Frederick John Woodman (London, 1997. március 4. –) angol korosztályos válogatott labdarúgó, a Liverpool játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban A Crystal Palace csapatánál nevelkedett, majd 2011-ben a Newcastle United csapatához igazolt. Itt az U18-as csapat tagja lett, valamint néhány alkalommal az U21-es keretbe is nevezték, de csak a kispadon kapott szerepet. A következő szezonban már egy alkalommal pályára is léphetett. A 2014-15-ös szezonban már a felnőtt keret tagja is.

2014. december 13-án Alan Pardew a kispadra nevezte az Arsenal FC elleni Premier League mérkőzésen, miután Tim Krul a bokájával, Rob Elliot a combjával volt sérült. Pár nappal később a Tottenham Hotspur elleni ligakupa mérkőzésen szintén a kispadon kapott lehetőséget, de a mérkőzést követően kiderült, hogy Jak Alnwick vállsérüléssel bajlódik, ezért a Sunderland elleni északkelet-angliai Tyne-Wear derbin neki kell védenie.

2022. június 21-én szerződtette a Preston North End három évre. A 2022-2023-as szezon végén a klub szurkolói az év játékosának választották.

Összesen három idényt töltött a Prestonnál, ezalatt az idő alatt 138 tétmérkőzésen állt a kapuban, ebből pedig 44 alkalommal nem kapott gólt. Miután 2025 nyarán lejárt a szerződése, szabadon igazolható játékosként aláírt a Liverpoolhoz.

A válogatottban 2012. szeptember 27-én debütált először az angol U16-os labdarúgó-válogatottban a Victory Shield nevű kupában. 2013. február 13-án a 41. percben cserélte le Kenny Swain Lewis Wardra a német U16-os labdarúgó-válogatott ellen 4-3-ra megnyert mérkőzésen. 2012. augusztus 6-án az angol U17-es labdarúgó-válogatottban a Feröeri U17-es labdarúgó-válogatott ellen megrendezett mérkőzésen debütált. Részt vett a 2014-es U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, amelyet meg is nyertek.

2014. szeptember 5-én az U18-as válogatottban is bemutatkozott a holland U18-as válogatott elleni felkészülési mérkőzésen. Egy hónappal később az U19-es válogatottban is debütált a 2015-ös U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező mérkőzésen a fehérorosz U19-es labdarúgó-válogatott ellen 3-0-ra megnyert mérkőzésen.

Statisztika Klubcsapataiban

KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaEurópaEgyébAz FA Community Shield, az UEFA-szuperkupa, az Interkontinentális kupa és a FIFA-klubvilágbajnokság meccseit számolva.ÖsszesenMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólNewcastle United2014–15000000000000Összesen000000000000Hartlepool United2014–15000000000000Összesen000000000000Összesen000000000000

Magánélete Édesapja az labdarúgó Andy Woodman, aki jelenleg a Newcastle United csapatánál kapusedző.

Sikerei, díjai A válogatottban Anglia U17 U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság: 2014 Anglia U20 U20-as labdarúgó-világbajnokság: 2017

Jegyzetek

További információk Profilja a TheFA honlapján Profilja a Newcastle honlapján Profilja a Transfermarkt honlapján

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Londoniak Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Hartlepool United labdarúgói Kategória:A Crawley Town labdarúgói Kategória:A Kilmarnock labdarúgói Kategória:Az Aberdeen labdarúgói Kategória:A Swansea City labdarúgói Kategória:A Bournemouth labdarúgói Kategória:A Preston North End labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:U20-as világbajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek