Babiczky László (Budapest, 1946. november 30. –) Balázs Béla-díjas magyar televíziós rendező, forgatókönyvíró.

Pályafutása

A családi hagyományok már gyermekkorában a művészetekre irányították a figyelmét. Az egyik nagyapja belsőépítész volt, remekül rajzolt és festett. A másik, verselő orvos, az Ady-kör tagja, több festőművész barátságát élvezte. Édesanyja pedagógus, fiatalon végezte a színiiskolát, itt ismerkedett meg a rendezőnek készülő apjával. Az apa a Cinecittà ösztöndíjasa, aki e filmvárosból visszatérve – lévén Olaszország fasiszta –, nem helyezkedhetett el a szakmában: nem kerülhetett be a Valahol Európában c. játékfilm stábjába rendezőasszisztensnek. Pályát módosított.

Szinte természetesnek tűnt ezzel a családi háttérrel, hogy a középiskolában (Apáczai Csere János Gimnázium) filmszakkörös lett. A bölcsésztanulmányok (irodalom–könyvtár szak) mellett tagja volt az ELTE amatőr filmklubjának. A Nemeskürty István és Nemes Károly vezette Filmtudományi Diákkör aktív tagja. Filmbevezető előadásokat tartott vetítések előtt az immár legendás Egyetemi Színpadon.

Az egyetemi tanulmányok befejezését követően mégsem a Filmtudományi Intézet segédkutatói állását választotta, hanem elszegődött Zsurzs Éva mellé asszisztensnek a Magyar Televízióba. Közben esti tagozaton elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola adásrendezői szakát. Első önálló rendezései a versek világába vezették. Figyelmének centrumában a magyar szépirodalom állt. Olyan műveket vitt képernyőre, amelyek az örök szellemi értékeken túl üzennek a jelen kornak, így időszerű gondolatokra, érzésekre is rezonálhat a néző. Olyan formanyelvi megoldásokat keresett, amelyek elősegítik a befogadást. Újító szándékát magas nézettségi mutatók igazolták vissza, a szakkritika nem mindig. 1979-ben Pécsre szerződött vezető rendezőnek, ahol segítette, megerősítette a fiatal körzeti televíziózást. A művészeti műsorok mellett számos dokumentumanyagot is rendezett, továbbá látókörébe került a környezetvédelem.

A pécsi időszakban készült művei közül kiemelhető az 1980-ban – nagy közönségsikerrel – bemutatott Láz című tévéjáték, amely Lippenszky István drámája alapján készült, s egy orvos kálváriáját dolgozta fel. Szintén Babiczky nevéhez köthető az MTV Pécsi Stúdiójának első tévéjátéka, a Czakó Gábor hasonló című alkotása alapján készült Szénporcsata (1982), valamint dr. Jósfay György Szigorított fegyház című novellája alapján megalkotott tévéjáték (1982) megrendezése is.Gerner András: A mi képernyőnk. Underground Kiadó, Budapest, 2015.

1983-ban tért vissza Budapestre, a Natura szerkesztőségében kezdeményezésére létrejött a Magyar Televízió első környezetvédelmi műsora: Tájkép. Végig az irodalom maradt érdeklődése középpontjában. Mintegy ezer alkotás fűződik nevéhez.

Érdemben vett részt az átalakuló köztelevízió belső küzdelmeiben, a rendszerváltást követő évek szakszervezeti és üzemi tanácsi tevékenységében. Jelentős érdeme: azt az értékmentő kulturális projektet találta ki és vezette, amely több ezer óra mozgóképi tartalmat digitalizál, ezzel mentve meg az utókornak. Neki és munkatársainak köszönhető, hogy sok értékes alkotást ma is vetíthető/sugározható minőségben őriz az MTVA archívuma. Egy ideig ő irányította az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában készült egykori filmek archiválását is, így azok közül szintén elérhetővé vált számos produkció az utókor számára.

Rendezői és értékmentő munkája mellett a Magyar Televízió 50. évfordulójára tévétörténeti könyvet írt: Szabadság tér 17, avagy a köztelevízió tündöklése és… (Ráday Könyvkiadó, 2007).

Televíziós munkásságával párhuzamosan a Szegedi Tudományegyetemen televíziózást tanított, valamint bekapcsolódott az OKJ-s képzésekbe. Mozgóképes oktatási tételeket írt-szerkesztett, állami vizsgabizottságokban vett részt, szakmai szervezetekben ténykedett (Magyar Mozgóképkészítők Céhe, Filmjus).

