Parászka Boróka (Gyergyószentmiklós, 1976. május 4. –) erdélyi magyar újságíró.

Pályája Szatmárnémetiben érettségizett. Filozófiát és esztétikát tanult a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Debrecenben és az ELTE-n. Apja Parászka Miklós színházi rendező, anyja Ferencz Ágnes, orvos. Négy gyermek anyja.

Pályáját a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó szerkesztőjeként kezdte, 2003 és 2006 között A Hét című marosvásárhelyi hetilap főszerkesztője volt. Magyarországi és erdélyi lapokban, portálokon: a Hargita Népében, a Romániai Magyar Szóban, a manna.ro-n, a Magyar Narancsban, a Mozgó Világban, a 168 órában, a 2016-ban megszüntetett nagyváradi Erdélyi Riportban, az erport.ro oldalán publikált, illetve publikál. 2012 óta a Román Rádiótársaság székelyföldi területi csatornája (Marosvásárhelyi Rádió) munkatársa. Naponta jelentkező kulturális-politikai műsora az Értsünk Szót.

Újságíróként emberi, nő- és kisebbségi jogokkal foglalkozik. Rendszeresen jelennek meg riportjai, elemzései különböző válságövezetekből (Törökország kurdok lakta vidékeiről, a török–görög határövezetről, az európai és az Európán kívüli menekültútvonalakról, Bangladesről, Grúziáról). 2017-ben indította el kollégájával, Fodor Zsuzsannával a 168 Óra honlapján működő Kríziszóna című rovatát, ahol angolul és magyarul publikál.

Az újságírói munkáját ért vádak és támadások 2009-ben a csíkszéki önkormányzatok elöljárói feljelentést tettek ellene az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a Nesze nektek csabakirályfizás című cikke miatt. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács Parászka javára ítélt,A határozat a Wikimedia OTRS rendszerében ticket:2018031110005953 ügyszámon archiválásra került. a cikket szándékosan félreértettnek, a vádakat alaptalannak minősítette.

2013-ban a Marosvásárhelyi Rádió archívumában negyven órányi, Parászka Boróka által rögzített hanganyagot semmisített meg egy ismeretlen elkövető, vélhetően politikai okokból: az interjúk között romániai és magyarországi ellenzékiekkel, különböző kisebbségi közösségek, valamint az LMBTQ közösség tagjaival készített hanganyagok voltak.

2013 augusztusában a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének tizenöt főállású tagja fordult beadványban a területi stúdió vezetőségéhez, amelyben súlyos szakmai vétségekkel, minősíthetetlen magaviselettel vádolták kollégájukat, és javasolták külsős munkaviszonya megszüntetését. Parászka vádlói nem kaptak választ beadványukra, de a rádió vezetői szerint "személyek közötti problémáknak tulajdoníthatóak a nézeteltérések", és az ellene korábban felhozott vádak nagy része nem állt fenn.Nem értenek szót Parászka Borókával

Jogvédő és tényfeltáró munkája miatt évek óta zaklatások, esetenként halálos fenyegetések érték.http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/49338-halallal-fenyegetik-paraszka-boroka-ujsagirot A Parászka Borókát ért támadások miatt állást foglalt a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete,http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/60039-a-mure-eliteli-a-paraszka-boroka-elleni-indult-peticiot a támadásokat rögzítette a Mapping Media Freedomhttps://mappingmediafreedom.org/#/937? és az Index on Censorship.https://www.indexoncensorship.org/2016/02/mapping-media-freedom-week-in-focus/ A legutóbbi, halálos fenyegetésekkel járó támadássorozat akkor indult ellene, amikor a magyar kormány erdélyi sajtófinanszírozásáról írt tényfeltáró anyagot A címzett ismeretlen címmel.

Díjai, elismerései Mozgó Világ nívódíj (2008) Bossányi Katalin-díj (2009) Minőségi Újságírásért díj (2011. szeptember) Mozgó Világ-nívódíj (2013) Robert Bosch Alapítvány (2014) Mozgó Világ-nívódíj (2017) Vízy Dorka-díj (2018) Virág F. Éva-díj (2020)Díjazták a sajtó legjobbjait - köztük a Népszava két munkatársát. Nepszava.hu. 2020. márc. 12.

Riportok Határsértés saját felelősségre – riport a görög–macedón határról Riport a görög-macedón határ 2015-ös áttöréséről (vs.hu, 2015) Halált hozó határzár – A görögök kerítésénél jártunk Az első európai menekültellenes kerítés és a török-görög határzóna illegális menekült temetői (vs.hu, 2015) Elveszett lelkek a török-görög határzáron: csempészek, kurvák, lágerek Embercsempészet az Európai Unió és Törökország 2016-os megállapodása után (Átlátszó, 2016) Diyarbakir: aknák, hullák, kávézók Kurdisztán "elszíriásodása" (Erdélyi Riport, 2016) A Jezidi-ügy. Diyarbakiri napló 1. Riportsorozat a Törökország területén élő jezidi genocídium túlélőiről (Erdélyi Riport, 2016) The gamers of the European borders – How the refugee trap works between Eastern and Western Europe Embercsempész hálózatok Nyugat- és Kelet-Európa között (168 óra, 2017) Nyomorúságon hízik a béranyaipar – Az új kaukázusi krétakörben azé a gyerek, aki akarja Grúziai riport a béranya rendszerről (168 óra, 2017) Virágzik a menekültbiznisz a Temesvár–Arad-vonalon (168 óra, 2017) Hidegvérrel Kecseten – Egy házrombolás igaz története Riport a székelyföldi Kecseten történt atrocitásokról (168 óra, 2018) Gyermekvadászat után – Rohingya túlélők vallomásai Riport a bangladesi menekülttáborról és a rohingyák által elszenvedett tömegmészárlásokról (168 óra, 2018)

Publicisztikák Békebeliek (Mozgó Világ, 2008) Nesze nektek csabakirályfizás (manna.ro, 2009) Alulnézet (Mozgó Világ, 2009) Dolmányosok, katonák (Mozgó Világ, 2008) Nem ördögi történet (Mozgó Világ, 2013)

Jegyzetek

Források

Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Gyergyószentmiklósiak Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Bossányi Katalin-díjasok