A Ludwigsfeldei Iparművek, rövidítve IWL (németül: Industriewerke Ludwigsfelde) német gépgyártó vállalat a brandenburgi Ludwigsfeldében. Története során többféle terméket állított elő. Kezdetben repülőgépmotorokat gyártott. A második világháború után főként robogókat készültek ott, majd az 1960-as évek közepétől a tehergépkocsik előállítása jelentette a fő profilját. Ebből az időszakból legismertebb terméke az IFA W50 tehergépkocsi volt. Az 1990-es évek elejétől a gyárban Mercedes-Benz kistehergépkocsik gyártása folyik.

Története thumb|250px|right|DB 605A repülőgépmotor thumb|250px|right|A Pirna 014 gázturbinás sugárhajtómű A kezdetek A gyár elődjét 1936-ban hozták létre Daimler-Benz Motoren GmbH néven a Berlintől délre fekvő Ludwigsfeldében mint a Daimler-Benz repülőgépmotorgyártó üzeme. Először a Daimler-Benz DB 600-as repülőgépmotorjának a gyártása indult el. Később ezt újabb motorok, a DB 601, DB 603 és a DB 605 követték. A második világháború idején az üzemben hadifoglyokat és kényszermunkásokat, és a koncentrációs táborokban fogva tartottakat is foglalkoztattak. 1943-1944 között a ravensbrücki koncentrációs tábor mintegy 1100 foglya is dolgozott az üzemben. 1945 elején a gyárat amerikai bombatámadás érte. A második világháború utáni időszak A háború után a gyár a szovjet megszállási övezetbe került. A szovjet megszálló erők a gyár berendezéseinek egy részét leszerelték és háborús jóvátételként elszállították a Szovjetunióba. 1949-ben létrejött a Német Demokratikus Köztársaság (NDK). Néhány évvel később, 1952. március 1-jén a repülőgépmotor-gyártó üzem alapjain létrehozták a Ludwigsfeldei Iparművek állami vállalatot (VEB Industriewerke Ludwigsfelde). A kezdeti időszakban hajó-dízelmotorokat, szerszámgépeket, mezőgazdasági gépeket és különféle gépalkatrészeket állított elő, valamint a szászországi Roßweinből ide telepítették át a Multicar M21-es kistehergépkocsi összeszerelését.

Az NDK-ban az 1950-es években kezdődött el a hazai robogók kifejlesztése, melyek gyártása 1955-ben indult el az IWL-nél. Az 1950-es évek közepétől az 1960-as évek elejéig a robogók gyártása képezte a cég fő profilját, de tovább folytatódott a motorok előállítása. Első modellje az 1955−1956 között gyártott Pitty volt, amely a Zschopaui Motorgyár (MZ) RT 125-ös motorkerékpárján alapult. A robogóhoz a háromsebességes motorblokkokat az MZ szállította. Ezt követte 1956 júniusától az SR56 Wiesel, amely az MZ 125-ös alapjain készült. Ebből a gyártás 1959. áprilisi beszüntetéséig darabot készítettek. Ezt követte a Wieselen alapuló, de osztott vezető- és utasüléses SR 59 Berlin modell. 1959-ben az MZ az RT 125/3-as motorkerékpárjához új, nagyobb teljesítményű, négysebességes váltóval szerelt motorblokk gyártását kezdte el, amelyet ettől kezdve az IWL robogóiba is beépítettek. A Berlin robogóhoz később Campi néven utánfutót készítettek. Az SR 59 gyártását 1962-ben, az utánfutó gyártását 1965-ben szüntették be. Az IWL utolsó robogómodellje az 1963-tól gyártott TR 150 Troll 1 volt, amelybe az MZ gyár EZ 150-es motorkerékpárjához gyártott 143 cm³-es motorblokkját használták.

Az NDK-ban az 1950-es évek első felében indult el egy saját gyártású utasszállító repülőgép fejlesztése. A Brunolf Baade vezetésével tervezett 152-es típusú gép sorozatgyártását a Drezdai Repülőgépgyárban tervezték elindítani, míg a géphez a Drezdához közeli Pirnában működő tervezőirodában (VEB Entwicklungbau Pirna) fejlesztett Pirna 014 gázturbinás sugárhajtómű sorozatgyártására a Ludwigsfeldei Iparműveket jelölték ki, amely 1959 májusában készítette el az első hajtóműveket. Az NDK kormányzata az 1960-as évek elején leállította a hazai repülőgépfejlesztéseket és a repülőgépipar számára a szovjet típusok licencgyártását jelölték ki feladatként, a 152-es típus gyártási programját törölték. Ennek következményeként 1961-ben Ludwigsfeldébenb is leállították a Pirna 014-es hajtómű gyártását, addig az IWL mintegy 30 darab sugárhajtóművet gyártott.

1963-ra a robogók gyártási darabszáma elérte a 240 ezret. Iparpolitikai döntés eredményeként a gyárban 1965-ben beszüntették a robogók gyártását, és teljesen új járműtípus előállítására álltak át.

Tehergépkocsi-gyártás thumb|250px|right|A W50L tehergépkocsi alvázán alapuló ADK 70 darus gépkocsi 1962. december 21-én az NDK Minisztertanácsa döntést hozott az IFA W50 ludwigsfeldei gyártásának a beindításáról. A döntés hátterében az állt, hogy a 152-es utasszállító programjának törlése miatt a Pirna 014 sugárhajtómű ludwigfeldei gyártása is megszűnt, így jelentős gyártókapacitás szabadult fel. A W50 tehergépkocsit eredetileg a Werdaui Vagongyárban VEB Waggonfabrik Werdau) fejlesztették ki. Erre utal a típusjelzésben a W betű, míg az 50-es szám a teherbírására (5 t) utal, decitonnában kifejezve. Az 1940-es évek végétől a Járműgyártó Iparszövetség (IFA) fő tehergépjármű-gyára a Zwickaui Autógyár (VEB Sachsenring Automobilwerke Zwickau) volt, de 1958-ban a Trabantok zwickaui gyártásának 1957-es beindítása miatt a tehergépkocsi gyártást átköltöztették Werdauba, majd végül 1965-től Ludwigsfeldébe az IWL-hez. A gyár neve IFA – Ludwigsfeldei Autógyár állami vállalat (VEB IFA-Automobilwerke Ludwigsfelde) lett.

A tehergépjárművek gyártására szolgáló üzemcsarnokok építése 1963 áprilisában kezdődött el az IWL-nél. Az új gyár teljes területe 170 hektár, míg a fő üzemcsarnok területe 130 ezer m² volt. Az IFA W50L tehergépkocsi gyártása 1965-ben indult el, az első jármű július 17-én gördült ki a gyárból. Néhány hónappal később pedig beszüntették a Troll 1 robogó gyártását. A W50L gyártása a következő évre túllépte az ötezret, 1967-ben a tízezret, majd 1973-ban meghaladta a húszezret. A W50-es gyártása az 1980-as évek közepén érte el a csúcspontját, 1985-ben és 1986-ban több mint 30 ezer készült a típusból. 250px|bélyegkép|Robur LO/LD 250px|bélyegkép|Multicar M 25 1978-ba átszervezték a Járműgyártó Iparszövetséget és kombinát-struktúrára térek át. Az IFA-t ettől kezdve három nagy (tehergépkocsikat, személygépkocsikat és motorkerékpárokat gyártó) és néhány kisebb kombinátra tagozódott. Ezek egyik a Ludwigsfeldei Haszongépjárműgyár IFA Kombinát (VEB-IFA Kombinat Nutzfahrzeuge Ludwigsfelde) lett, melynek fő gyártóbázisa az IWL volt. A kombináthoz az IWL-en kívül közel húsz más járműgyártó (pl. a Multicar, a Robur-Werke, Brandenburgi Hajtóműgyár stb.) tartozott.