Filmjei Dramatikus művek Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója (tévéjáték) 1979 Lippenszky István: Láz (tévéjáték) 1980 Czakó Gábor: Szénporcsata (filmszatíra) 1981 Jósfay György: Szigorított fegyház (tévéjáték) 1982 Szentmihályi Szabó Péter: Atomzsarolás (tévéjáték) 1983 Hallama Erzsébet: Hét varázsdoboz (mesejáték) 1985 Benedek András: Csodakarikás (mesejáték) 1987 Sumonyi Papp Zoltán: Pázmány (tévéjáték) 1987 Eszterházy Péter: Spionjáték (monodráma) 1989 Sükösd Mihály: Egy államférfi nehézségei (tévéjáték) 1989 Bajor Andor: Főúr írja a többihez (tévéjáték) 1990 Horváth Péter: Neveletlenek (tévéjáték) 1995

Ismeretterjesztő, dokumentum műsorok Színházi Album (havi magazin) 1977-1979 Világszínpad (havi magazin) 1977-1979 Nemzetemnek vagyok katonája (Az aradi vértanúk emlékére) 1983 Irodalmi barangolások I-XVI rész 1978-1984 Lélektől lélekig (emlékezés Tóth Árpádra) 1985 Rapszódia egy őszi kertben (Vas István köszöntése) 1985 A nagy testamentum (Villon-zenés) 1985 Ladányi Mihály: Szavak sötétben 1986 Pódium Lukács Sándor 1986 A magyar történelem versekben I-IV. rész 1986 A tanár úr (egy óra Gáti Józseffel) 1987 Öröklétet dalodnak (Weöres Sándor) 1987 Áprily Lajos emlékére 1987 A mulandóságról (Gáti Oszkár) 1988 Prizma /havi életmód magazin/ 1994-1995 Csámborgó (havi idegenforgalmi magazin 1994-1995 Ezredvégi költőportrék I-XVI. rész Babits: Esztergomi napló (videoetűd) 1995 Füttyös Csavargó (Berda József) 1995 Egy polgár vallomásai (Márai Sándor) 1995 Hajszálhíd (Határ Győző) 1995 Didergő ezüstfiú (Nagy László) 1995 Tóth Eszter és az övéi 1995 Tsuszó Sándor emlékest (1995 szilveszter) Zene Táj Város (havonta) 1995-1996 100 éves a mozi 1995-1996 Bestseller 1995-1996 Franzstadti varieté (1996 szilveszter) Sortalanság (Kertész Imre portré) 1996 Vers Mindenkinek (egy évtizeden át) Lurkó foci 1998-1999 Hőséges az Isten (havi vallási magazin a TV2-n) 1997-1998 Századfordító magyarok (portrésorozat) 1998-1999 Zenebutik (havonta) 1998-1999 Napfogyatkozás Magyarországon 1999 Kun Zsuzsa portré 2000 Lányok a körmösön (dokumentumfilm) 2002 Látogatóban Gyulai Liviusnál (portré) 2002-2003 Szöllősi Mihály borász portréja 2010 (Duna Televízió) „Ember arccal néz rám, s elhiszem a kőnek.” Portré Hunyadi László szobrászról. 2013 Nekem már egy hét után honvágyam van… Kékedi László fafaragó, a népművészet mestere (MMA akadémikus portrék), 2017Kékedi László fafaragó, a népművészet mestere (portréfilm-előzetes). Mma-tv.hu Folyamatos múlt, dokumentumfilm Szentlászló horvátországi faluról 2017 „Hagyomány, mesterség, művészet" – Portréfilm Szatyor Győző népművészről (MMA akadémikus portrék) 2018„Hagyomány, mesterség, művészet" – Portréfilm Szatyor Győző népművészről (portréfilm-előzetes). Mma-tv.hu Vesmás Péter, építész (MMA akadémikus portrék) 2019 Életrajztöredékek: Számadás 80 év után. Radó Gyula rendező portréja, 2019Radó Gyula portréfilm - Babiczky László rendező . Babiczky.hu Az ezredforduló gyermeke: Portrémozaik Szurcsik József képzőművészről, 2023

Rádiójátékok Dickens: Szép remények (21 rész) Bandello: A pajzán griffmadár (21 rész) Babits Mihály: Elza pilóta (2 rész) Dickens: Húsz év múlva ( 21 rész) Spiró György: Hannibál Jékely Zoltán: Fekete Vitorlás (2 rész) Hubay Miklós: Búcsú a csodáktól Kenéz Ferenc: Szabaduló művész Szőts Géza: Shakespeare-játék Bay Gyula: Péter király (2 rész) Győri Klára: Kiszáradt az én örömem zöld fája (12 rész) Csák Gyula: Merénylet Csiky Ágnes Mária: A meggyilkolt város

Könyvei Szabadság tér 17. A Magyar Televízió tündöklése és...; Ráday Könyvesház, Bp., 2007 Sub fehér rosa a kultúráért; összeáll. Babiczky László; Kultúraközvetítők Társasága, Bp., 2009 Babiczky László–Zsurzs Katalin: Zsurzs. A tévéjáték-rendező; MTVA–Gondolat, Bp., 2016

Jegyzetek

Források

Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:A budapesti Apáczai diákjai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek