Szabó Ádám (Budapest, 1992. június 12. –)http://csukalib.hu/kiki.php?ember=381 zenész, énekes, harmonikás, a 2011-es Csillag születik második helyezettje, a 2013-as X-Faktor ötödik helyezettje, az Eurovíziós Dalfesztiválok magyarországi előválogatóinak résztvevője 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben, valamint a Sztárban sztár hetedik évadának a nyertese.
Élete Szülei Lezák Mária és Szabó István. Van egy öccse, Gergő; és egy húga, Brigitta. Érden él, itt nőtt fel. 5 évesen kezdett el harmonikázással foglalkozni. Több hazai, illetve nemzetközi zenei versenyen is részt vett. 2011-ben részt vett az RTL Csillag születik című tehetségkutató műsorában, ahol a második helyig jutott el. Ezt követően elvégezte a középiskolát, majd utána a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta tanulmányait.
A Dal 2013 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe jutott a Hadd legyen más című dalával. 2013-ban énekesként is kipróbálta magát az X-Faktor című műsorban, ahol az ötödik helyig jutott. 2014 márciusában megjelent a Nem kell többé félj című dala.
2015-ben bekerült a Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójába, ezúttal Give Me Your Love című dalával. 2017-ben ismét bekerült A Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe a Together című dalával.
2015-ben Katona Tamással megalapították a Yesyes formációt. 2018-ban bekerültek a A Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó show-ba az I Let You Run Away dalukkal, egy évvel később pedig az Incomplete-tel.
2018-ban szerepelt a TV2 A nagy duett műsorában. Partnere Keveházi Krisztina volt. 2020-ban a Sztárban sztár nyertese.
A Spirit Színház 2013-as Molière: A mizantróp előadásán Clitandre szerepét játszotta az Átrium Film Színházban.
Diszkográfia Slágerlistás dalai Év Dal Legmagasabb helyezés Album VIVA ChartViva Chart Class 40 Mahasz Editors’ Choice Mahasz Rádiós Top 40 Mahasz Dance Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200 2013 Hadd legyen más 2014 Nem kell többé félj 2015 Give Me Your Love 2017 Together Összesítés1. helyezett számok Top 10-be bekerült Top 40-be bekerült
Jegyzetek
Források Molière: A mizantróp Szabó Ádám Facebook oldala OK Cast rendezvényiroda: SZABÓ ÁDÁM harmonikaművész
Kategória:Magyar harmonikások Kategória:Magyar énekesek Kategória:X-faktor-versenyzők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Érdiek Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Dal-versenyzők