A Shine (magyarul: Ragyogás) egy dal, amely Oroszországot képviselte a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Koppenhágában.A Tolmacsova ikrek mennek Koppenhágába!

A dalt 2014. március 19-én mutatták be a YouTube-on mint sorrendben az utolsó, harminchetedik versenydalt.

Érdekesség, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválok történetében, rövid időn belül ez volt a negyedik Shine című dal. 2009-ben a The Toppers Hollandiát, 2010-ben Szopo Nizsaradze Grúziát, 2013-ban pedig Natália Kelly Ausztriát képviselte ugyanilyen című dallal.

A Tolmacsova ikrek a dalt Koppenhágában először a május 6-i első elődöntőben adták elő angol nyelven.

A május 10-én rendezett döntőben fellépési sorrendben tizenötödikként adták elő a francia Twin Twin együttes Moustache című dala után, és az olasz Emma Marrone La mia città című dala előtt. A szavazás során 89 pontot szerzett, két országtól a maximális 12 pontot begyűjtve, ez a 7. helyet jelentette a huszonhat fős mezőnyben.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Dalszöveg A Shine című dal videóklipje A dal első próbája a koppenhágai arénában A dal második próbája a koppenhágai arénában A dal előadása az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében

Kategória:Dalok a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon