A Bohemian Rhapsody a tizenegyedik dal a brit Queen rockegyüttes 1975-ös A Night at the Opera albumáról. Szerzője Freddie Mercury énekes volt.
Felvételei 1975 augusztusa és szeptembere között három hétig tartottak, ennek során 24 sávos felvételi technológiát alkalmaztak, és egy 180 tagú kórus atmoszféráját teremtették meg. A dal három elkülönülő szakaszra osztható: a bevezető lassú, lírai részre, a középső operabetétre, és a befejező heavy metal szakaszra.
Mivel majdnem hat perc hosszú volt, ezért nem volt egyértelmű a kiadónál, hogy megjelenhet-e kislemezen, de az együttes ragaszkodott hozzá. Az első helyet érte el a brit slágerlistán, és kilenc hétig volt listavezető, ami a maga idejében rekordnak számított. Mercury halála után, 1991-ben újra kiadták kislemezen, és újra sikereket ért el, az eredeti kiadással ellentétben immár Amerikában is.
Híres videóklip készült a dalhoz, amely az egyik legelső kifejezetten promóciós céllal készült kísérőfilm volt. A klip kezdetén az együttes a Queen II album borítóján szereplő kép nyomán pózol, az operaszakasznál pedig pár akkoriban modern vizuális effektust is alkalmaztak.
Már megjelenése idején is nagyrészt pozitív kritikákat kapott, több kiadvány év végi listájára felkerült. Idővel az együttes és a rocktörténelem egyik legelismertebb alkotása lett, rendszeresen felkerül a kritikusok „minden idők legjobb dalai” listáira, és a zenehallgatók által összeállított listákra. Angliában a harmadik legnagyobb példányban elkelt kislemez.
Háttér és felvételek Mercury elmondása szerint régóta foglalkoztatta egy ilyen stílusú dal felvétele, de csak a negyedik album idejére szánta el magát véglegesen. Három dalt gyúrt egybe, így jött létre a háromtételes mű. Az A Night at the Opera felvételének idején megmutatta az együttes producerének, Roy Thomas Bakernek a kezdetleges tervezetet, aki így emlékezett erre vissza: „Egy éjjel elmentünk vacsorázni, és találkoztam Freddie-vel a kensingtoni lakásán. Odaült a zongorához, és azt mondta: »szeretném lejátszani a dalt, amin épp dolgozom«. Lejátszotta az első részt, majd azt mondta: »ez az akkordsorozat«, ezt követte egy átmeneti rész, és bár nem volt még szövege, sejtettem, hogy egy balladaszerű dalról lehet szó. Tovább játszott, majd hirtelen megállt, és így szólt: »ez az, ahol az operaszekció bejön«”.
A dal felvételei 1975. augusztus 24-én kezdődtek, és három teljes hétig tartottak – akkoriban általában egy egész albumot vettek fel ennyi idő alatt. A munka teljesen Mercury dalszerzői irányítása alatt zajlott, elmondások szerint a dal minden részletét saját maga tervezte, és felügyelte a kivitelezését. Kezdetnek a zongora, basszusgitár, dob részeket, és a fő vokált vették fel két napon keresztül a Rockfield stúdióban. Elkészítették a bevezető részt, és külön felvették a befejező heavy metal részt.
A dal közepén Mercury kérésére kihagytak egy szakaszt, Taylor szerint ők hárman akkor még nem tudtak az opera szekcióról, ezért meglepőnek tartották a kérést. Viszont az alapot erre a részre is el kellett készíteni, ami Baker elmondása szerint nehéz feladat volt, mert normális esetben a fő vokál meghatározza a háttérvokál menetét, így viszont először kellett felvenniük a háttérvokált, majd később arra a fő vokált. A rétegezett gitár és vokálhangzást a Scorpion, Sarm East, valamint a Roundhouse stúdiókban vették fel. Sokat kísérleteztek May Red Specialjának a bemikrofonozásával. May VOX AC30-as erősítőiről hiányoztak a hátlapok, ezért betettek néhány mikrofont mögéjük és a falak közé is, hogy környezeti zajokat és a gitár teljes spektrumát be tudják fogni. Egyes mikrofonok elé fém és beton csöveket illesztettek, hogy egyfajta tülkölő hanghatást érjenek el.
Mercury nem hagyta rá teljesen Mayre a gitárhangzás kidolgozását, ahogy May emlékszik: „félrevont, és azt mondta »ez az a pont, ahol szükség lesz a szólóra, és ezeket az akkordokat szeretném ha használnád«. Így a szóló akkordmenete hasonlít az előtte lévő versszakéhoz, de a végén már behoztam pár új akkordot is, hogy előkészítsem az átmeneti részt a következő szakaszba.”
