Az 1984 film George Orwell azonos című regényének feldolgozása. A mű cselekménye a legtöbb esetben pontosan követi az alapjául szolgáló regény szerkezetét. A szerzői jogok tulajdonosa, Orwell özvegye, Sonia Brownell, nem sokkal 1980-ban bekövetkezett halála előtt beleegyezett a film elkészítésébe, azzal a feltétellel, hogy nem alkalmaznak speciális effekteket.

A filmet 1984 áprilisa és júniusa között forgatták. Néhány jelenetet pontosan azokon a helyeken és időpontokban vettek fel, amelyeket Winston Smith naplójában feljegyzett (pl. 1984. április 4.). A filmet olyan helyszíneken forgatták, mint a londoni Alexandra Palace, a Battersea Power Station és a Cheshire Street az East Enden. Vidéki jeleneteket Devizesben és környékén, Wiltshire-ben forgatták.

A filmet a stáblistán Richard Burtonnak is ajánlották, aki O'Brient alakította, és a bemutató előtt meghalt.

A kritikusoktól pozitív értékelést kapott, 1985-ben a legjobb díszlet kategóriában BAFTA-díjra jelölték, és két Evening Standard British Film Awards-ot is elnyert a legjobb film és a legjobb férfi főszereplő kategóriákban.

Cselekmény Winston Smith magányosan él lakásában 1984-ben, amikor már csak három ország maradt a világon. London Óceániához tartozik, az uralkodó politikai nézet az Angszoc. Winston titokban naplót ír, melyben elégedetlenségének ad hangot, fellázad a totális elnyomás, a szegénység, a családok és érzelmek eltűnése, az állandó megfigyelés és a Nagy Testvér ellen. Csatlakozik hozzá Júlia is, akivel titkos szerelmi viszonyba kezd. Boldogságuk azonban nem tarthat sokáig, mert rájuk talál a gondolatrendőrség, elválasztják őket egymástól és Winstont börtönbe zárják. A kínzásokkal elérik nála, hogy lemondjon mindenről, sőt Júliát is elárulja. A film végére egy megtört, összeroppant emberré válik, aki elkezdi szeretni minden fájdalom okozóját, a Nagy Testvért.

Szereplők SzínészSzerepMagyar hang1. szinkron(1992)2. szinkron3. szinkron(2009) John Hurt Winston Smith Végvári Tamás Szakácsi Sándor Mihályi Győző Rupert Baderman fiatal Winston Smith Richard Burton O'Brien Kristóf Tibor Helyey László Barbinek Péter Suzanna Hamilton Julia Götz Anna Igó Éva Orosz Helga Cyril Cusack Mr. CharringtonVersényi László Gregor Fisher Parsons Szűcs Sándor Besenczi Árpád James Walker Syme Andrew Wilde Tillotson Corina Seddon Mrs. Smith John Boswall Emmanuel Goldstein Phyllis Logan Telekép-bemondó

Irodalmi alapanyag magyarul Ezerkilencszáznyolcvannégy; ford. Antal György; "Magyar Október" Szabadsajtó, Budapest, 1984 1984. Regény; ford. Szíjgyártó László, sajtó alá rend. Osztovits Levente; Forum, Újvidék, 1986 1984; ford. Szíjgyártó László, utószó Sükösd Mihály; Európa, Budapest, 1989 1984; ford. Stier Ágnes; Lazi, Szeged, 2021 1984; ford. Lukács Laura, Scolar, 2022

Jegyzetek

További információk

Behind the scenes of "1984" starring John Hurt and Richard Burton , ITN Source, 1984. október 8. Movie stills a film.virtual-history.com weboldalán Szűcs Gyula: 10 dolog, amit talán nem is tudtál az 1984-ről

Kategória:1984 filmjei Kategória:Brit politikai filmek Kategória:Brit tudományos-fantasztikus filmek Kategória:George Orwell művei alapján készült filmek Kategória:Brit filmszatírák Kategória:Disztópikus filmek