bélyegkép|Koronavírus elektronmikroszkópban A virológia a mikrobiológia egyik részterülete, a vírusokkal foglalkozó tudományág. A virológusok a vírusok szerkezetét, rendszertanát, törzsfejlődését tanulmányozzák, valamint azt, hogyan fertőzik meg a sejteket, hogyan lépnek kapcsolatba a gazdaszervezettel és annak immunrendszerével, milyen betegségeket okoznak; ezenkívül módszereket dolgoznak ki izolálásukra és tenyészetben való szaporításukra.
A virológiával foglalkozó szakorvos a virológus, aki a virológia területén élő szervezetek és ezek egymás közötti, illetve a környezettel szembeni kölcsönhatásainak tanulmányozásával foglalkozik, és az így szerzett ismereteket alkalmazza humán-egészségügyi és környezeti problémák megoldására. https://www.ksh.hu/docs/szolgaltatasok/hun/feor08/2/2167.html
A szó eredete A virus latin eredetű szó, jelentése méreg. Fertőző betegségekkel kapcsolatban először 1728-ban használták.virus (n) Online Etimology Dictionary Története Kínában már több ezer éve alkalmazták a himlőoltás egy korai formáját, amely azonban kockázatos volt és a beoltott személy kis eséllyel megkapta a feketehimlőt. 1717-ben Lady Mary Wortley Montagu Isztambulban tanúja volt a procedúrának és megpróbálta odahaza Angliában is elterjeszteni a módszert, de a társadalom ezt ellenállással fogadta. 1796-ban Edward Jenner kifejlesztett egy jóval biztonságosabb módszert és tehénhimlővel sikeresen immunizált egy fiatal fiút a feketehimlő ellen; ez a technika már gyorsan elterjedt. A 19. század során több vírusokozta betegség ellen készítettek vakcinát – például Louis Pasteur a veszettség ellen 1886-ban – de a fertőző ágens mivolta ekkor még ismeretlen volt. 150px|bélyegkép|Martinus Beijerinck 1892-ben Dmitrij Ivanovszkij kimutatta, hogy a dohány mozaikos megbetegedése átvihető egyik növényről a másikra akkor is, ha a levélkivonatot a legkisebb ismert baktériumokat is megfogó szűrőn viszik át. 1898-ban Martinus Beijerinck megismételte Ivanovszkij kísérletét, de továbbment és egymás után több alkalommal is átvitte a betegséget a dohánynövényekre, a passzázsokkal bebizonyítva, hogy nem egyszerű méregről van szó, hanem olyan ágensről amely képes sokszorozni magát a növényekben. Beijerinck ezt az ágenst contagium vivum fluidumnak, élő, folyékony csírának nevezte, de nem volt tisztázott, hogy tényleg folyadékról vagy nagyon apró részecskékről van-e szó. Szintén ő alkalmazta rá a vírus kifejezést.
1903-ban merült fel először, hogy a vírusok tumort okozhatnak. 1908-ban Oluf Bang és Vilhelm Ellermann kimutatta, hogy a csirkék leukémiáját szűrhető vírus okozza, 1911-ben pedig Peyton Rous-nak sikerült csirkeszarkómát átvinnie egyik állatról a másikra. Rous elég hosszú ideig élt ahhoz, hogy 55 évvel később felismerjék munkája jelentőségét és orvostudományi Nobel-díjat kapjon. A Rous-szarkómavírusról később kiderült, hogy retrovírus és később számos rákokozó vírust leírtak.
1911-ben Frederick Twort (és tőle függetlenül Felix d'Herelle 1917-ben) felfedezte, hogy a baktériumoknak is megvannak a maguk vírusai, amelyeket bakteriofágoknak nevezett el. Mivel baktériumokat könnyen lehetett laboratóriumban tenyészteni, ez jelentős ugrást jelentett a virológiai kutatások fejlődésében.
Az első világháború végén, 1918-ban kitört a spanyolnátha-járvány, melynek többen estek áldozatul, mint magának a háborúnak. Kórokozója először ismeretlen volt, francia kutatók fedezték fel 1918 végén, hogy a betegséget a Koch-posztulátumokat teljesítő "szűrhető vírus" okozza.
1926-ban kimutatták hogy a skarlátért olyan baktérium felelős, amelyet egy bizonyos bakteriofág fertőzött meg.
Az állatbetegségeket okozó vírusok kutatását nagyon megnehezítette, hogy csak élő állatokban lehetett tenyészteni őket. 1931-ben kiderült, hogy az influenzavírus megtermékenyített tojásban is szaporodik és ez jelentősen megkönnyítette a vakcina előállítását: a módszert a mai napig alkalmazzák. 1937-ben Max Theilernek sikerült először tyúktojásban tenyésztenie a sárgaláz vírusát és s legyengített kórokozó segítségével olyan oltóanyagot állított elő, mellyel milliók életét mentette meg. bélyegkép|150px|Jonas Salk, a poliovakcina előállítója Az eredetileg fizikus Max Delbrück a harmincas években feltárta a vírusok (bakteriofágok) életciklusát; nem növekednek, hanem alkotórészeikből egy lépésben állnak össze, majd elhagyják a gazdasejtet. A vírusok, mint a legegyszerűbb élőlények nagyon fontos szerepet játszottak a molekuláris biológia kezdeti évtizedeiben. 1952-ben a Hershey-Chase kísérlet megmutatta, hogy a vírusfertőzéskor csak a DNS kerül be a sejtbe, a fehérjerész hátramarad, így az öröklődésért kizárólag a DNS felelős. Ugyanabban az éven írták le az egyik baktériumból a másikba fágok segítségével történő génátvitelt, a transzdukciót.
1949-ben sikerült először laboratóriumban tenyésztett sejtekben vírust – a gyermekbénulást okozó poliovírust – szaporítani. Az új technológia révén Jonas Salk elegendő kórokozóhoz jutott ahhoz, hogy kifejlessze a gyermekbénulás elleni első vakcinát; 1955-bn kiderült hogy az oltóanyag kellően hatásos.
Az Ivanonvszkij és Beijerinck által kutatott dohánymozaikvírust Wendell Stanley 1935-ben kristályosította és elvégezte elektronmikroszkópos vizsgálatát. Néhány évvel később a kristályokat röntgendiffrakciós analízisnek vetették alá, és az eredmény alapján 1955-ben Rosalind Franklin következtetni tudott a szerkezetére. Ugyanebben az évben Heinz Fraenkel-Conrat és Robley Williams kimutatta, hogy a dohánymozaik-vírus különálló fehérjéi és RNS-e spontán összeáll működőképes vírussá.
1963-ban Baruch Blumberg felfedezte a Hepatitisz B-vírust és vakcinát készített ellene.
1965-ben Howard Temin leírta az első retrovírust, melynek genomja RNS-ből áll, de DNS-sé íródik át, utána pedig beillesztődik a gazdasejt saját kromoszómájába. Az átírási műveletet a reverz transzkriptáz enzim végzi, melyet 1970-ben fedezett fel Temin és David Baltimore. Az első, embereket fertőző retrovírust Robert Gallo fedezte fel 1974-ben. Később kiderült, hogy a reverz transzkripció nem csak a vírusokra jellemző, az eukarióták genomjának 10-40%-át is retrotranszpozonok alkotják.
A 70-es évekig nem volt tisztázott, hogy a tumort okozó vírusok hogyan okoznak rákot. Az általános vélemény szerint speciális onkogénekkel rendelkeznek, ami kiváltja a sejtek kontrollálatlan szaporodását. Michael Bishop és Harold Varmus fedezte fel 1975-ben, hogy a Rous-szarkómavírus onkogénje nem virális eredetű, hanem az egészséges csirkékben is előfordul, a vírus csak folyamatosan aktivált állapotban tartja.
1976-ban tört ki az első Ebola-járvány.
1977-ben Frederick Sanger elkészítette egy organizmus, a PhiX 174 bakteriofág első teljes DNS-szekvenciáját. Ugyanebben az évben Richard Roberts és Phillip Sharp kimutatta hogy az adenovírus génjeiben nemkódoló szakaszok, intronok vannak. Később kiderült, hogy az intronok szinte valamennyi eukarióta génre is jellemzőek.
1979-ben a WHO bejelentette, hogy sokéves kampányának eredményeképpen a feketehimlőt sikerült kiirtani. bélyegkép|Ebola-vírussal dolgozó kutató 1981-ben jelentették az első AIDS-beteget. Két évvel később Luc Montagnier, Françoise Barré-Sinoussi és Robert Gallo felfedezték a kórokozóját, a HIV-et. A járvány tanulmányozására és visszaszorítására hatalmas összegeket áldoztak és nemsokára HIV lett a legjobban ismert vírus. 1994-ben leírták az AIDS-betegekben gyakran előforduló tumor, a Kaposi-szarkóma okozóját, a humán herpeszvírus 8-at. A 90-es években kidolgozott antivirális terápiának köszönhetően a fejlett országokban az AIDS-halálozások meredeken csökkentek.
Az új molekuláris klónozási eljárásokkal 1987-ben azonosították a Hepatitisz C-vírust és az ennek alapján készített szűrőtesztekkel jelentősen visszaesett a vérömlesztések utáni hepatitiszes esetek száma.
A 80-as években kezdődtek meg a génterápiás kísérletek, melyekben retrovírusokat használtak vektornak. A vírusok saját génjeit kivágták, így nem tudtak szaporodni, de arra alkalmasak voltak, hogy a genetikai betegségben szenvedő páciens kromoszómáiba eljuttassák elromlott génjének egészséges változatát. Az egérkísérletek után a klinikai tesztek 1989-ben kezdődtek, amelyek azonban szerény eredménnyel jártak. A 90-es években különböző módszereket próbáltak ki, azonban a teszteket jelentősen visszavetette, amikor a 18 éves Jesse Gelsinger egy adenovirális vektor bevitele után sokkszerű immunválasza miatt meghalt.
2002-ben bejelentették, hogy laboratóriumban előállították az első szintetikus organizmust, egy poliovírust. 7741 nukleotidból álló RNS-genomjának szintetizálása mintegy két évig tartott. 2003-ban egy gyorsabb módszerrel mindössze két hét alatt elkészítették a PhiX 174 bakteriofág 5386 bázisos genetikai anyagát.
2003-ban felfedezték a mimivírusokat, amelyek több száz gént tartalmaznak és méretük vetekszik a kisebb baktériumokéval.
2005-ben az áldozatok megmaradt testszöveteiből sikerült rekonstruálni összeállítani az 1918-as spanyolnátha kórokozójának nukleinsav-szekvenciáját. A H1N1 típusú influenzavírust ezután megszintetizálták és laboratóriumban életképesnek bizonyult. 2009-ben egy másik H1N1 változat, az ún. sertésinfluenza okozott kisebb világjárványt.
1985-ben Harald zur Hausen kimutatta, hogy a méhnyakrákos esetek nagy részét a humán papillómavírus néhány törzse okozza. 2006-ra ezek ellen hatékony vakcinát állítottak elő.
2008-ban felfedezték az első olyan szatellita vírust (olyan vírus, amelyik önmagában nem képes szaporodni, hanem abban egy másik vírus segítségére szorul), amelyik gátolja a segítő vírus szaporodását. A bakteriofágok mintájára virofágnak nevezték el.
2014-ben 30 000 éves fagyott szibériai talajmintából izolálták az addig ismert legnagyobb vírust, a legkisebb eukarióta szervezetnél is nagyobb Pithovirust.
Virológiai folyóiratok Virológiával foglalkozó tudományos folyóiratok (a cikkeik idézettségének sorrendjében):Journal Rankings Reviews in Medical Virology Journal of Virology Current Opinion in Virology Retrovirology Journal of Clinical Virology Virology Journal of General Virology Viruses
Neves magyar virológusok Balázs Ervin (növényvirológus) Horváth József (növényvirológus) Koch Sándor Nász István
Kapcsolódó szócikkek A vírusok osztályozása Vírus
Fordítás
Jegyzetek
Források
Crawford, Dorothy (2011). Viruses: A Very Short Introduction. New York, NY: Oxford University Press. p. 4. . Cann, Alan (2011). Principles of Molecular Virology (5 ed.). London: Academic Press. . Evans, Alfred (1982). Viral Infections of Humans. New York, NY: Plenum Publishing Corporation. p. xxv-xxxi. . Dimmock NJ, Easton AJ, Leppard K, Introduction to Modern Virology, Oxford: Blackwell Publishers, 2007 Pennazio S (2007). "Genetics and virology: Two interdisciplinary branches of biology". Rivista di Bilogia 100 (1): 119–46. Montagnier L (2002). "Historical essay. A History of HIV Discovery". Science 298 (5599): 1727–8. Zeger Debyser. A Short Course on Virology / Vectorology / Gene Therapy, Current Gene Therapy, 2003, 3, 495-499 Kolata, Gina (2005-10-06). "Experts Unlock Clues to Spread of 1918 Flu Virus" The New York Times. Biggest Known Virus Yields First-Ever Virophage Microbe Magazine
Kategória:Mikrobiológia Kategória:Vírusok