Gerentsér László (Szeged, 1873. január 26. – Budapest, 1942. január 12.) magyar vívómester, atléta, testnevelő pedagógus és sportszakíró. A Testnevelési Hivatal munkatársaként és fővárosi testnevelési igazgatójaként az iskolai testnevelést megreformálta, és új alapokra helyezte az oktatását. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett államtudományi doktori oklevelet 1904-ben. Fiatal atlétaként a kontinens legjobb rövidtávfutói közé számított. A magyar olimpiai atlétaválogatott edzőjeként (tulajdonképpen vezetőedzőként) részt vett az 1908. és az 1912. évi nyári olimpiai játékokon.
Korának egyik legnevesebb vívómestere és szakírója.Új idők lexikona, XI., 1938Új idők lexikona, XXIV., 1942, Vívás szócikk: „A magyar vívók kitűnő olasz mesterek útmutatásai alapján tanultak és az olasz rendszer a magyar kardratermettséggel párosulva létrehozta a magyar vívórendszert, amely Gerentsér László iskolájából indult ki, és a magyar kardot az egész világon diadalra juttatta.” Az első magyar nyelvű atlétikai szakkönyv szerzője (1911), a párbajtőrvívás egyik magyarországi úttörője és az első magyar párbajtőrtankönyv írója (1930), valamint a magyar kardvívás egyik megreformálója. Borsody László, Italo Santelli mellett a modern magyar kardvívás egyik megteremtője. Gerentsér univerzális vívómesternek számított, hiszen magas szakmai színvonalon oktatta az olimpiai vívás mindhárom fegyvernemét (kard, tőr, párbajtőr). Egyik legismertebb műve A modern kardvívás, amit tanítványai – dr. Bay Béla és dr. Rajczy Imre – két évvel a vívómester halála után, 1944-ben rendeztek sajtó alá. Számos vívással kapcsolatos cikket is írt.
Az Országos Testnevelési Tanács (OTT) előadójaként, majd később fővárosi testnevelési igazgatójaként (1913–1924) jelentős szerepe volt a magyarországi testnevelő tanárképzés átalakításában. A Testnevelési Főiskola létrehozásának egyik szellemi atyja. Az ő érdeme az általános tudású testnevelő tanárképzés megindítása.
Jelentős a vívómesterség szabályozásával, oktatásával kapcsolatos tevékenysége. Sokat tett a női tőrvívás elterjedéséért is. A Magyar Vívómesterek Országos Egyesületének alelnöke (ügyvezetője) volt, illetve a Vívómester Vizsgáztató Bizottság előadójaként oktatta a vívómesterjelölteket. Több évtizeden keresztül volt a Budapesti Tudományegyetem vívómestere.
Életútja bélyegkép|220px|A szegedi főgimnázium 1896-ban bélyegkép|jobbra|150px|Fiatal atléta Származása és tanulmányai Gerentsér László Géza János néven született, Gerentsér László városi tisztviselő és Gömöri Anna gyermekeként. Édesapja szegedi főpénztárnokként vonult nyugalomba, édesanyja egy kecskeméti községi tanító lánya volt. Apai ágon a család már Mária Terézia uralkodása alatt Szegedre költözött.
A szegedi piaristák diákjaként 1889-ben kezdett vívni Izecseszkul Leó MÁV-tisztviselő vezetése alatt, később Ernesto de Biase (1861–?) olasz vívómestertől is vett tőr- és kardleckéket, ekkor ismerte meg az olasz iskola alapjait. A nápolyi születésű Biase Fiuméből került Budapestre, és 1893-ban ő rendezte az első nyilvános vívóakadémiát a Pesti Vigadó nagytermében, amelyen részt vettek az olasz vívás legjelesebb képviselői: Peccoraro, Sartori, Rossi. Fiatal joghallgatóként 1895 őszén a fővárosban folytatta tanulmányait, és belépett a Magyar Atlétikai Clubba (MAC)(1895–1905). A sportág alapjait Harry Perry angol edzőtől sajátította el 1895–1896 között, méghozzá olyan sikeresen, hogy a kontinens legjobb sprinterei közé számított. A MAC által szervezett, 1897. június 27-i nemzetközi atlétikai versenyen országos rekordot (52,2 mp) futott 1/4 angol mérföld (440 yard) távon, ezt az eredményt csak 1912-ben tudta megjavítani (51,8 mp) Déván István (MAC) a magyar atlétikai bajnokságon. Az 1897-es magyar atlétikai bajnokságon második lett 100 yardos futásban a MAC színeiben. 1897-ben Szegeden Angelo Torricelli olasz vívómester tanítványa lett, közben pedig nyáron atletizált.
bal|bélyegkép|200px|Rajt (1897) 1900-ban a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem torna- és vívómestere, Vermes Lajos meghívására érkezett az erdélyi városba, hogy atlétikát és az új, az olasz iskolán alapuló vívórendszert tanítson; közben bonctan, élettan és egészségtan előadásokat hallgatott a kolozsvári egyetemen. 1902-ben közreműködött a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) megalapításában, ahol számos neves vívó kezdte pályafutását: Pósta Sándor, Czenker Béla, az első világháborúban eltűnt fiatal vívómester, a tragikus körülmények között elhunyt Repeczky László. Gerentsér László 1903. szeptember 1-én szerezte meg vívómesteri oklevelét, melyet a kor szokása szerint diplomás mesterek írtak alá. Az ő oklevelét Fodor Károly műegyetemi, Vay Lajos tudományegyetemi, Berty László ludovikás vívómester, illetve Italo Santelli, a római központi katonai vívóiskolában (Scuola Magistrale Militare di Roma) végzett mester írta alá. Ebben az időszakban a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem lektora, közben tornatanár a római katolikus főgimnáziumban (1904–1907), ahol előtte Vermes Lajos volt a gimnázium tornatanára (1897–1904). A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1904. november 4-én nevezte ki ideiglenes minőségben tornatanárrá a főgimnáziumban, 1905 májusában szerezte meg tornatanári oklevelét.
Gerentsér 1907-ig maradt Kolozsvárott, utána felkerült Budapestre. Klupathy Jenő egyetemi tanár, a BEAC tanárelnöke felismerte a fiatal vívómester képességeit és megnyerte őt az egyesület részére. A budapesti tudományegyetemi sportegyesület mestereként vívónemzedékeket oktatott, közreműködésével az egyesület felküzdötte magát a legjobb vívószakosztályok közé, annak ellenére, hogy korábban nem volt komolyabb vívógárda a BEAC-nál. Az atléták edzőjeként részt vett az 1908. évi nyári olimpiai játékokon. Három évvel később megírta az első magyar nyelvű atlétikai szakkönyvet, miközben fővárosi tornatanárként is dolgozott. Az 1912-es olimpiára történő felkészülés keretében kinevezték az atlétikai tréningek irányítójává, a stockholmi olimpiára is elkísérte az atléta-válogatottat.
Fővárosi testnevelési igazgató bélyegkép|jobbra|150px|Gerentsér 1910-ben 1908-ban Bárczy István polgármester kinevezte az akkor szerveződő budapesti Testnevelési Hivatal előadójának, 1910-ben a tanács megválasztotta testnevelési tanárnak, 1913-ban Gerentsér lett Budapest első testnevelési igazgatója. „Mint a főváros testnevelési igazgatója, keresztülvitte a községi iskolák testnevelési reformját: bevezette a svéd tornát, iskolai atlétikát, sportszerű játékokat, atlétikai osztályversenyeket, megindította a gyógytorna tanítását, a leányiskolákban a népies és nemzeti táncokat, a ritmikus testgyakorlatokat, a leányatlétikát, valamint még sok korszerű újítást valósított meg. Először rendezte az év végi iskolai sportünnepélyeket, tervei szerint készültek el az első gyermekjátszóterek a főváros egész területén, és fejlődött ki az iskolai játék intézménye.” Munkatársa, Holits Ödön szerint az atlétikai osztályversenyek bevezetésével Gerentsér megelőzte korát, hisz egy ilyen versenyen nem 1-2 kiváló atléta teljesítménye alapján dőlt el az elsőbbség, hanem az egész osztály átlagteljesítménye volt a mérvadó. Ez egy jelentős lépés volt a tömegsport irányába.
A Tanácsköztársaság kikiáltása után a Közoktatásügyi Népbiztosság kezdeményezésére megkezdődött a tornatanító-képzés már régen esedékes átalakítását – 1919 májusában indult egy új rendszerű, három hónapos testnevelőképző tanfolyam, amelynek vezetésével őt mint a testnevelési reformmozgalom egyik élharcosát bízták meg. Az új intézmény tantervében az alábbi tárgyak szerepeltek: svédtorna, testnevelési módszerek, vívás, atlétika, szabadtéri játékok férfiaknak, illetve nőknek, gyógytorna, ritmikus torna, orvosi ismeretek, mozgáselmélet. Gerentsér oktatta az atlétika valamennyi ágát és a vívást.
