Schulhof Vilmos (Budapest, 1874. június 10. – Auschwitz, 1944. július) fürdőorvos, balneológus és reumatológus, Schulhof Ödön (1896–1978) orvos féltestvére.
Életútja
Schulhof Sámuel (1848–1913) tőzsdei alkalmazott és Amster Rozália gyermekeként született. Orvosi tanulmányait Budapesten fejezte be 1897-ben, majd Berlinben folytatott orvosi gyakorlatot. Később a Szent Lukács gyógyfürdőben dolgozott, ahonnan Hévízfürdőre került. 1905-től 1944-ig dolgozott itt mint fürdőorvos és a szanatórium főorvosa. Kiemelkedően sokat tett a gyógyhely ismertségért, annak orvosi fejlesztéséért.
1911-ben megalapította a Zander Intézetet. A Zander-módszer lényegét a gépekkel történő mozgatásos gyógygimnasztika jelentette.
Első házastársa Weisz Rózsa (1875–1927) volt. Második házastársa Ecker Róza Mária volt, akivel 1937. május 29-én kötött házasságot Budapesten. 1938-ban elváltak.
1944-ben a keszthelyi gettóból feleségével együtt Auschwitzba deportálták. Munkáját az öccse, Schulhof Ödön (1896–1978) folytatta.
Munkái Cikkei a Klinikai Füzetekben (1900. Thiocol-Roche); az Orvosok Lapjában (1901. Mellhártya izzadmányok hydropathikus kezeléséről); a Budapesti Orvosi Ujság: Fürdő- és Vízgyógyászat c. melléklapjában (1903. A gyógyforrások némely természettan-vegytani sajátságairól, 1906. A légfürdőkről); az Orvosi Hetilapban (1906. jubileumi szám: A subacut és idült festőréses ízületi lobok gyógyszeres kezelése); a Budapesti Orvosi Ujságban (1907. Az ischias diagnosisának és gyógyításának mai állása) és a Szent-Lukácsfürdő Közlönyében.
A Fürdő- és vízgyógyintézet melléklap társszerkesztője volt 1907-től fogva Budapesten.
További munkái Gégészeti tapasztalatok. A budapesti ált. poliklinika orr-, torok- és gége osztályáról. Budapest, 1899. Waldmann Fülöppel együtt.) Rhino-pharyngologiai tapasztalatok. Budapest, 1901. (Különnyomat a Gyógyászatból.) Ujabb gyógyszerek inventariuma. I-III. kiadás. Budapest, 1905-1907.
Jegyzetek
Források
Róbert Péter: A Schulhof testvérek szerepe Hévíz világfürdővé válásában, Hévíz, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
További információk
Zalai életrajzi kislexikon. 3. javított, bővített kiadás. Szerk. Fatér Bernadett, Horváth József, Kiss Gábor [és mások]. Zalaegerszeg, Deák Ferenc Megyei Könyvtár, 2005.
Kategória:1874-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar balneológusok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Magyar orvosok Kategória:Az auschwitzi koncentrációs tábor foglyai