Timo Werner (Stuttgart, 1996. március 6. –) német válogatott labdarúgó, az amerikai San Jose Earthquakes játékosa.
2013-ban mutatkozott be a VfB Stuttgartban a profik között a klub valaha volt legfiatalabb játékosaként, később a klub legfiatalabb gólszerzője is ő lett. A Stuttgartban több mint százszor lépett pályára, majd 2016-ban akkor klubrekordnak számító 10 millió euróért igazolt az RB Leipzig-hez. A két klubnál töltött időszaka alatt ő lett a legfiatalabb Bundesliga játékos, aki a német első osztályban 50-szer, 100-szor, 150-szer majd 200-szor is pályára léphetett, bár az első két mérföldkő tekintetében Kai Havertz már megdöntötte rekordját.Bayer Leverkusen : record de précocité pour Kai Havertz Jelenleg is ő a legfiatalabb játékos, aki német első ligás meccsen duplázni tudott.
Már ifjúsági válogatottként is szép számmal termelte a gólokat, különböző korcsoportokban 48 meccsen 34 gólt szerzett. A felnőtt válogatottban 2017-ben mutatkozott be és még ugyanebben az évben Konföderációs kupa győzelemhez segítette a német nemzeti tizenegyet, 3 találatával pedig a torna aranycipőjét is elhódította.
Klubcsapatokban VfB Stuttgart Fiatal évei
A TSV Steinhaldenfeld korosztályos csapatában kezdett megismerkedni a labdarúgás alapjaival.Aus dem Alltag des VfB-Toptalents 2002-ben csatlakozott a VfB Stuttgart akadémiájához, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat. 2010 és 2012 között az U17-es bajnokságban szerepelt, itt 37 mérkőzésen 32 gól fűződött a nevéhez. A 2010–2011-es szezonban csoportjukat megnyerték, a következő idényben pedig gólkirályi címet szerzett.B-Junioren-Bundesliga Süd/Südwest - Spieltag / TabelleDIE TORJÄGER PRÄSENTIERT VON: A 2012–2013-as évadban az U19-es bajnokság játékosa volt, itt 23 találkozón 24 gólt szerzett, mellyel a bajnokság gólkirálya volt, megelőzve 2 találattal Daniele Gabrielet.Gold für Werner, Silber für KimmichTORSCHÜTZENLISTE A-JUNIOREN BUNDESLIGA SÜD/SÜDWEST 12/13
A 2013–2014-es szezon 2013. augusztus 1-jén a Botev Plovdiv elleni Európa-liga-selejtezőn debütált a profik között, a 67. percben Alexandru Maxim váltotta őt. Werner ekkor 17 éves, 4 hónapos és 25 napos volt, így ő lett a Bundesliga-csapat történetének legfiatalabb, tétmeccsen pályára lépő játékosa. Négy nappal később a kupában is bemutatkozott, a BFC Dynamo elleni 2–0-ra megnyert találkozón a 79. percben váltotta Ibrahima Traorét.Ibisevic setzt die Highlights Augusztus 17-én első élvonalbeli mérkőzését a Bayer Leverkusen ellen játszotta, a 77. percben állt be Szakai Gótoku helyére, csapata 1–0-ra kapitulált.Leno hält den Dreier fest Szeptember 22-én első gólját szerezte az Eintracht Frankfurt elleni mérkőzésen, a 17. percben fejjel volt eredményes.Ibisevic versagt vom Punkt November 10-én 2 gólt lőtt az SC Freiburg elleni 3–1-es győzelem során, ezzel ő lett a német első osztály történetének legfiatalabb játékosa, aki kétszer tudott eredményes lenni egy találkozón. A mérkőzés 10. percében a középkezdés után labdát szerzett a Stuttgart, Werner cselezett balról befelé, majd 9 méterről spiccel lőtt a kapu közepébe.Fußball Deutschland Bundesliga 2013/2014 SC Freiburg - VfB Stuttgart Liveticker Egy szögletet követően Admir Mehmedi lövését blokkolták és a 82. percben a kipattanóból megindult a vendég együttes, egyedül Werner lépett ki balösszekötőben és 16 méterről gurította a kapu jobb oldalába a labdát.SC Freiburg 1 3 VfB Stuttgart December 14-én a VfL Wolfsburg ellen idegenben az 57. percben szépített egy kapáslövéssel, de a 78. percben Ivan Perišić egy védelmi hiba után kialakította a 3–1-es végeredményt.Bundesliga: a Wolfsburg üldözőbe vette a két Borussiát 2014. március 6-án, a 18. születésnapján 2018 júniusáig szóló szerződést kötött klubjával. Március 30-án a második csapatban is pályára lépett az SV Elversberg ellen a harmadosztályban, a 18. percben a mérkőzés első gólját értékesítette.Werner und Breier besorgen wichtigen Dreier A szezon során 30 bajnokin 4 gólt szerzett és 5 gólpasszt is kiosztott az első csapatban.
A 2014–2015-ös szezon 2014. augusztus 16-án játszotta első tétmérkőzését az idényben a VfL Bochum elleni 2–0-ra elvesztett kupatalálkozón, a 76. percben váltotta Martin Harnikot.Oriol Romeu leitet das Pokal-Aus ein Két héttel később az 1. FC Köln ellen játszotta első bajnoki meccsét.Ujah nutzt Rüdigers Vorlage Október 18-án a Bayer Leverkusen elleni 3–3-s döntetlennel záruló bajnoki találkozón az 57. percben szöglet után volt eredményes.Harnik macht das Comeback perfekt A következő fordulóban az Eintracht Frankfurt elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen 5–4-re nyertek és a 81. percben jegyzett gólt.Gentner zum Neunten - Sieg für den VfB! November 28-án a Freiburg vendégeként 4–1-es győzelmet arattak és a csatár a 68. percben 3–1-re növelte csapata előnyét.Stevens-Comebacksieg dank Mitrovics Fehlerfest A szezon során többször már nem volt eredményes, így 32 bajnokin és egy kupa mérkőzésen 3 gólt szerzett.
A 2015–16-os szezon 2015. augusztus 8-án a szezon első mérkőzésén a kupában a Holstein Kiel ellen 2–1-re nyertek idegenben, mely során a 60. percben gólpasszt osztott ki Daniel Ginczeknek.VfB arbeitet sich dank Ginczek in die 2. Runde Nyolc nappal telt el, és a bajnokság a Köln elleni találkozóval kezdődött számukra, itt a 86. percben váltotta Emiliano Insúat.Modeste sorgt für Stuttgarter Scherbenhaufen Szeptember 23-án a Hannover csapata ellen gólt és gólpasszt jegyzett, az idegenbeli találkozót 3–1-re nyerték meg.Dank Gentner und Werner - Stuttgart schafft Befreiungsschlag Október 3-án a Hoffenheim vendégeként 2–2-s döntetlent játszottak, Werner a 90. percben talált be, majd néhány perccel később közel állt a duplázáshoz is.Kliment und Werner retten VfB einen Punkt November 1-jén a Darmstadt ellen hazai pályán 2–0-s győzelmet arattak, a 94. percben Alexandru Maxim passzából ballal talált a kapuba.Pechvogel Garics lässt Gentner jubeln December 16-án a kupában az Eintracht Braunschweig ellen a hosszabbításban tudott eredményes lenni.3:2! Sunjics Kopf besiegelt Kramnys Premierensieg 2016. január 23-án a Köln vendégeként gólt és gólpasszt jegyzett.Werner & Co. belohnen mutigen VfB Február 27-én a Hannover ellen a 18. percben Filip Kostić pontrúgását követően volt eredményes.Schulz und Kiyotake beatmen Hannover Március 5-én a Hoffenheim ellen az 5–1-re megnyert hazai meccsen a 83. percben állította be a végeredményt.Niedermeier macht die Trendwende perfekt 41 év után búcsúzott a német élvonaltól a Stuttgart, amely az utolsó fordulóban 3–1-es vereséget szenvedett a VfL Wolfsburg vendégeként, Werner pedig így elhagyta a klubot.http://www.nemzetisport.hu/nemet_labdarugas/bundesliga-41-ev-utan-kiesett-a-stuttgart-megmenekult-a-bremen-2501197 36 tétmérkőzésen 7 gólt szerzett, valamint társainak kiosztott 5 gólpasszt is a szezonban.
RB Leipzig
A 2016–2017-es szezon
2016. június 11-én hivatalosan bejelentették, hogy 4 éves szerződést írt alá az újonc RB Leipzig csapatával, amely 10 millió eurót fizetett érte. Augusztus 20-án debütált a kupában a Dynamo Dresden ellen, a 89. percben váltotta Naby Keïtát.Sachsen-Derby: Schwäbe wird zum Elfmeter-Helden A mérkőzésen a Dynamo jutott tovább, miután 2–2-es döntetlen után tizenegyesekkel 5–4 arányban nyert.Német Kupa: Stieber pazar gólt lőtt, de csapata kiesett Nyolc nappal később a Hoffenheim ellen az első fordulóban kezdőként lépett pályára, majd a 86. percben Massimo Bruno állt be a helyére.Sabitzer belohnt couragierte Leipziger A találkozó 2–2-es döntetlennel zárult, a 90. percben Marcel Sabitzer góljával az utolsó percekben mentettek pontot.Bundesliga: Gulácsi remekül védett, ikszelt az RB Leipzig Szeptember 17-én a Hamburg ellen duplázott, a meccset 4–0-ra nyerték meg.RB Leipzig: menetelés a Bundesligában A második félidőben váltotta Keïtát, majd a 72. percben Emil Forsberg szabadrúgását Willi Orbán rúgta kapura, a kipattanót Werner gurította be.Joker Werner bricht den HSV Második gólját a 77. percben Forsberg passzából értékesítette, René Adler kapuját vette be.Fußball Deutschland Bundesliga 2016/2017 Hamburger SV - RB Leipzig Übersicht Három nappal később a Mönchengladbach elleni hazai 1–1-s döntetlennel záruló bajnokin csapata egyetlen találatát jegyezte.Remis in Leipzig - Johnson kontert Werner spät Négy nap múlva a Köln ellen a legfiatalabb játékossá vált a Bundesliga történetében, aki 100 bajnoki megmérettetésen játszott, ezt 20 évesen és 203 naposan érte el. November 6-án a Mainz ellen duplázott, valamint gólpasszt is jegyzett, a találkozón 3–1-es győzelmet arattak.Werner und Forsberg sind zu viel für Mainz A 3. percben egy kontra után a kapusba lőtte a labdát, de az magasra felperdülve a kapuba jutott, majd a 44. percben egy újabb kontra támadás után volt eredményes.Bundesliga: simán nyert az RB Leipzig, Gulácsiék beérték a Bayernt! November 25-én a Freiburg otthonában 4–1-re diadalmaskodtak, ezen a találkozón kétszer is eredményes volt.Bundesliga: Gulácsiék a Freiburgot is elintézték December 3-án a Schalke ellen 2–1-re nyertek. Ralf Fährmann, a vendégek kapusa szabálytalankodott saját tizenhatosán belül, amiért a lipcsei gárda tizenegyest kapott, melyet Werner értékesített.Bundesliga: folytatódik a lipcsei csoda, Gulácsiék ismét győztek Két hét elteltével a Hertha volt a klub ellenfele a bajnokságban, Werner egy góllal vette ki részét a 2–0-s sikerből.A Hertha legyőzésével ismét a Bundesliga élére állt a Leipzig
2017. január 21-én az Eintracht Frankfurt ellen az első félidő hosszabbításában volt eredményes.Hradecky-Fauxpas öffnet RB die Tore Egy héttel később 2–1-re nyert a lipcsei csapat a Hoffenheim ellen, ezzel első vereségét szenvedte el az idény során Szalai Ádám csapata.Sabitzer erzwingt das Leipziger Glück A mérkőzés 38. percében közelről lőtt egyenlítő gólt, így a legutóbbi öt hazai bajnokiján mindannyiszor eredményes volt.Bundesliga: Gulácsiék véget vetettek Szalaiék sorozatának Február 19-én 2–1-re győztek a Borussia Mönchengladbach otthonában, az 55. percben idénybeli 12. bajnoki gólját szerezte meg.Bundesliga: Gulácsi 11-est védett, csapata nyert Hat nap elteltével a Köln elleni bajnoki találkozón a 65. percben talált be a kapuba és 3–1-re nyertek hazai pályán.Werner nimmt dem FC den Wind aus den Segeln Március 3-án a Leipzig 2–2-es döntetlent játszott az Augsburg vendégeként a bajnokságban.Videó: Gulácsi óriási gólt kapott, ezt nem védhette! A 25. percben a középen kiugró Werner közeli lövéssel egyenlített, amivel 1–1-es döntetlenre állt ekkor az összecsapás.Bundesliga: Gulácsi nagy gólt kapott, elmaradt a győzelem Április 5-én a Mainz otthonában az 52. percben már 2–0 állt az eredményjelzőn, majd egy szögletet követően fejelt gólt.Bundesliga: ismét kikapott a Hertha; nyertek Gulácsiék A mérkőzést végül 3–2-re a Lipcse nyert meg. Tíz nappal később a Freiburg ellen ismét eredményes tudott lenni a 42. percben.Poulsen bringt Leipzig auf Siegkurs Április 23-án a Schalke ellen a 14. percben Bernardo keresztlabdáját Benedikt Höwedes mellett lőtte a kapuba.1:1 - Der Hunter kontert Werners Kopfballtreffer Május 6-án a Hertha ellen duplázott és a német bajnokságban az 1974–1975-ös szezon óta először fordult elő, hogy egy 21 éves játékos legalább 19 találatot jegyzett.Bundesliga: a Hertha nem bírt Gulácsiékkal, 1–4 a végeWerner köpft und schießt Leipzig in die Königsklasse Egy héttel később a Bayern München ellen 5–4-re kaptak ki, a 21. percben egy gyors támadás végén Emil Forsberg lépett volna be két védő között, de ezt Xabi Alonso szabálytalanul megakadályozta és a bíró büntetőt ítélt, amit Werner értékesített. A 65. percben egyedül verekedte be magát a tizenhatos bal szélén a védők mögé, majd az alapvonal mentén vezetve a labdát a kimozduló Tom Starke lába mellett éles szögből gurította hálóba a labdát.Kilencgólos őrület végén nyert a Bayern 31 bajnokin volt a pályán a szezon során és ezeken 21 gólt jegyzett, valamint kiosztott 7 gólpasszt is.
A 2017–2018-as szezon