Az 5. sakkolimpia 1933. július 12. és július 23. között a dél-angliai kisvárosban, Folkestone-ban került megrendezésre. Az esemény 1932. évi rendezését előzetesen Spanyolország kapta, amely azonban finanszírozási okokra hivatkozva visszalépett. Ekkor jelentkezett Chicago, hogy 1933-ban fogadni tudja a résztvevőket, de később pénzügyi nehézségek miatt ők is visszaléptek. Végül az angol sakkszövetség vállalta, hogy helyet ad az eseménynek.

A sakkolimpiával egyidejűleg rendezték meg nyolc résztvevővel, kétfordulós körmérkőzés során a 4. női sakkvilágbajnokságot. A címet ezúttal is, immár negyedszer, és az előző világbajnoksághoz hasonlóan 100%-os teljesítménnyel, 14 játszmából 14 győzelemmel a csehszlovák színekben versenyző Vera Menchik szerezte meg.

A csapatok a Hamilton-Russell kupáért versengtek, amelyet az előző olimpián az amerikai válogatott hódított el.

A résztvevők A várt rekordlétszámú nevezés elmaradt, amelynek fő oka a verseny megrendezése körüli bizonytalanság volt. Németország válogatottja a fasizmus előretörése miatt nem vett részt, mivel a sportszövetségek – köztük a német sakkszövetség – vezetőit leváltották és börtönbe csukták. A Német Sakkszövetség nem sokkal később ki is lépett a Nemzetközi Sakkszövetségből.

Az olimpiai csapatversenyre 15 csapat nevezett, 71 versenyzővel. A csapatok 5 főt nevezhettek, akik közül egyidejűleg négy játszott. Meg kellett adni a játékosok közötti erősorrendet, és az egyes fordulókban ennek megfelelően ülhettek le a táblákhoz. Ez lehetővé tette, hogy táblánként lehetett megállapítani és kihirdetni a legjobb egyéni eredményt elérőket.

A verseny lefolyása A versenyt a csapatok között körmérkőzéses formában rendezték. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban fejenként 120 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, és ezt követően további 1-1 óra 16 lépésenként.

Az első helyre hat csapat is esélyes volt, a korábban már olimpiát nyert magyar lengyel és amerikai válogatotton kívül Csehszlovákia, Ausztria és Svédország. Az amerikaiak már az első fordulótól az élre álltak, és meggyőzően utasították maguk mögé vetélytársaikat. Egyedül a csehszlovák válogatott tudta valamennyire tartani a lépést velük, köszönhetően leginkább a negyedik táblás Opočenský egészen kiváló, 88,5%-os teljesítményének, amely a teljes mezőnyben a legjobb volt.

A magyar válogatottban ismét játszott Maróczy Géza, és első alkalommal szerepelt olimpián a fiatal Lilienthal Andor, aki meghálálta a bizalmat, és az első tartalékok között 13 játszmából 10 pontot szerezve egyéni aranyérmet szerzett. A csapat végül holtversenyben a 3–5. helyet szerezte meg, a holtversenyt eldöntő számítás alapján az 5. helyen zárta a versenyt.

A verseny végeredménye {| class="wikitable" style="text-align:center;" ! H.||Ország||O.kód||1||2||3||4||5||6||7||8||9||10||11||12||13||14||15||P||MP||+||=||- |- |1||align=left bgcolor="gold" style="text-align:left"|||USA||●||1½||1½||3||2½||3||4||3||3||3||2½||2||3||3½||3½||39||24||11||1||2 |- |2||align=left bgcolor="silver" style="text-align:left"|||CSR||2½||●||3||2½||½||2||2½||1½||2||3||3½||3½||3½||4||3½||37½||23||10||2||2 |- |3||align=left bgcolor="CC9966" style="text-align:left"|||SWE||2½||1||●||2||2½||1½||2||3½||1½||2½||2½||3½||3½||2½||3||34||21||9||2||3 |- |4||style="text-align:left"|||POL||1||1½||2||●||2½||2½||2||2½||2½||2||2||3½||2½||4||3½||34||21||8||4||2 |- |5||style="text-align:left"|||HUN||1½||3½||1½||1½||●||2||1½||2½||3½||2||2½||2½||3||3||3½||34||19||8||2||4 |- |6||style="text-align:left"|||AUT||1||2||2½||1½||2||●||2½||2½||3||2½||2||3½||3||2½||3||33½||22||9||3||2 |- |7||style="text-align:left"|||LTU||0||1½||2||2||2½||1½||●||2½||3||2½||2||2½||4||2||2½||30½||19||7||4||3 |- |8||style="text-align:left"|||FRA||1||2½||½||1½||1½||1½||1½||●||3||2½||1½||2½||2½||2½||3½||28||15||7||0||7 |- |9||style="text-align:left"|||LAT||1||2||2½||1½||½||1||1||1||●||2½||3||2½||2½||3||3½||27½||16||7||1||6 |- |10||style="text-align:left"|||ENG||1||1||1½||2||2||1½||1½||1½||1½||●||3||3½||1½||2||3½||27||10||3||3||8 |- |11||style="text-align:left"|||ITA||1½||½||1½||2||1½||2||2||2½||1||1||●||1½||1½||3||3||24½||10||3||3||8 |- |12||style="text-align:left"|||DEN||2||½||½||½||1½||½||1½||1½||1½||½||2½||●||3½||3||3||22½||10||4||1||9 |- |13||style="text-align:left"|||BEL||1||½||½||1½||1||1||0||1½||1½||2½||2½||½||●||1||2||17||6||2||1||11 |- |14||style="text-align:left"|||ISL||½||0||1½||0||1||1½||2||1½||1||2||1||1||3||●||1||17||5||1||2||11 |- |15||style="text-align:left"|||SCO||½||½||1||½||½||1||1½||½||½||½||1||1||2||3||●||14||4||1||1||12

A magyar versenyzők eredményei FordulóEllenfélborder|90pxMaróczy GézaSteiner LajosVajda ÁrpádHavasi Kornél border|90pxLilienthal AndorPont2Az 1. fordulóban a magyar csapat szabadnapos voltGrünfeld½Erich Eliskases½Glass½Müller½23Andersen½Enevoldsen1Gemzøe½Nielsen B.½2½4Rosselli del Turco1Monticelli0Sacconi1Norcia½2½5 Mikénas0Vaitonis1Vistaneckis½Abramavičius01½6 Soultanbeieff½Dunkelblum½Engelmann1Devos137Ståhlberg½Stoltz0Lundin0Berndtsson-Kullberg11½8Salo Flohr½Treybal1Rejfíř1Skalička13½9 Ásgeirsson1Gilfer0Porvaldsson1Sigurðsson1310 Fairhurst½Paige1Macisaac1Combe13½11 Aljechin0Betbeder Matibet½Kahn1Duchamp12½12 Tartakower 0Friedmann½Appel½Makarczyk½1½13 Kashdan0Marshall½Fine½Dake½1½14 Apšenieks 1Petrovs 1Feigins½Hasenfuss13½15 Sultan Khan0Thomas1Winter½Michell½2Szerzett pontszám(Játszmák száma)2½ (6)7½ (14)6 (11)8 (12)10 (13)

Az egyéni legjobb pontszerzők Táblánként az első három legjobb százalékos arányt elérő versenyzőt díjazták éremmel. Az első tartalékok között a magyar Lilienthal Andor egyéni aranyérmet szerzett.

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+1. tábla |- |20px|| Alekszandr Aljechin||||9½||12||79,2 |- |20px||Isaac Kashdan||||10||14||71,4 |- |20px||Ksawery Tartakower||||9||14||64,3 |- |20px||Salomon Flohr||||9||14||64,3

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+2. tábla |- |20px||Frank James Marshall||||7||10||70 |- |20px||Louis Betbeder Matibet||||8||12||66,7 |- |20px||Pauline Frydman||||7½||12||62,5

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+3. tábla |- |20px||Erik Lundin||||10||14||71,4 |- |20px||Reuben Fine||||9||13||69,2 |- |20px||Movsas Feigins||||9||14||64,3

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+4. tábla |- |20px||Karel Opočenský||||11½||13||88,5 |- |20px||Arthur William Dake||||10||13||76,9 |- |20px||Hans Müller||||9||13||69,2

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+5. játékos (1. tartalék) |- |20px||Lilienthal Andor||||10||13||76,9 |- |20px||Leonardas Abramavičius||||6||9||66,7 |- |20px||Conel Hugh Alexander||||7||11||63,6

Jegyzetek

Források OlimpBase Krzysztof Puszczewicz: V Olimpiada Szachowa - Folkstone 1933 Шахматные олимпиады / Ю. Авербах, Б. Туров. Москва : Физкультура и спорт, 1974. Всемирные шахматные Олимпиады. 1927-2006 / Ханамирян Г. Ереван: 2006, стр. 12-14

További információk Tournament Review Frank Große: Die Geschichte der Schacholympiade – Teil 3: Vor dem Zweiten Weltkrieg (1931 – 1939)

1933 Sakkolimpia Kategória:Az Egyesült Királyság sportélete