A Resurrection Anastacia amerikai pop-rock énekesnő hetedik lemeze és hatodik stúdióalbuma. Öt és fél év után ez az első olyan korongja, amelyen a saját alkotásai hallhatóak, ugyanis az előző, 2012-ben kiadott lemez, az It’s a Man’s World feldolgozásdalokat tartalmaz. A szerzemények egy részének írása, illetve felvétele abban az időszakban zajlott, amikor az énekesnő második csatáját vívta a melldaganattal. Az albumon közreműködött Sam Watters, Louis Biancaniello és Michael Biancaniello – akik korábban a Not That Kind és a Freak Of Nature nagylemezeken dolgoztak együtt Anastaciával –, illetve Jamie Hartman is, a brit Ben's Brother együttes frontembere.

Háttere Az album címe, a Resurrection (Feltámadás) arra utal, hogy Anastacia sikeresen felépült a kezelések után a melldaganatból, és visszatért a korábbi hangzásvilághoz, a „sprock” (a soul, a pop és a rock ötvözete) műfajhoz. A 2004-es Anastacia című korong megjelenése után vált ismertté ez a zenei stílus. A dalok írása és rögzítése 2013 elején kezdődött meg – miközben a tavasszal induló It’s A Man’s World Turné előkészületei is zajlottak –, ám egy időre félbeszakadtak a munkálatok, miután másodszorra diagnosztizálták a betegséget az énekesnőnél. Az első kislemezes dalt, a Stupid Little Thingset Sam Wattersszel és Louis Biancaniellóval írta, akikkel korábban számos sikeres szerzeményt alkotott már a Not That Kind és a Freak Of Nature nagylemezeken. A Resurrection előfutára túlnyomórészt pozitív kritikákat kapott a zenei kritikusoktól. Az album deluxe kiadásán helyet foglal a Left Outside Alone (Part 2) című alkotás is, amelynek hangzása lágyabb és visszafogottabb a korábbi verzióhoz képest. Mint kiderült, Anastacia azért választotta ezt a dalt a régi slágerei közül, mert a szerzeményt éppen akkor írta 2004-ben, amikor az első harcot vívta a daganattal. A mostani változat pedig a korábbi újraértelmezése. Emellett a címadó dal, a Resurrection is a deluxe változaton hallható.

Bemutatása Anastacia számos televíziós- és rádiós műsorban tűnt már fel, mint például Belgiumban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Svájcban vagy Németországban, ahol a Stupid Little Thingset is előadta az interjúk mellett. Egy olasz tehetségkutató műsorban, az Amici di Maria De Filippiben adta elő első alkalommal a dalt. A német Wetten, dass..? című show-műsorban, illetve a svájci The Voice-ban is hallható volt az alkotás. Az énekesnő elmondása szerint a turné jövőre mindenképp útnak indul, ám ha egyedül rajta múlna a dolog, akkor már 2014 végén megkezdené a koncertkörutat.

Dallista #CímSzerzőkProducerekHossz 1. Staring at the Sun Sam Watters, Louis Biancaniello, Marley Munroe Sam Watters, Louis Biancaniello 3:43 2. Lifeline Jamie Hartman, Phil Bentley, Shelly Peiken Jamie Hartman 4:02 3. Stupid Little Things Anastacia Newkirk, Watters, L. Biancaniello, M. Biancaniello, Courtney Harrell Watters, L. Biancaniello, M. Biancaniello 3:55 4. I Don't Want to Be the One Watters, Biancaniello, Munroe Watters, L. Biancaniello 3:59 5. Evolution Anastacia Newkirk, John Fields, Steve Diamond John Fields 3:23 6. Pendulum Anastacia, Jamie Hartman Jamie Hartman 3:30 7. Stay Anastacia, Hartman, Charlie Midnight Hartman 3:26 8. Dark White Girl Anastacia, Fields, Diamond Fields 3:23 9. Apology Anastacia, Hartman, Fields Hartman 3:32 10. Broken Wings Anastacia, Damon Sharpe, Toby Gad Toby Gad 3:37 Deluxe Edition bónusz CD 11. Other Side of Crazy Anastacia, Jamie Hartman, Andy Stochansky Hartman 3:49 12. Oncoming Train Alex Geringas, Nicky Holland Geringas, Joachim Schluter 3:08 13. Resurrection Anastacia, Diamond, Fields Fields 3:51 14. Left Outside Alone, Part 2 Anastacia, Glen Ballard, Dallas Austin Bill Malina 3:53 15. Underdog Anastacia, Diamond, Fields Fields 2:57

Jegyzetek

Kategória:Anastacia-albumok Kategória:2014 nagylemezei