A viaszszömörce (Toxicodendron succedaneum), japánul Haze-no-ki(櫨の木), a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozó fafaj, a lakkszömörce közeli rokona. Fő termőhelyei Japán és Tajvan hegyvidéki területei, de megtalálható Indiában (nagy valószínűséggel innen is származik), Kínában, Indokínában és Indonéziában is. A növényből kinyerhető lakknedvet, amely egy természetes eredetű fenolgyanta, már az őskor óta (az e tárgyban feltárt legkorábbi régészeti leletek 6000~7000 évesek) használják különféle célokra ragasztóként, itatásra, felületkezelő anyagként. Ez az alapanyaga a Japán és Kína művészetében kiemelkedő helyet elfoglaló lakkmunkáknak is. Haszonnövényként azonban e fát elsősorban a terméséből nyerhető japánviaszért ültetik. Épp emiatt nevezik a növényt hagyományosan viaszfának.Brassai Sámuel: Bévezetés a világ', főld' és státusok' esmeretére. 1834. 69. o.Hunfalvy János: Japán és népe. In: Budapesti szemle. XIII. kötet. 1869. 183. o. A faggyúszömörce név megtévesztő: a japánviasz növényi zsiradék, amelynek nincs köze a lemészárolt kérődzők, jobbára marhák és juhok kötőszöveteiből kinyert faggyúhoz, amely állati zsiradék. E növény Japánba csak a XVII. században került be, de gyorsan nagy gazdasági jelentőségre tett szert.
Leírása thumb|left|Viaszfa (Rhus succedanea) a Köhler's Medizinal-Pflanzen című atlaszból A viaszszömörce gyors növekedésű, tizenöt méteres magasságot is elérő, gyakran többtörzsű, terebélyes, lombhullató fa vagy cserje. Gyökérsarjakkal könnyen terjed. Kétlaki növény. Fiatal ágai szőrösek, később kopaszak, szürkésbarnák. Levele szárnyaló, 9-15 megnyúlt lándzsa alakú, száras levélkéje van, amely 5–12 cm hosszú, 2–6 cm széles, hegyes, alapja széles ívű, ép szélű. A levelek fonákja kezdetben szőrös, később megkopaszodik. A virágok nyáron, a levelek után nyílnak. A virágzat színe sárgásfehér, 15–20 cm hosszú, laza, függő ernyőben, levélhónaljban található az ágakon felhalmozva. A virágok ötszirmúak. A hímivarú virágokban öt porzó van. Csonthéjas termése apró kavics formájú, lapított, 5–15 mm méretű, sárgásbarna. Mivel lombozata ősszel élénk narancs és vörös színekben pompázik, ezért szívesen ültetik díszfaként.
Felhasználása Ázsiában elsősorban a termésének húsából kinyerhető japánviaszért, de a fa megcsapolásával kinyerhető lakknedvért is haszonnövényként ültetik.
A japánviasz előállítása és felhasználása, jelentősége A japánviaszt a viaszszömörce terméseiből hagyományosan a termések összezúzása és felfőzése után sajtolták. Manapság iparszerű előállítása oldószeres kioldással történik, például éterrel.
A japánviasz fehér, szürkésfehér színű, sűrű, kemény, magas (45-55 °C) olvadáspontú viasz.
Eredeti felhasználási területe a gyertyakészítés volt, és a mai napig is ebből készülnek a hagyományos japán templomi gyertyák. Emellett japánviasz és kaméliaolaj keverékéből készül a bincuke-abura (鬢付け油), a japánok hagyományos hajformázó készítménye, melyet a szumóversenyzők a mai napig is használnak.
A kozmetikai iparban krémek, testápolók, ajakápoló, brillantin, szemceruza gyártására használják. A gyógyszer és élelmiszeriparban bevonó és fényezőanyagként alkalmazzák. Felületkezelő anyagok, autó és bútorviaszok alkotóeleme.
CAS-száma: 8001-39-6
A viaszszömörce a gyógyászatban A viaszszömörce a hagyományos ázsiai gyógyászat egyik fontos növénye, számos betegség kezelésére használták, használják. Újabban széles körű kutatások folynak antibakteriális, antioxidáns és rákellenes hatásainak feltárására.
Jegyzetek
Források
Kategória:Növényfajok Kategória:Szömörcefélék Kategória:Haszonnövények Kategória:Gyógynövények