Ion Iliescu (Oltenița, 1930. március 3. – Bukarest, 2025. augusztus 5.) román politikus és államférfi. Az első, a nép által demokratikusan megválasztott elnök volt Romániában 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között. 1996-tól 2000-ig és 2004-től 2008-as nyugdíjazásáig a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, amelynek tiszteletbeli elnöke maradt.

Élete Az iskolát Oltenițában kezdte, majd Bukarestben folytatta. Gépészmérnöknek tanult a bukaresti Műszaki Egyetemen és Moszkvában. 1948-ban társalapítója volt a román Diákszövetségnek. Először a vízművekben dolgozott, majd kutatómérnök volt a kohászatban. 1953-ban csatlakozott a kommunista párthoz, majd 1965-ben a Központi Bizottság tagja lett, bár 1971-től Nicolae Ceaușescu fokozatosan háttérbe szorította. Vezető szerepet töltött be a romániai forradalomban. 1990-ben megválasztották a kommunizmus utáni első elnöknek. Miután az új alkotmányt 1991-ben népszavazáson jóváhagyták, további két ciklusban szolgált mint elnök, 1992 és 1996, valamint 2000 és 2004 között, Emil Constantinescu elnökségével megszakítva. Elnökségének idején a román politika stabilizálódott, és Románia csatlakozott a NATO-hoz.

1951-ben vette feleségül Nina Șerbănescut.

2025-ben hunyt el tüdőrák következtében.

Jegyzetek

Fordítás

További információk

(Románul) Ion Iliescu hivatalos életrajza (Románul) Ion Iliescu blogja

Kategória:Román kommunisták Kategória:Románia elnökei Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Érdemrend nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal kitüntetettjei Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:Román mérnökök