vett részt, mely megegyezett a 2011-es és a 2013-as verseny létszámával.

Először fordult elő, hogy egy táncos pár héttel a verseny előtt lépett vissza: a holland Timothy van Poucke – aki Julian Arques Boogie című koreográfiáját adta volna elő – egy sérülés miatt kényszerült kihagyni a megmérettetést. Helyét Thijs Hogenboom vette át.

A verseny A hivatalos megnyitó-ceremóniát június 13-án tartották. E napon jelentették be továbbá a döntő fellépési sorrendjét, mely szerint a versenyt a szlovén Staša Tušar produkciója nyitja és a házigazda Csehországot képviselő Helena Nováčková zárja. Az ötödik, holland produkció után az első öt táncos egy közös táncot mutatott be, majd a tizedik, cseh produkció után a második öt versenyző is. A fellépési sorrendet a házigazda Česká Televize közreműködésével a vezető koreográfus, Cameron McMillan állította össze.

A döntőt élőben közvetítette öt részt vevő ország televíziótarsága – Albánia, Csehország, Lengyelország, Norvégia és Szlovákia.

Sorozatban ötödször fordult elő, hogy egy műsorvezetője volt a versenynek: Libor Bouček személyében.

A svéd tánc koreográfusa és az internetes közvetítés egyik kommentátora, Mia Stagh az első, 1985-ös Fiatal Táncosok Eurovízióján is részt vett, ahol Göran Svalberggel együtt harmadik helyezést ért el. Az 1993-as verseny spanyol győztese, Zenaida Janovszki pedig a szakmai zsűri tagjaként vett részt a műsorban.

A verseny főcímdala Mark Ronson és Bruno Mars Uptown Funk című dalának átdolgozása volt.

A produkciók előtti képeslapok a versenyzőkkel készített kisfilmek voltak, melyeket a házigazda Česká Televize forgatott Plzeňben. A képeslapokban a versenyzők nem kedvelt tevékenységei kaptak szerepet. A kisfilmek előtt a műsorvezető, Libor Bouček rövid interjúkat készített a versenyzőkkel a Green Roomban. Az előadások után pedig a csoportos táncok koreográfusa, a Green Room műsorvezetője, Cameron McMillan tette ugyanezt, aki egyébként az előző verseny zsűriéjében foglalt helyet.

A zsűritagok egyenként minden produkció után véleményt mondtak, majd közösen kiválasztottak a döntő első és második feléből is egy-egy versenyzőt, akik kvalifikálták magukat és országukat a Végső Párbajba.

A Végső Párbajba Lengyelország és Szlovénia versenyzője jutott be, akiknek rögtönözniük kellett. A zsűritagok ezután egyenként kimondták annak az országnak a nevét, melynek versenyzőjét jobbnak látták. Zenaida Janovszki Szlovéniát, míg Jiří Bubeníček és Alexandra ‘Spicey’ Landé Lengyelországot nevezte meg, így 2:1 arányban a lengyel táncos, Viktoria Nowak nyerte meg a versenyt. A győztes 7000, a második helyezett pedig 3000 eurós pénzjutalomban részesült.

2001 után ez volt Lengyelország második győzelme, míg Szlovénia 2011 után másodjára végzett a második helyen.

Zsűri A hivatásos zsűri a táncművészet három területét képviselte (balett, kortárs és modern tánc), ezen alapulva pontozta az egyéni produkciókat és a csoportos táncokat.

Jiří Bubeníček (Zsűrielnök): táncos, koreográfus. 1992-ben díjat nyert a Prix de Lausanne elnevezésű versenyen, majd 1993-ban debütált a John Neumeier Hamburg Balletben. Koreografált New Yorkban, Zürichben, Drezdában, Hamburgban, sőt még a Kínai Nemzeti Balettnek is. 2009 májusában ikertestvérével, Otto Bubeníčekkel bemutatták Bubeníček and Friends című közös műsorukat Prágában. A zsűriben a kortárs táncot képviselte. Alexandra ‘Spicey’ Landé: táncos, koreográfus, tánctanár. Janet Jackson zenéje hatására kezdett el táncolni 1986-ban. 12 éven keresztül tanult, majd tanított hiphop táncot Montréalban és időközben hazája elismert hiphop táncosává vált. 2005-ben megalapította az Unkut Productions-t, amely táncos előadásokra specializálódott. A zsűriben a modern táncot képviselte. Zenaida Janovszki: spanyol balettművész, bár a franciaországi Lyonban született. Szülei is balett-táncosok voltak. 1991-ben második helyen végzett a Varna Nemzetközi Balett Versenyen. 1993-ban ő képviselte Spanyolországot a Fiatal Táncosok Eurovízióján, amit később meg is nyert. Egy évvel később a Jackson Nemzetközi Balett Versenyen szintén arany fokozatot nyert. 2001-ben csatlakozott a londoni Royal Baletthez, 2002-ben pedig felléphetett II. Erzsébet brit királynő uralkodásának arany jubileumát ünneplő eseményen a Buckingham-palotában. A zsűriben a balett táncot képviselte.

