200px|bélyegkép|jobbra|Petri György a Szép versek című antológiában. (Balla Demeter fotója, 1971.) A Petri György-díjat Petri György magyar költő halálának tizedik évfordulóján, 2010-ben hozta létre az N&N Galéria Alapítvány, amelyet minden évben Petri György születése évfordulóján, december 22-én adnak át. A díjra olyan – elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete. A díjazás alapvető szempontja minden esetben a művek eredetisége, szellemisége, formavilága. Maga a díj kettős: a díjazott megkapja a Petri György élőmaszkja nyomán készült papírszobrot (a mű címe: Bookend), Louise McCagg, Robin Ami Silverberg és Böröcz András alkotását, a Magvető Kiadó pedig megjelenteti a szerző első kötetét.
A díj kuratóriumának tagjai eredetileg: Forgách András, Karádi Éva, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs. 2017-től mellettük Keresztury Tibor és Kornis Mihály tartozott a zsűribe, majd Keresztury Tibort 2019-től Márton László váltotta föl. Rajtuk kívül az előző évi díjazott is mindig tagja a következő évi kuratóriumnak.
A zsűri munkáját 2016-tól háromtagú jelölőbizottság segíti, tagjai: Áfra János, Csuhai István és Pályi Márk.Orbán Roza kapja a Petri György-díjat 2020-tól a jelölőbizottság hét főből áll, tagjai: Áfra János, Ayhan Gökhan, Csuhai István, Deres Kornélia, Harag Anita, Pályi Márk, Szálinger Balázs.Kibővül a Petri György-díj jelölőbizottsága (Kultura.hu, 2020-07-17. Hozzáférés: 2022-12-15)
2023-tól kezdve a díjat pályázat útján ítélik oda, és nincs már szó jelölőbizottságról.Átalakul a Petri György-díj (papageno.hu, 2023-10-02. Hozzáférés: 2023-11-29)
A díjazottak 2010: Kemény Lili 2011: Bognár Péter 2012: Gazdag Péter 2013: Balaskó Ákos 2014: Beck TamásBeck Tamás költő nyerte el az idei Petri György-díjat 2015: Szaniszló JuditKiderítettük, ki kapja idén a Petri-díjat 2016: Orbán Roza 2017: Fekete Ádám 2018: Harag AnitaHarag Anita és Fekete Ádám Petri György-díjátadója 2019: Gál Hunor 2020: Szemethy OrsolyaSzemethy Orsolya kapja a Petri György-díjat 2021: Vados AnnaVados Anna nyerte el az idei Petri György-díjat (Litera.hu, 2021-12-09) 2022: Rékai AnettRékai Anett nyerte el az idei Petri György-díjat (Litera.hu, 2022-12-12 ) 2023: Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című köteteKupihár Rebeka kapja idén a Petri-díjat (Litera.hu, 2023-12-22. Hozzáférés: 2024-01-01) 2024: Keömley-Horváth Boglárka 2025: Mái Attila
Jegyzetek
Kategória:Magyar irodalmi díjak