Vida Kristopher (Budapest, 1995. június 23. –) magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó, a román CSM Olimpia játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Twente Vida Kristopher neve 2000-ben került fel a futballtérképre, ekkor mindössze 4 esztendősen a Goldball FC utánpótlásában kezdte el bontogatni a szárnyait. Egy ötéves periódus szakadt meg 2005-ben, amikor is a fővárosi Vasas SC leigazolta Kristophert. Az angyalföldi éra négy évig tartott, egy rövid székesfehérvári kitérővel, onnantól pedig felgyorsultak az események, ugyanis a Budapest Honvéd FC játékosaként 2009 és 2011 között felkeltette a holland FC Twente figyelmét. A próbajátékból pedig külföldi szerződés lett, így jöhetett a légiós élet. A holland klub második csapatában 2013 nyarán debütált a profik között a holland másodosztályban.http://www.transfermarkt.de/kristopher-vida/leistungsdaten/spieler/164837/plus/0?saison=2013 A szezon végeztével újabb klubváltás jött, a szintén másodosztályú VBV De Graafschap ajánlata révbe ért. A 2014/15-ös szezonban a csapat alapembereként nagy érdeme volt abban, hogy feljutottak a holland élvonalba (Eredivisie). A csapat rövid látogatást tett a legjobbak között, a 2015/16-os szezon végén kiesett, Vida Kristopher pedig távozott.http://www.transfermarkt.de/kristopher-vida/leistungsdaten/spieler/164837/plus/0?saison=2015 A holland élvonalban egy gólt szerzett, az AFC Ajax hálóját vette be.

Dunaszerdahelyi AC A 2016-os nyári átigazolási időszakban a szlovák élvonalban szereplő DAC 1904 jelentett be szerződtetését. A dunaszerdahelyi periódus döcögősen indult, ám László Csaba érkezését követően a játékos szerepe és fontossága változott. Első szlovák szezonjában a Fortuna Ligában 29 mérkőzésen 5 gólt szerzett, s győztes gólokkal és gólpasszokkal járult hozzá a csapat 17 mérkőzésig tartó veretlenségi sorozatához. A 2018-2019-es bajnokság második fordulójában gólt lőtt és gólpasszt adott a Michalovce ellen 4–1-re megnyert bajnokin. Augusztus 6-án meghosszabbította szerződését 2021 nyaráig. Szeptember 1-jén, a Szered ellen 5–0-ra megnyert bajnokin két gólt szerzett. Szeptember 29-én a bajnokság 10. fordulójában győztes gólt szerzett a Szenc ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen. November 3-án, a Nyitra elleni 1–0-s győzelem alkalmával ő szerezte csapata gólját. A DAC végül második helyen zárta a 2018-2019-es bajnokságot, Vida tizenegy gólt szerzett a bajnokságban, ezzel csapata legeredményesebb játékosa lett. A szlovák Sport napilap beválasztotta a szezon álomcsapatába is. A 2019-2020-as szezon első felében 18 bajnokin lépett pályára, hét gólt szerzett és három gólpasszt adott, és bekerült az őszi szezon álomcsapatába. A 2019-2020-as szezon első felében 25 tétmérkőzésen nyolcszor volt eredményes, emellett négy gólpasszt is adott csapattársainak. A DAC-ban minden tétmérkőzést figyelembe véve 124 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 32 gólt szerzett. 2020. február 26-án 2023 nyaráig szóló szerződést írt alá a lengyel Piast Gliwice csapatával.

Piast Gliwice A lengyel élvonalban március 6-án, az Arka Gdynia ellen 1–0-ra megnyert bajnokin mutatkozott be. Első gólját március 11-én, a Lengyel Kupa negyeddöntőjében szerezte a Lechia Gdańsk ellen, de csapata 2–1-re kikapott és nem jutott tovább a legjobb négy közé. A címvédő Piast harmadik helyen zárta a 2019-2020-as bajnokságot, Vida 12 bajnoki mérkőzésen kapott játéklehetőséget, gólt nem szerzett.

Első bajnoki gólját a lengyel élvonalban 33. fellépésén, a 2021–2022-es idény 2. fordulójában szerezte, a Piast Stal Mielec elleni 2–0-s győzelmének alkalmával. Két héttel kősőbb, a Wisla Plock ellen 4–3-ra megnyert mérkőzésen gólt lőtt és gólpasszt adott. Augusztus 22-n, a bajnokság 5. fordulójában megszerezte idénybeli harmadik gólját is, a Piast pedig 1–1-es döntetlent ért el a Slask Worclaw ellen.

Kisvárda 2022 augusztusában a magyar élvonalba igazolt.

Nyíregyháza 2024. február 15-én több játéklehetőség reményében a Nyíregyháza csapatához került kölcsönbe az idény végéig.

A válogatottban 2019-ben meghívott kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a június 8-i és június 11-i Azerbajdzsán és Wales elleni mérkőzésekre készülő felnőtt válogatott bő keretébe.

Jegyzetek

Források Vida Kristopher tranfermarkt.de profil

Vida Kristopher profilja a DAC hivatalos honlapján Vida Kristopher (kapcsolódó cikkek) – FociClub.hu A DAC-tól igazolt magyar játékost a lengyel bajnokcsapat Index.hu, 2020. február 26.

További információk Hivatalos Facebook-oldal Hivatalos Twitter-oldal Hivatalos Instagram-oldal Hivatalos YouTube-csatorna Adatbank a foci-info.hu oldalon

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Twente Enschede labdarúgói Kategória:A De Graafschap labdarúgói Kategória:A DAC 1904 Dunajská Streda labdarúgói Kategória:A Piast Gliwice labdarúgói Kategória:A Kisvárda FC labdarúgói Kategória:A Nyíregyháza Spartacus labdarúgói Kategória:Az Eerste Divisie labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek