Bagdad (arab írással بغداد , tudományos átiratban Baġdād) Irak fővárosa és Bagdad kormányzóság székhelye, Délnyugat-Ázsia második legnagyobb városa Teherán után. A város a Tigris folyó két partján terül el megközelítőleg 204,2 km2 területen. Az arab világban csak Kairó előzi meg népesség tekintetében, elővárosokkal együtt körülbelül 8 millió fő.

A városban található a kormány székhelye, számos a nemzeti intézmény és minisztériumok, valamint számos vállalat központjaként működik. A város Irak GDP-jének mintegy 40%-át állítja elő. Bagdad egyben az iszlám történelem egyik kiemelkedő központja, számos történelmi mecsettel, valamint templomokkal, mandikkal és zsinagógákkal, amelyek a város vallási sokszínűségét tükrözik. Itt található a világ egyik legrégebbi egyeteme, az al-Musztanszírija Egyetem (الجامعة المستنصرية, Al-Dzsámía al-Musztanszírija), valamint a Maszdzsid al-Kázimajn mecset, amely évente zarándokok millióit vonzza. A város ad otthon továbbá a Bagdhadi Egyetemnek (جامعة بغداد, Dzsámíat Bagdád) és Bagdadi Amerikai Egyetemnek (الجامعة الأمريكية في بغداد, Al-Dzsámía al-Amríkíja fí Bagdád). A város jelentős kulturális intézményei közé tartozik az Iraki Nemzeti Múzeum, az Iraki Nemzeti Könyvtár. A Mercer listáján, amelyet a világ nagyvárosainak élhetőségéről tett közé, 2019-ben 231 város közül az utolsó helyen volt.Mercer: Quality of living rankings

Bagdadot 762-ben alapította Al-Manszúr kalifa, az Abbászida Kalifátus új fővárosaként. A város rövid időn belül az iszlám világ egyik legjelentősebb kulturális és tudományos központjává fejlődött. Itt működött több meghatározó intézmény, köztük a híres Bölcsesség Háza (بَيْت الْحِكْمَة, Bayt al-Hikmah), és a település etnikai és vallási sokszínűsége hozzájárult ahhoz, hogy Bagdad a tanulás központjaként vált ismertté. Az iszlám aranykor idején a város lakossága meghaladta az egymillió főt, ezzel a világ legnagyobb városai közé tartozott. Bagdadot 1258-ban feldúlták a Mongol Birodalom seregei, amely hosszú távú hanyatlást indított el. Ezt a folyamatot a gyakori járványok, valamint az egymást követő birodalmak uralma tovább mélyítette.

Nevének eredete Nevének pontos eredete máig vita tárgya. Arab nyelvészek valószínűsitik annak iszlám előtti eredetét, általában a középperzsa nyelvben keresték a gyökerét. A legelterjedtebb értelmezés szerint a név jelentése „Isten adománya”, amelyet a bagh („isten”) és dād („adott”) szavak összetételéből eredeztetnek. A kifejezés az óperzsa boghu alakhoz vezethető vissza, amely rokonságban áll az indoiráni bhag és a szláv bog („isten”) szóval. Hasonló szerkezet figyelhető meg a perzsa Mehrdád (Mithradāt) névben is, amelynek jelentése „Mithra által adott”. A bagh előtag más földrajzi nevekben is megjelenik, például Baghlan és Bagram (Afganisztán), Baghshan (Irán) és Baghdati (Grúzia). Más tudósok szerint a név arámi eredetre vezethető vissza.

Földrajz Fekvése Bagdad egy hatalmas síkság közepén fekszik, melyen a Tigris halad keresztül. A terület, amelyre a város épült, szinte teljesen lapos és alacsony fekvésű.

Éghajlat Bagdadban a szubtrópusi száraz éghajlat jellemző. Az egyik legforróbb város a világon, mivel a nyáron júniustól augusztusig az átlagos maximum hőmérséklet 44 °C körüli, csapadék pedig szinte sohasem esik. Az éjszakai hőmérséklet nyáron ritkán van 24 °C alatt. Mivel a páratartalom nagyon alacsony (általában 10%), porviharok is előfordulhatnak.

Télen enyhék a nappalok, decembertől februárig a maximum átlaghőmérséklet 16-18 °C. A reggelek hidegek, de fagypont alatti hőmérséklet csak egy-két alkalommal figyelhető meg évente.

Csapadék szinte kizárólag csak a novembertől márciusig terjedő időszakban esik, mértéke átlagosan mintegy 150 mm évente. Az első hóesés, melyet az elmúlt 100 évben feljegyeztek Bagdad történetében 2008. január 11.-én volt.First snow for 100 years falls on Baghdad (Hozzáférés: 2013. 06.04.)

Történelem bélyeg|250px|Bagdad a magasból 1924-ben bélyeg|250px|A város egyik „vörös zónája” nagyobb szállodákkal A Tigris folyó középső szakaszán fekvő Bagdad környéke már az ókorban is sűrűn lakott terület volt. A régió része volt a Mezopotámia néven ismert térségnek, amelyet az emberi civilizáció egyik bölcsőjeként tartanak számon. A területet az ókorban különböző birodalmak uralták: a sumérok, az akkádok, az asszírok, majd a babiloniak. A késő ókorban a Szászánida Birodalom része lett.

Középkor A 7. század közepén az iszlám világ politikai központja Damaszkusz volt, az Omajjád kalifák székvárosa. Azonban az Omajjádok ellen a 740-es évektől egyre erősödő elégedetlenség bontakozott ki, amelyet végül az Abbászidák döntöttek meg. 750-ben új politikai központot keresett a hatalmat szerzett dinasztia, amely jobban tükrözte uralmuk súlypontját.

Bagdadot 762-ben alapították hivatalosan. Abu Dzsaafar Abdalláh ibn Muhammad a második Abbászída kalifa kiválasztotta a Tigris partján fekvő helyet, mert stratégiailag kedvező volt: a folyó biztosította a vízellátást és a kereskedelmi lehetőségeket, míg a környező termékeny síkság élelmet nyújtott a lakosságnak. A vállalkozáshoz óriási erőforrásokat mozgósítottak: az arab krónikások 100 000 munkásról és kézművesről, valamint 18 millió aranydinárról vagy 100 millió ezüst dirhamról tudósítanak.

Az új várost kör alakúra tervezték meg, ezért kapta a „Kerek Város” (Madinat al-Manszúr) elnevezést. A korszak során a hivatalos elnevezése a Béke Városa (arabul: مدينة السلام, latinul: Madínát as-Szalám). A kör forma szimbolikus jelentőségű volt, a világmindenség harmóniáját tükrözte, és a kalifa központi szerepét fejezte ki. A várost négy kapuval látták el, amelyek a főbb kereskedelmi utakhoz kapcsolódtak: a Baszra, a Kufa, a Horászán és a Szíria felé vezető utakkal. A Kerek Város közepén állt a kalifa palotája (Aranykapu-palota) és a nagymecset, amelyek a politikai és vallási hatalom szimbólumai voltak. Bár a Kerek Városból ma alig maradt fenn valami, korabeli beszámolók és régészeti nyomok alapján viszonylag pontosan rekonstruálható az elrendezés.

A 8. századtól Bagdad rohamosan nőtt, és lakossága gyorsan elérhette az 1 millió főt, amivel korának legnagyobb városa lett. A városban külön negyedek alakultak ki kereskedők, kézművesek, tudósok és különböző vallási közösségek számára. A híres Ezeregyéjszaka meseciklusa is ezt a korszakot idézi, bár sok elemét későbbi legendák színezték ki.Bagdad gyors felemelkedése nemcsak politikai, hanem gazdasági tényezőknek is köszönhető volt. A város a Selyemút egyik legfontosabb állomása lett.

A 9. század elején al-Mamún kalifa (ur. 813–833) létrehozta a híres Bölcsesség Házát (Bayt al-Ḥikma), amely a kor tudományos központja lett. Itt görög, szír, perzsa és indiai műveket fordítottak arab nyelvre, és számos tudós dolgozott matematikán, csillagászaton, orvosláson, filozófián. Olyan nevek kötődnek Bagdadhoz, mint al-Hvárizmi (az algebra atyja), Hunajn ibn Iszhák al-Ibádi (orvosi és filozófiai szövegek fordítója), vagy al-Kindí (filozófus). A tudományos élet pezsgése hozzájárult ahhoz, hogy Bagdad az iszlám aranykor egyik szimbóluma lett.Révai Nagy Lexikona, 2. kötet: Bagdad

A kalifák hatalma a 10. század közepére névlegessé vált. 936-ban Ibn Ráik, egy környékbeli sejk, majd 945-től az iráni Buvajhidák szerezték meg a város és a kalifa feletti ellenőrzést, amit 1055-ben a szeldzsukok vettek át tőlük. A város, bár politikai súlyát elvesztette, egészen a 13. századig megőrizte fontos kulturális pozícióját.

1258-ban végül a Hülegü vezette mongolok bevették, lerombolták és többszázezer lakost mészároltak le. A kalifák Egyiptomban kerestek menedéket, a kifosztott Bagdad pedig hosszú időre jelentőségét vesztette, népessége is jelentősen lecsökkent.

Újkor A 16. században az Oszmán Birodalom hódította meg, melynek vilajetszékhelye lett. Az ismételt perzsa támadások ellenére az oszmán fennhatóság alatt állt egészen az első világháborúig, kivéve egy rövid időszakot (1623–1638), amikor a perzsák uralma alatt volt.

19. század A 19. században Bagdadban nőtt az európai befolyás a kereskedelem fokozásával. A században a jólét növekedett Bagdadban. 1860 és 1914 között több oszmán kormányzó fejlesztette a várost, különösen Midhat Paşa. Hivatali ideje alatt (1869–72) leromboltatta a régi városfalakat, megreformálta a közigazgatást és modern nyomdát állított fel. Létrejött a távíró, katonai gyárak, valamint modern kórházak és iskolák létesültek.

20. század 1917-ben a mezopotámiai hadjárat harcaiban a Brit Birodalom elfoglalta, 1921-től a Brit Mandátum alatti Iraki Királyság (Mantadory Iraq), majd 1932-től a független Irak fővárosa. Az ország legnagyobb kereskedővárosa (szőnyeg, sálak, selyem, iparcikkek, gyapot, ópium, datolya, rizs, szézám), amely tipikusan keleties külsejű, szűk utcás, lapos tetejű fehér házakból felépített település volt.Uj Idők Lexikona 3-4. Bagdad (Budapest, 1936)

1941-ben a brit hadsereg ismét elfoglalta. 1958-ban katonai puccs megdöntötte a királyságot. Több további katonai puccs és forradalom után, az 1960-as évek végére után indult újra fejlődésnek.

A város jelentősen sérült az 1991-es Öböl-háború bombázásai során és infrastruktúrájának nagy része elpusztult.

21. század 2003-ban az amerikaiak megszállták a Bagdadot. (Lásd: Iraki háború.) A város az amerikai bombázások során ismét jelentős károkat szenvedett. Gyakorlatilag polgárháborús helyzet alakult ki, amit nehéz volt kordában tartani.

2007 végére stabilizálódott a helyzet: a merényletek megritkultak, kezdtek visszaköltözni az emberek, most már éjszaka is kimehettek az utcára, újra zenés lakodalmakat kezdtek tartani, sőt – egyes források szerint – szeszboltok is nyíltak.

2019 végén a tüntetők Bagdad és más iraki városok utcáira vonultak, hogy demonstráljanak a gazdasági fejlődés hiánya, a kormányzati korrupció és a belügyekbe történő külföldi beavatkozás ellen. Egy tüntetőcsoport megtámadta az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét is.

2020. január 3-án az Egyesült Államok légicsapást hajtott végre a bagdadi nemzetközi repülőtér ellen, az iráni Forradalmi Gárda legfőbb parancsnokát megcélozva, és megölte a vele együtt tartózkodó iraki milícia vezetőjét is.

Népesség bélyeg|250px|Bagdad adminisztratív felosztása A bagdadi agglomeráció lakosságát 2015-ben 7,2 millióra becsülték.

Az egykor jelentős nyugati közösség 1958 óta lecsökkent, és ma főként üzletemberekre, a diplomáciai testület tagjaira és a külföldi vállalatok vezetőire korlátozódik. Hasonlóképpen a város egykor külföldi arabok, köztük többszázezer egyiptomi otthona volt. Sokan az öböl-háború előtt hagyták el az országot.

Egykor egy nagy zsidó közösségnek is otthont adott, az etnikai üldözés azonban az 1950-es évektől kezdve azonban a legtöbb zsidót elűzte az országból, és a 20. század végére gyakorlatilag egy sem maradt közülük.

Nyelv A városban iraki arabot beszélnek, az arab nyelv egy dialektusát.

A káld katolikus egyház szír arámi nyelven vezeti le a liturgiát. Mivel azonban a hívek többsége arabul beszél, a lakosság arab nyelvét egyre inkább használják imák, bibliai szakaszok mondásakor, és a szentmise gyakran kétnyelvű. A vallási oktatás arab nyelven folyik.

Vallás A lakosság 95%-a muszlim. Ennek megfelelően számtalan mecset található Bagdadban, amelyek közül a leghíresebb az Abu Hanifa mecset. A 2003-as háború előtt a muszlimok 65 százaléka szunnita, 35 százaléka pedig síita volt. Azóta ez az arány változott.

Bagdadban vallásilag síita, szunnita, asszír / káld / szír, örmény és vegyes városrészek találhatók.

A keresztények aránya csekély, talán 1-2%. A városban négy katolikus főegyházmegyének: a örmény katolikus, káld katolikus, a latin és a szír katolikus főegyházmegyének az érseki széke is megtalálható. A városban székel az asszír keleti egyház patriarchája.

Építészet