Varga László (Adásztevel, 1927. július 21. – Budapest, 2002. február 19.) piarista szerzetes, matematika–fizika szakos tanár, tartományfőnök (1979–1985).

Élete A Pápa melletti Adásztevelen született. A középiskolát a pápai római katolikus polgári iskolában, majd a pápai bencéseknél végezte, végül a 6. osztálytól a veszprémi piarista gimnázium diákja volt, de tüdőbetegsége és a háború miatt az utolsó két osztályt magántanulóként végezte. Betegsége és operációja miatt nem is rögtön az 1946-ban letett érettségi után, hanem csak 21 éves korában, 1948-ban lépett a piarista rendbe Budapesten. Szerzetesnövendékként a Kalazantinumban végzett teológiai tanulmányaival párhuzamosan 1950-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika szakos hallgatója volt. Tanári pályája 1955-től kezdődött, és haláláig a budapesti Piarista Gimnázium tanára maradt, amely 1953-tól a Mikszáth Kálmán téren működött. Megbízható, nyugodt természete, szorgalma és matematikai ismeretei miatt rendtársai nem csak tanárként és osztályfőnökként számíthattak rá, hanem 1971-től ő lett a magyar piarista rendtartomány vagyongondnoka is. 1976-ban, amikor a magyar piaristák 33 év után ismét káptalani választásokat tarthattak, tartományi asszisztenssé választották, a következő választáson pedig rendtársainak bizalma tartományfőnökké tette.

Két tartományfőnöki ciklust (6 évet) töltött a rendtartomány élén, a szocialista diktatúra enyhülő, de még mindig nehéz körülményei között, egyszerűséggel és bölcsességgel vezetve rendtársait. „Hat esztendeje szolgálatával a nagy rendfőnökök sorába emelkedett. Az ő akaratából nagy tervek valósultak: a budapesti tornaterem és a kecskeméti tanulóotthon bővítés. Hogy az állami hatóság mindezekhez hozzájárult, azt az ő tárgyalóképességének, rokonszenves magatartásának köszönhető. Az ő érdeme, hogy a tervek nem is egy kellemetlen ügy ellenére valósulhattak meg. … Hálásan köszönjük neki azt a nagyszerű példát, amit a piarista alázatból nekünk adott.”Medvigy Mihály beszéde az 1985. évi piarista tartományi káptalanon. A „kellemetlen ügyet” mindenekelőtt a Bulányi György piarista ellen folyó állami és egyházi eljárás jelentette. Habár egyházjogilag Bulányi elöljárója a piarista tartományfőnök volt, Varga László igyekezett magát és a rendi iskolákat is távol tartani az Állami Egyházügyi Hivatal által inspirált eljárástól. Emellett ő volt az első olyan piarista tartományfőnök Magyarországon, aki tartományfőnöksége alatt is tanított gimnáziumban.

Tartományfőnöksége után továbbra is fontos rendi feladatokat látott el. 1985-től a budapesti rendház főnöke, 1988-tól haláláig pedig ismét tartományi vagyongondnok volt. Emellett 1991-ig asszisztensként, 1991 és 1995 között a Kalazantinum rendház főnökeként, 1988 és 1999 között pedig a budapesti (Mikszáth Kálmán téri) piarista kápolna igazgatójaként is működött.

Jegyzetek

Források Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára (Budapest) Léh István, Catalogus religiosorum Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum 1666–1997, Budapest, 1998 (METEM-könyvek, 21)

Kategória:Magyar piarista szerzetesek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar fizikatanárok Kategória:Magyar matematikatanárok Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek