Karl Marx, elterjedt magyaros formában Marx Károly (Trier, 1818. május 5. – London, 1883. március 14.) német filozófus, közgazdász, szociológus, a kommunista munkásmozgalom teoretikusa, egyben a marxizmus ihletője; munkássága óriási mértékben járult hozzá a társadalomtudományok fejlődéséhez. A világtörténelem egyik legnagyobb befolyást elérő gondolkodója, nézetei és eredményei rendkívüli hatást gyakoroltak a baloldali munkásmozgalomra és az ahhoz kapcsolódó filozófiai-gondolati irányzatokra, de az azokkal ellentétben álló eszmeáramlatokra is, emiatt életműve a mai napig megkerülhetetlennek számít a gondolkodásban. Művei közül kiemelkedik a Kommunista Párt kiáltványa (1848) és A tőke (1867–1894), melynek csak első kötete jelent meg életében, a további köteteket barátja és gyakori társszerzője, Friedrich Engels rendezte sajtó alá.
A poroszországi Trier városában született jómódú, középosztálybeli, kikeresztelkedett, asszimilálódott zsidó családba. A Bonni Egyetemen és a Humboldt Egyetemen tanult, ahol Georg Wilhelm Friedrich Hegel bölcselete és az ifjúhegelianizmus filozófiai irányzata iránt érdeklődött. 1841-ben szerzett doktori címet a jénai egyetemen, kiváló minősítéssel. 1842-ben találkozott először Friedrich Engelsszel, akivel később életre szóló barátságot kötött. 1843-ban Párizsba költözött, mely szellemi horizontját jelentősen kitágította. Eljárt a francia radikális munkásmozgalom gyűléseire, szinte valamennyi jelentős képviselőjével megismerkedett. Társaival megalapította a Deutsch–Französische Jahrbücher című folyóiratot, melynek csak egyetlen dupla száma jelent meg. Ekkoriban írta valláskritikai korszakát lezáró, A hegeli jogfilozófia kritikájához című munkáját, valamint A zsidókérdéshez című tanulmányát. Ettől az időszaktól fordult a közgazdaság tanulmányozása felé, melynek eredményeképp megszületett Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című munkája. 1844 nyarától bekapcsolódott a német emigránsok Vorwärts! („Előre!”) című lapjának szerkesztésébe, melynek politikai vezetőjévé vált. Párizsi tartózkodásának legnagyobb terjedelmű alkotása az Engelsszel közösen írt A szent család vagy a kritikai kritika kritikája című szatirikus mű, mely a dialektikus és történelmi materializmus kidolgozásában fontos szerepet töltött be. 1845 januárjában a porosz kormány kérésére egy cikke miatt kiutasították Franciaországból, s családjával Brüsszelbe kellett áthelyeznie lakóhelyét. 1849-ben politikai tevékenysége miatt száműzték Poroszországból és Franciaországból, ezért feleségével és gyermekeivel együtt Londonba költözött, ahol azután egészen haláláig háborítatlanul folytathatta munkásságát.
Marx tanai társadalomelméleti, gazdasági és politikai ideológiák együttese, melyet róla marxizmusnak neveztek el. A Kommunista kiáltványban kijelentette, hogy „minden eddigi társadalom története osztályharcok története”. Azt gondolta, hogy az ellentétes érdekű társadalmi osztályok közötti osztályharc a nincstelenek osztálya, a proletariátus győzelméhez vezet, és ezáltal létrejöhet az osztály nélküli társadalom. Azt hirdette, hogy a kapitalista társadalmi rendszert felváltja majd a szocialista. Az oda vezető utat a forradalomtól várta, és azt is gondolta, hogy megszüntethető a magántulajdon.
Elsősorban kapitalizmuskritikájáról és a történelem materialista értelmezéséről, osztályharcok történeteként való leírásáról ismert. Elméleti munkásságával és közvetlen részvételével több európai munkásszervezetben, köztük a Kommunisták Szövetségében és az I. Internacionáléban fejtett ki jelentős forradalmi tevékenységet. Az általa lefektetett marxista ideológia mind jobb-, mind baloldalról éles bírálatokat kapott, és munkássága adta a 20. században működő baloldali diktatórikus rendszerek fő ideológiai hátterét.
Élete Származása, gyerekkora bélyegkép|jobbra|250px|Marx szülőháza Trierben Trier városában, a Rajna-vidéken (akkor a Porosz Királyság egy tartománya, ma Trier Németország Rajna-vidék-Pfalz szövetségi tartományának területén található) született 1818-ban, zsidó családba. Apja, Heschel Marx Levi Mordechai rabbik és zsidó kereskedők leszármazottja, 1819-ben azonban mégis áttért az evangélikus vallásra, Heinrich Marxként keresztelkedett meg, hogy ügyvédi hivatását gyakorolhassa. Anyja Henrietta Pressburg Hirshel holland szintén Mózes-hitű asszony, az ő felmenői közül is számos rabbi került ki. Karl Marxot és testvéreit 1824-ben, anyját 1825-ben vették fel az evangélikus egyházba, ami megóvta a családot a Rajna-vidéken ekkoriban fellobbanó antiszemitizmustól.
Gyermekkoráról nagyon kevés forrás maradt fenn. Eleanor lányának visszaemlékezése szerint akaratát sikeresen rá tudta kényszeríteni testvéreire, többek között azért, mert már akkor kitűnt rendkívüli elbeszélő tehetsége, és testvérei elviselték „zsarnokoskodását” az érdekes történeteiért cserébe. Apjához való különleges viszonya meghatározó volt Marx életében. Heinrich Marx szegény sorban nőtt fel, a társadalmi asszimiláció a szegénységből való kitörés lehetőségét jelentette számára. Teljesen áthatották a felvilágosodás eszméi, nagy rajongója volt Voltaire és Rousseau műveinek, de franciás műveltségén kívül a német és az angol kultúra ismerete is jellemezte. Marx 12 éves koráig nem járt iskolába, magántanuló volt, apja otthon tanította, ami megalapozta kettejük mély és bensőséges kapcsolatát, illetve részben magyarázatot ad arra, hogy ifjúkorában Marx miért használta egy ideig apja nevét. Apjával ellentétben anyja iskolázatlan, meglehetősen szűk látókörű volt, a háztartásvezetésen, a családon kívül nem nagyon érdekelte más, németül sem tanult meg jól. Marx felnőtt korára egyre jobban elhidegült és eltávolodott tőle.
Tanulmányok Gimnázium Tanulmányait 1830 októberében, 12 éves korában kezdte meg a trieri Fridrich Wilhelm Gymnasiumban, és 1835-ben tett érettségit. A nagy múltú gimnáziumot 1563-ban jezsuiták alapították, de amikor Marx ott tanult, már állami iskola volt és a berlini porosz kormány fennhatósága alá tartozott. Igazgatója a felvilágosodás és az 1789-es francia forradalom iránt lelkesedő Johann Hugo Wyttenbach volt, az iskola tanári karát a franciabarát republikanizmus és a Rajna-vidék általános poroszellenessége jellemezte. A serdülőkorú Marxot a haladó szellemiségen túl közvetlen ellenzéki politikai hatások is érték, melyek közül a legjelentősebb, az apját is érintő Kaszinó Társaság ügye volt. 1834. január 12-én a liberális polgárság gyülekezőhelye, a trieri Kaszinó Társaság bankettet rendezett a rajnai landtag trieri küldöttei tiszteletére, melyen Heinrich Marx, mint a szervező bizottság elnöke, lojális és mérsékelt hangú beszédet mondott. Január 25-én pedig a társaság megalapításának évfordulóján a résztvevők a La Marseillaise-t és a La Parisienne-t énekelték, letérdeltek a francia trikolór előtt, megcsókolták, és olyan kijelentések hangzottak el nyilvánosan, amelyek a kormányt retorziókra késztették. A Kaszinót rendőri felügyelet alá helyezték, egy ideig be is zárták, házkutatást tartottak a gimnáziumban felforgató irományokat keresve. Marx apját és a gimnázium tanárait is figyelmeztetésben részesítették, Wyttenbachot nyugdíjazással fenyegették meg a tüntetésszámba menő esemény és az igazgatása alatti intézményben uralkodó liberális légkör miatt. „A fiatal Marxra utolsó tanulmányi éveiben feltétlenül hatást kellett gyakorolnia ennek a politikai agitációnak, amelyben apja, több tanára és iskolatársa is részt vett. Bár nincs bizonyítékunk arra, hogy ő maga is részt vett volna az agitációban, nem fér hozzá kétség, hogy ez a légkör nagymértékben hozzájárult első politikai tájékozódásához.”
Tanárai közül a történész Wyttenbach tette rá a legnagyobb hatást, aki a tanítás mellett figyelemre méltó tudományos tevékenységet is folytatott. Marx jól tanult a gimnáziumban, de nem volt osztályelső. Érettségi bizonyítványa alapján, 2,4-es összteljesítményét tekintve (az 1-es volt a legjobb) két diáktársával együtt a 32 fős osztályból a 8. helyet foglalta el. Tanulmányai során külön dicséretet kapott az ókori nyelvekben elért eredményei miatt, az utolsó évben pedig több alkalommal német dolgozataira. Ez beleillik abba a képbe, hogy ekkor még költő akart lenni, és fő érdeklődési körét az irodalom jelentette. Egy ifjú elmélkedése pályaválasztáskor című, 1835 augusztusában írt német érettségi dolgozata meglepően kiforrott gondolkodásról tett tanúságot. A társadalmi környezetnek az egyént döntően meghatározó sajátosságáról, mely későbbi tanaiban az osztálymeghatározottság fogalmaként nyert kifejtést, már ekkor a következőképpen vélekedett: „De nem mindig választhatjuk azt a foglalkozást, amelyre hivatottnak érezzük magunkat, viszonyaink a társadalomban bizonyos mértékben már megkezdődtek, még mielőtt módunk lenne meghatározni őket.” A dolgozat végső következtetéseként az egyén legfőbb célját életpályájának megválasztásában az emberiségért folytatott tevékenységben jelölte ki: „A fő irányító azonban, amelynek a pályaválasztásban vezetnie kell bennünket, az emberiség java, önmagunk tökéletesítése. Ne vélje senki, hogy ez a két érdek ellenségként hadakozik egymás ellen, hogy az egyiknek meg kell semmisítenie a másikat; olyan az ember természete, hogy csak akkor érheti el tökéletesedését, ha embertársai tökéletesedéséért, javáért tevékenykedik.” A dolgozatból sugárzik a mély vallásosság, az „istenség” fogalma az első hét bekezdésből négyben megtalálható, és az alapvetően morális indítékok vallási jelleget öltenek azáltal, hogy példaképül a krisztusi önfeláldozást állította.
Egyetemek Bonn bélyegkép|190px|Marx 1836-ban 1835 októberétől szülei kívánságának megfelelően jogi tanulmányokat kezdett a híres Bonni Egyetemen. Mivel ekkoriban még költői ambíciói voltak, a jogi stúdiumok mellett irodalmi és esztétikai tanulmányokat is folytatott. Ott tanított August Wilhelm Schlegel, a romantika neves teoretikusa, s Marx ebben az időszakában addigi racionalizmusát feladva a romantika hatása alá került. A stúdiumokat nagy szorgalommal végezte, annyira túlhajtotta magát, hogy 1836 elejére lebetegedett. A diákok ez idő tájt társadalmi helyzetük vagy lakóhelyük szerinti diákegyesületekbe tömörültek, Marx a mintegy 30 tagból álló trieri söregylet, a „Landsmannschaft” tagja, majd később egyik elnöke lett. Barátja ebben az időben Christian Heinrich Wienenbrügge, egy évvel korábban érettségizett gimnáziumi társa volt, akivel közösen béreltek szobát. A filozófiai fakultáson tanuló Wienenbrüggével lezajlott beszélgetéseiknek, vitáiknak bizonyára jelentős szerepe volt abban, hogy Marx érdeklődése ekkoriban a filozófia és a történelem felé kezdett fordulni, de e változáshoz hozzájárult az is, hogy a filozófiai karon sokkal ismertebb tanárok adtak elő, mint a jogin. Schlegel ekkori hatása Marxra vitathatatlan, de Friedrich Gottlieb Welcker klasszika-filológus is kiemelkedett az egyetemi oktatói karából, mint aki magával ragadta hallgatóságát.