A W50L modell gyártása az 1980-as évek közepén érte el a csúcspontját. 1985-ben és 1986-ban több mint 30 ezer W50L gördült le a gyártósoroktól. A tehergépkocsik jelentős részét exportálták. A külföldre eladott járművek aránya az 1970-es évek végén, az 1980-as években elérte a 80%-ot is. A W50L alapmodellen kívül gyártották a tehergépkocsi összkerékhajtású változatát, a járműveknek többféle, speciális felépítménnyel szerelt változatát is kifejlesztették. 250px|bélyegkép|Robur prototípus, a Roburok és IFÁ-k jövőjét is ilyen „kocka-dizájnú” fülkékkel képzelték el, de már akkor hiába Voltak tervek modernebb külsejű teherautók gyártására is, de ehhez nem voltak meg a szükséges technikai és pénzügyi feltételek.Bilder aus der Kategorie „IFA LKW Prototypen“ ifa-tours.de Több prototípus is készült az 1970-es évektől kezdve, de a legtöbbet leselejtezték, viszont volt olyan is, amelyik később Oroszországból került vissza Németországba, hogy aztán restaurálását követően a gyári múzeum része legyen.Wiedergeburt eines hässlichen Autos maz-online.de, 08.11.2016

1987-ben jelent meg a W50L fejlettebb verziója L60 néven, mely több műszaki fejlesztést foglalt magába, leginkább egy újabb fajta 180 lóerős motort. A leginkább platós kivitelű L60-at csak három évig gyártották a W50 mellett, 1990-ben a politikai rendszerek változása miatt mindkettő gyártásával leálltak, miután a gyártó cég is megszűnt addigi formájában. A Robur teherautók gyártása is véget ért; volt kelet-német márkaként egyedül a Multicar élte túl a rendszerváltást.

1990 után bélyegkép|250px|Az IFA 1318 is prototípus maradt A berlini fal leomlását követően a céget a korábbi tulajdonos jogutódja, a Mercedes-Benz vásárolta vissza, és először stratégiai partnerséget kötött, ennek eredményeként felmerült, hogy egy új IFA teherautót gyártsanak a Mercedes LN2 típusa alapján. Ennek prototípusaként be is mutatták az IFA 1318 nevű könnyebb teherautót, mely az L60-as alvázával és motorjával készült, de aztán belátták, hogy Németország újraegyesítése után nincs értelme az elavult IFA teherautók technikáján alapuló járműveket gyártani, ezért végleg felhagytak a volt kelet-német márkákkal való járműgyártással.Einfach geschafft spiegel.de, 19.08.1990 Az üzemben ezután a korszerű, eredeti Mercedes LN2 gyártása folyt. Később a Mercedes T2, Vario, Vaneo és Sprinter típusait gyártották itt.

Fontosabb gyártmányai thumb|250px|right|Az IWL utolsó robogómodellje, a TR 150 Troll1 250px|bélyegkép|Az IFA W50-esek voltak talán a cég legismertebb termékei thumb|250px|right|A 6 tonna teherbírású IFA L60 tehergépkocsi

Repülőgépmotorok DB 600 DB 601 DB 603 DB 605

Hajómotorok

Gázturbinás sugárhajtóművek Pirna 014

Robogók IWL Pitty SR 65 Wiesel SR 59 Berlin TR 150 Troll1

Személyautók IFA F9

Buszok IFA H6B

Tehergépkocsik IFA W50L IFA L60

Források Ernst Heinrich Hirschel, Horst Prem, Gero Madelung: Aeronautical Research in Germany: From Lilienthal Until Today, 147. kötet, pp. 108–109. Dietrich Carow, Horst Carow: Ludwigsfelde: 1945−1989, Sutton Verlag, Erfurt, 2009, http://www.gerdspriess.de/DDR-Luftfahrtindustrie/ddr-luftfahrtindustrie.html Die industrielle Geschichte der Stadt Ludwigsfelde (Ludwigsfelde város ipartörténete, Ludwigfelde honlapja (németül)

Jegyzetek

További információk

A Ludwigsfeldei Városi és Műszaki Múzeum honlapja IWL robogók oldala Végzetes Trabantok – MZ Troll TR 150 robogó, origo.hu Fordítás

Kategória:Németországi cégek Kategória:A Német Demokratikus Köztársaság gazdasága