Bár Mercury a felvételek elején mindössze harminc másodpercesre tervezte az opera részt – ezt előre közölte Bakerrel is –, a felvételek során napról napra új ötletekkel toldotta meg, így közel egypercesre nyújtva azt. Ennek a résznek a felvétele egy hétig tartott, nem utolsósorban az állandó változtatások miatt. Gary Lagan, a hangmérnök asszisztense így emlékszik erre: „Az opera rész felvétele hét napig tartott, napi 10-12 óra folyamatos énekléssel és röhögéssel, mert olyan mulatságosnak találtuk, hogy állandóan kibukott belőlünk. Megcsináltuk az elejét és a rock részt, de a közepét alaposan meg kellett szerkeszteni. Egyre nyújtottuk aszerint, hogy alakult a vokális anyag, mert Freddie megdöbbentő ötletekkel állt elő. Egyszer azzal jött, hogy van néhány ötlete a kórushoz, s akkor beraktunk néhány Galileót…”
Az együttes tagjai napi tíz-tizenkét órán keresztül énekeltek, míg megkapták a végső keveréshez szükséges felvételmennyiséget. A hangszerek és a vokálok felvétele után kétnapos keverőmunkával fejezték be a dalt, amelyet Baker és Mercury az év októberében, a Sarm East stúdióban végeztek el. Pályafutásuk során először 24 sávos felvételi technikával dolgozhattak, és a dal ténylegesen kihasználta a technika minden lehetőségét: Lagan szerint 10-12 csatornát foglalt el a ritmusszekció, a zongora és a ritmusgitár, a maradék 12 csatorna a vokálnak volt fenntartva. Baker állítása szerint a felvételek jó hangulatban teltek, bár néha előfordultak nézeteltérések is, ezért külön erre a célra rendszeresített egy szobát, hogy az együttes tagjai ne a stúdiómunkások előtt veszekedjenek.
Dalszerkezet A dal több jól elkülöníthető részekre tagolható, leggyakrabban három nagy részre osztják: a bevezető lírai rockra, a középső opera részre, és a befejező hard rock részre. Mindegyik 4/4-es ütemben íródott, kivéve a bevezető rész egy sorát, amely 9/8-os ütemű. A lírai rész két versszakát leszámítva nem található dallamismétlés benne. Az együttes diszkográfiájában Mercury dalai között nem volt előzmény nélküli ez a fajta zenei stílus, előzménynek tekinthető a Queen albumról a „My Fairy King” és a „Liar”, vagy a Queen II albumról a „The March of the Black Queen” című dal. Ezeknek jellegzetessége a hangulat és tempóváltozások, a többtételes dalszerkezet, és az operaszerű ének. Judith Peraino a dal egyes megoldásait a The Beatles „A Day in the Life” című dalában hallottakhoz hasonlította.
A dal egy négyszólamú a cappella felvezetéssel indul, amelyet egyedül Mercury énekel (B-dúrban VI. fokú terckvart akkord). 15 másodperc után belép a hangversenyzongora, és felváltva hallható Mercury és a kórus hangja. A kromatikus „easy come, easy go” sorok az álomszerű hangulatot erősítik. Az ez utáni rész rögtön a hangversenyzongora és a basszusgitár közös mély hangzásával indít, Mercury hangja pedig harmonikusból szenvedélyesbe megy át. 1:19-nél belépnek Taylor dobjai is. A kromatikus basszusjáték esz felé modulál, így kétségbeesett hangulatot kelt. A zongora ugyanazt a motívumot játssza ütemről ütemre, viszont helyenként a fő harmónia „szolgálatába áll”. Egy bizonyos ponttól kezdve az ének érzelmi telítettsége és hangszíne nő, ehhez csatlakozik a kíséret is, majd a legmagasabb ponton bekapcsolódik a gitár hangja, és elhangzik a gitárszóló.
A szóló képzi a hidat a ballada és az opera rész között. Baker visszaemlékezései szerint egy sávra vették fel, ahelyett, hogy rétegelték volna a hangzását. May saját maga alakította a szólót, elmondása szerint egy olyan dallamot akart alkotni, amely nem hasonlít a fő melódiához. A harmadik percet elérve hirtelen elcsendesül a gitár hangja, és az ütemes zongorahang bevezeti az opera részletet. Ezt a részt többnyire csak egyszerű zongoramotívum követi, amely utánozza az énekhangot. Az erőteljesebb vokális részeknél a dob is felhangzik mellette, megerősítve a hangzást. Ez a rész a dal legkidolgozottabb, vokál szempontjából legbonyolultabb része, amelynek a felvételei egy egész hétig tartottak. Taylor szerint hármójuk összhangja eredményezte a magas minőséget, és a széles hangterjedelmet: „Brian nagyon mélyre tudott lemenni, Freddie-nek nagyon erőteljes hangja volt középen, én pedig a magas hangokban voltam jó”. Taylor az utolsó ütemben egy oktávval magasabban énekli a kórust.
