Joánina vagy Joánnia (görög nyelven: Ιωάννινα, angolul: Ioannina) vagy gyakran Jannina (görögül: Γιάννενα) város Északnyugat-Görögországban, az Epirusz régió, és egyben a Joánina prefektúra központja. A város a Jóániai-tóba nyúló hegyfokra épült, 520 méteres tengerszint feletti magasságban.

A város híres a feta sajtgyártásáról, a baklava süteményéről, az ezüstművességéről.

A Joánnia Egyetem - amely az 1960-as években lett alapítva és jelenleg mintegy 20 ezer diák a hallgatója - illetve az Egyetemes Kórház a város déli részén található.Joánina Kórháza A régészeti múzeumban az ókori Dodona emlékei is láthatók.

Népesség

Éghajlata

Története

A paleolit időszakból, mintegy 38 000 évvel ezelőttről találtak kőeszközöket a területen. Ismeretlen, hogy mikor volt alapítva Joánina, de Prokopiusz történetíró, mint egy "jól megerősített" település ír róla.De Aedificiis, IV.1.39–42

I. Iusztinianosz bizánci császár (527–565) sokat fejlesztett a városon, így többen őt tekintik a megalapítójának. 879-ben használták elsőként a Joánina település nevet. A név jelentése görögül Keresztelő Szent János városa. 1082-ben a normannok meghódították a területet I. Bohemund antiochiai fejedelem vezetésével, akik az első középkori erődöket létrehozták. 1430-ban a törökök foglalták el, és mintegy 500 évig, 1913-ig a fennhatóságuk alá tartozott.

Látnivalók Az óváros és a várfalak Ali pasa mauzóleum Aslan pasa mecset (1618-1619 között épült) A közeli Jóánina-szigeten (Nisi Ioanninon) a kolostorok A közeli Dodona ókori romjai

Jegyzetek

Fordítás

További információk Joánina Joánina Joánina város hírei Joánina város fotógaléria

Kategória:Epirusz régió települései