Keleti Péter István (Pécs, 1904. december 10. - Pécs, 1977. február 15.) ügyvéd, a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője.
Élete Gyermek- és ifjúkora
Ivzipovics Ferenc István vasesztergályos majd mozdonyvezető és Strojinl Ilona gyermeke. Egy testvére volt. Római katolikus vallásban nevelkedett. Az elemi elvégzése után a pécsi Pius Katolikus Főgimnáziumban tanult, érettségi vizsgáját 1923-ban tette le. Tanulmányait pár évre felfüggesztette, családi okok miatt Bulgáriában, Törökországban, Egyiptomban és Görögországban élt. Hazatérve 1927-ben jogi tanulmányokba kezdett a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése és a szakvizsga letétele után 1937-ben önálló irodát nyitott. Nevét 1924-ben magyarosította.
Politikai pályája 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, de amikor az a Magyar Kommunista Párt szalámitaktikája hatására balra tolódott, kilépett a pártból, és a Demokrata Néppárthoz csatlakozott. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a Baranya és Tolna vármegyei választókerületből bekerült az Országgyűlésbe. Nagyon aktív frakciómunkát végzett, és számos alkalommal felszólalt az üléseken. Pártja, a Demokrata Néppárt frakciójának megszűnése után párton kívüli képviselőként tagja maradt a Parlamentnek.
A diktatúra idején Mandátumának lejárta után, 1951-ben pécsi ingatlanjait elvették és "államosították". 1958-ban pedig az Ügyvédi Kamara törölte saját névjegyzékéből, mint aki „az ügyvédi hivatás további gyakorlására alkalmatlan”. Az ügyvédi munkától való eltiltása után alkalmi és évekig fizikai munkából volt kénytelen családját eltartani. 1964-ben képviselőtársa Matheovits Ferenc perében negyedrendű vádlottként ("összeesküvésben való részvétel" vádjával) a Budapesti Fővárosi Bíróság 1964 októberében három évi szabadságvesztésre ítélte és öt esztendőre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Büntetését a szegedi Csillagbörtönben töltötte le. Szabadulása után teljes visszavonultságban élt, 1977-ben hunyt el.
Források Országgyűlés almanachja 1947-1949, 199-200. o. Keleti Péter István szócikk. Kereszténydemokrácia Tudásbázis, Barankovics István Alapítvány
Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1947–1949) Kategória:Az FKGP korábbi tagjai Kategória:Országgyűlési képviselők (DNP) Kategória:DNP-tagok Kategória:Magyar jogászok Kategória:A KDNP korábbi tagjai Kategória:A magyar kommunista hatalom által politikai okból bebörtönzött személyek Kategória:A Szegedi Fegyház és Börtön foglyai Kategória:Pécsiek