Kun Ágnes (Nagyenyed, 1915. január 21. – Budapest, 1990. október 19.), születési neve: Kohn Ágnes, házassága révén Hidas Antalné, , magyar műfordító, szerkesztő, Kun Béla és Gál Irén lánya, Hidas Antal második felesége.
Élete bélyegkép|jobbra|250px|Kun és Hidas sírja a budapesti Kerepesi temetőben (42/1)
A Magyarországi Tanácsköztársaság bukásának napján édesanyjával együtt a Kelenföldi pályaudvarra ment,Kun Béláné: Kun Béla. Emlékezések. Bp., 1969, 223. p. és a népbiztosok hozzátartozóit szállító vonattal Ausztriába került. Innen édesanyjával Olaszországba utaztak tovább. Ekkor született meg az öccse, a későbbi orvos, Kun Miklós (1920–1996) Bolognában.
Az 1920-as évek elején a Szovjetunióba mentek, ahol csatlakoztak a család fejéhez, Kun Bélához. Ágnes beiratkozott a moszkvai egyetemre, ahol történelmet, irodalmat, illetve filozófiát hallgatott, és megismerkedett az orosz irodalommal. A Szovjetunióban kötött házasságot Hidas Antallal.
Az 1940-es években kezdte meg komolyabb műfordítói tevékenységét, Anna Krasznova álnéven. Lefordította Gárdonyi Géza Egri csillagok című művét, de ezenkívül fordított még Petőfi, Móricz, Hidas és Karikás műveket is. Műfordítói munkájához tartozik az is, hogy több magyar költő (Fazekas Mihály, Vörösmarty Mihály, Arany János, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós) művéből nyersfordítást készített, és felkért orosz költőket (Paszternak, Csukovszkij, Martinov, Szamojlov stb.) a versek orosz változatainak megírására. Nagyobb kihívást jelentett Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve, vagy Madách Imre Az ember tragédiája című drámája.
1959-ben visszatért Magyarországra, és a Kun Béla-centenárium egyik előkészítője volt. Később férje egyes írásainak sajtó alá rendezésével foglalkozott.
Irodalom Máriássy Judit: A közvetítés alázata. Beszélgetés K. Á.-sel (Élet és Irod., 1970. 38. sz.) Rita Korn: Kettős portré. K. Á. és Hidas Antal (Szovjet Irod., 1982. 8. sz.) Zappe László: K. Á. 1915-1990 (Nagyvilág, 1991. 3. sz.)
Jegyzetek
Források
További információk Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Bp., Akadémiai Kiadó, 1963-1965. Révai új lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
Kategória:1915-ben született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar nők Kategória:Nagyenyediek Kategória:Magyar emigránsok a Szovjetunióban Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek