Az Umeå Energi nevű vállalat a svédországi Umeå város energiaellátását végzi. Villamos energiát, távhőt és hűtési energiát szolgáltat, valamint az UmeNet nevű leányvállalatán keresztül széles sávú szolgáltatást nyújt.
Története
A vállalat elődjét 1887-ben alapították, állítólag egy londoni mérnök és a svéd polgármester közötti esküvői beszélgetés eredményeképpen.
A cég kijelentette, hogy tervezi a "szén-dioxid-mentesség" elérését 2018-ig új energia-termelési eljárások bevezetésével, beleértve még több megújuló energiaforrás használatát.
Működése
Az Umeå Energi egyik fűtőműve Ålidhemben működik. Az itt termelt hőenergiát különféle forrásokból állítják elő, beleértve kommunális és ipari hulladékot, valamint biomasszát. A termelt hővel turbinákat hajtanak meg.
A vállalat a Dåvamyrans ipari hulladéklerakónál két kogenerációs erőművet is üzemeltet, amelyek a hulladékból és biomasszából termelnek energiát. A Dåva 1 erőmű fő fűtőanyaga a hulladék, amiből óránként 20 tonnát éget el, és ezzel 65 megawatt hőenergiát állít elő. Ennek nagy részével távfűtést valósítanak meg, csupán 10 MW-ot használnak villamosenergia-termelésre. Az erőmű a fakitermelésből származó hulladékot is hasznosítja. A légszennyezést alacsony szinten tartják a füstgázok szűrőrendszerei. A 2010-ben üzembe helyezett Dåva 2 erőműben 105 MW energiát termelnek a régi üzemhez hasonló fűtőanyag-keverék és tőzeg felhasználásával. Ebből 30 MW-ot használnak elektromos áram előállítására.Dava CHP , umea.se, Hozzáférés ideje: 8 May 2014
A fenti két erőmű mellett a cég vízerőművet és szélfarmot is működtet és szennyvíz felhasználásával is termel energiát.
Fényterápiás kezdeményezés
Mivel Umeåban hónapokon keresztül 9 órakor van napkelte és 14 órakor napnyugta, a városra sötét borul a nap nagy részében. A probléma megoldása érdekében az Umeå Energi 2012-ben 30 buszmegállóban lámpákat szerelt fel fényterápiás céllal, hogy csökkentse a téli depresszió hatásait. A vállalat sajtónyilatkozatban arról tájékoztatott, hogy a lámpák biztonságosak, az ultraibolya sugárzást kiszűrték, és a fényt megújuló energiaforrásból állítják elő.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Svéd cégek Kategória:Energetikai cégek Kategória:Umeå