Döntő A döntőt 2015. június 19-én rendezték meg tíz ország részvételével. A végső döntést a háromfős szakmai zsűri hozta meg.

# Ország Táncos Tánc Koreográfus Helyezés 01 Szlovénia Staša Tušar „Gardenfound” Tanja Pavlič 2. 02 Norvégia Trine Lise Moe „Flux” Masja Abrahamsen — 03 Szlovákia Valéria Stašková „La Esmeralda” Marius Petipa, Karin Alaverdjan — 04 Málta Anthea Zammit „Ticrita (Tear Apart)” Dorian Mallia — 05 Hollandia Thijs Hogenboom „Variation of the Male Flame” Thom Stuart — 06 | Lengyelország Viktoria Nowak | „Piece in Old Style” Jacek Przybyłowicz | 1. 07 Albánia Klaudio Begaj „Scream of Life” Arjan Sukniqi — 08 Svédország Agnes Klapp „L’après midi” Mia Stagh — 09 Németország Thomas Rohe „Senses” Thomas Rohe — 10 Csehország Helena Nováčková „Soldier on My Own” Jana Kovačević Spiessová —

Végső Párbaj A zsűritagok szavazatai a Végső Párbaj versenyzőiről:

Ország Táncos Szavazatok(összesen) Zsűritagok szavazatai Szlovénia Staša Tušar 1 || 1 || || |- | style="text-align:left; background:#f2f2f2;"| Lengyelország| style="text-align:left; background:#f2f2f2;"| Viktoria Nowak | style="text-align:center; background:#f2f2f2;"| 2 1 1

Közvetítő csatornák

– TVSH, TVSH 2, RTSH Art, RTSH HD, RTSH Muzikë (élőben) – ČT2 (élőben) – NPO 2 (felvételről, június 28-án) – TVP Kultura (élőben) – TVM (60 perces késleltetéssel, június 19-én) – WDR Fernsehen (felvételről, július 12-én) – NRK1 (élőben) – SVT2, SVT World (felvételről, június 20-án; ismétlés, június 21-én) – Dvojka (élőben) – TV Slovenija 2 (felvételről, június 28-án)

A döntőt az interneten élőben közvetítette a verseny weboldala, a youngdancers.tv, valamint – ebben az évben először – a hivatalos YouTube-csatornája is. A nemzetközi közvetítés kommentátora Luke Fisher és Mia Stagh voltak.

Zene Az előadott táncok alatt a következő dalok hangoztak el.

# Ország Cím Előadó / Szerző 1. Szlovénia „The Garden” Einstürzende Neubauten 2. Norvégia „Double Connection” Plaster 3. Szlovákia „Esmeralda – Pas de deux” Riccardo Drigo 4. Málta „Moon” Alva Noto és Rjuicsi Szakamoto 5. Hollandia „The Prince of the Pagodas – Ballet in Three Acts Op. 57, Act I” Benjamin Britten 6. Lengyelország „Three Pieces in Old Style” Henryk Mikołaj Górecki 7. Albánia Klodian Qafoku 8. Svédország „Sur le fil” Yann Tiersen 9. Németország „Brotsjór” Ólafur Arnalds 10. Csehország „Iron (Quintet Version)” Woodkid

A Londoni Szimfonikus Zenekar előadásában, Richard Bonynge vezetésével A Londoni Szimfonikus Zenekar előadásában, Oliver Knussen vezetésével

A két közös tánc és a Végső párbaj zenéjét Mark Adair szerezte.

Térkép 600px|középre|bélyegkép|

Lásd még 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál 2015-ös Junior Eurovíziós Dalfesztivál

Jegyzetek

További információk Fiatal Táncosok Eurovíziója – Hivatalos honlap A 2015-ös verseny adatlapja a youngdancers.tv-n Fiatal Táncosok Eurovíziója 2015

Kategória:Fiatal Táncosok Eurovíziója