Az opera részt rögtön a hard rock rész követi, amely egy hagyományos rockdalhoz hasonlít gitárvezérelt hangzásával, erőteljes ritmusszekciójával, és agresszív énekével. A gitárriffet Mercury írta. Egy versszak után a gitárhang kiteljesedik egy duplán játszott melódiában (amelynek feljátszásához May a John Deacon által épített Deacy Amp erősítőt használta), majd fokozatos ereszkedés következik, és egy zongorás levezető. A dalt gong zárja le.
Szöveg és értelmezés Rögtön a megjelenésétől kezdve, egészen napjainkig találgatások folynak, hogy mire utal a dal szövege. Az úgynevezett opera rész több nehezen értelmezhető kulturális utalást is tartalmaz. A szöveg megemlíti a „scaramouche” szót, ami utalhat az 1921-ben kiadott ugyanazon című regényre. Operai hatást mutat a „figaro” szó, ami a Figaro házassága című Mozart operából származik. A „fandango” egy spanyol eredetű táncstílus. Belzebub a Sátán egyik említési formája Máté evangéliumából. A „biszmillah” arab kifejezés, amely nagyjából annyit jelent: „Allah nevében”. Többször hallható az olasz fizikus, Galileo Galilei keresztneve is.
Maga Mercury nem szeretett ilyen ügyekben nyilatkozni, mert jobban szerette, ha a hallgató maga dönti el, mit ért ki dalból: „Ez azon dalok egyike, amelyeknek erős fantáziavilága van. Szerintem az embereknek egyszerűen csak meg kellene hallgatniuk a dalt, elgondolkodniuk, és aztán kitalálniuk, hogy nekik mit mond… A „Bohemian Rhapsody” természetesen nem a semmiből jött. Végeztem először egy kis kutatást, bár a dal alapvetően egy nyelvtörő és egy ál-opera keveréke.” Brian May szerint a szöveg önéletrajzi ihletésű, szerinte Mercury egyik gyermekkori traumáját énekelte meg. Valószínű, hogy mélyebb jelentéstartalmat May sem ismer, bár elmondása szerint ha tudná, sem árulná el, mert abban az időben hallgatólagos megegyezés volt a tagok között, hogy egymás dalszövegeit, a dalok jelentését magánügyként kezelik. Roger Taylor azt nyilatkozta, hogy a dal mondanivalója komoly, és csak a dal közepi rész paródia.
Kritikusok és akadémikusok is tanulmányozták a szöveget, és különböző feltevésekre jutottak. Egyes vélemények szerint egy gyilkosságot mesél el, majd a gyilkos harcát a démonokkal, esetleg a lelkiismeretével. Mások szerint az öngyilkosság előtti tudatállapotot ábrázolja, kapcsolatba hozva Albert Camus Közöny című regényével, amelyben a főszereplő megöl egy embert, majd a kivégzése előtt dühösen utasítja el a pap feloldozását. Volt olyan feltételezés is, hogy a szöveg csak mellékes része a dalnak, követi annak fordulatait, ennélfogva nincs különösebb értelme. Ezt támasztja alá Kenny Everett nyilatkozata is, amelyben azt mondta, hogy maga Mercury árulta el neki, hogy a szöveg véletlenül rímbeszedett ostobaságok sorozata. Néhányan szoros összefüggéseket láttak a szöveg és Mercury magánélete között. Sheila Whiteley zenei szakértő szerint a dal írásakor Mercury fontos magánéleti változáson ment keresztül, és talán épp akkor kezdett bele az első homoszexuális kapcsolatába. Hasonló feltételezések szerint a szöveg egyfajta metafora a coming outra. A Greatest Hits kazetta iráni kiadásának füzetében olvasható egy laza értelmezés a dallal kapcsolatban. E szerint a szöveg egy olyan fiatalemberről szól, aki megölt valakit, majd eladta a lelkét az ördögnek, mint Dr. Faust. A kivégzése előtti éjszakán azonban az Isten, és az ő angyalai kiszabadítják a Sátán fogságából.
Megjelenés és fogadtatás