A proletárdiktatúra bukása után a Friedrich-kormány rendeletileg megszüntetett több korábbi sportintézményt, és pedagógusok százai ellen indult eljárás, amely során vizsgálták a kommün alatti tevékenységüket, köztük olyanok ellen is, akik ebben az időszakban kaptak tornatanítói oklevelet. Eljárás indult Gerentsér ellen is – „az 1907. évi XVII. tc. 22. §-ának 1. c. pontjába ütköző súlyos fegyelmi vétség miatt” – és elmozdították a tornatanító-képző intézet éléről. Erről az időszakról jegyzi meg Bay Béla: „Bár elismert egyéniség volt, ami nagy pedagógiai munkásságának tulajdonítható, mégiscsak, ki nem mondva, nem kívánt személy volt. Kitüntetést soha nem kapott, annak ellenére, hogy kiváló tanítványok egész sorával ajándékozta meg a magyar vívást.”
Szerepe a női vívás kibontakozásában bal|bélyegkép|200px|Tary Gizella a mesterrel Annak ellenére, hogy az 1920-as években már több kiváló, magyar vívómester oktatott hazánkban, a többség nem szívesen foglalkozott nőtanítványokkal, sőt olyan is akadt, aki egyáltalán nem vállalta nők oktatását. Csak Italo Santelli, Gerentsér László és a Fodor Károly-féle sportiskola oktatói foglalkoztak női vívókkal.
Tanítványa jól szerepelt, az 1924. évi nyári olimpiai játékok tőrvívás egyéni számában 6. helyezést ért el. Ezzel Tary Gizella lett az első magyar női pontszerző olimpikon. Az olimpia után, 1925. januárjától Tary a Gerentsér-teremben edzett, az új sikerek sem maradtak el: 1925 és 1929 között háromszor is megnyerte a Kassán megrendezett Szlovenszkói (felvidéki) női tőrbajnokságot. 1930-ban úgy döntött, hogy megvalósítja régi álmát és megszerzi a vívómesteri képesítést. A vizsgára szintén a Gerentsér-teremben készült fel, miközben segédvívómesterként oktatta a BEAC női vívóit. 1931. augusztusában sikeresen levizsgázott és megkapta a vívómesteri oklevelet, ezzel Tary Gizella lett Magyarország első, hivatalosan elismert női vívómestere.
Az 1930-as években Gerentsér több kiváló női tőrvívóval is foglalkozott, köztük Elek Margittal, Bogen Ernával. Bogen (Bogáthy) Albert (1882–1961) vezérőrnagy lánya, Erna öt éven keresztül – 1931 és 1936 vége között – vívott a BEAC színeiben, dr. Gerentsér László tanítványaként.
Vívóterme bélyegkép|200px|Gerentsér (bal) Tóth Péterrel bélyegkép|bal|200px|A mester oktat a BEAC vívótermében (1931) 1924-ben Budapesten magánvívótermet és testnevelési intézetet nyitott a Lónyay utca végén, egy földszintes házban (7. szám), egy kicsi, hosszúkás helyiségben, amely rendelkezett ugyan öltözővel meg tisztálkodási lehetőséggel, „csak éppen fűtése nem volt”. A BEAC vívómestereként köteles volt húsz egyetemistát oktatni, ha nem is személyesen, de a segédmesterei – Nagy Árpád, Repeczky László – segítségével. 1927-ben megközelítőleg nyolcvan növendék látogatta ezt a vívótermet. A harmincas évek elejétől már a Semmelweis utcában volt a BEAC vívószakosztálya, ma az OSC vívóterme található ott. 1945 tavaszán, Gombos Sándor kezdeményezésére ebben a teremben kezdték el az edzést a második világháborút túlélt vívók: „Birtokba vettük a dr. Gerentsér halálával megürült vívótermet és odavittünk minden felszerelést, amit sikerült a romokból kiásni… Ablak, világítás, víz, zuhanyozó persze nincs, de azért hetenként egyszer, vasárnap reggeltől délig” ott tartották az edzéseket.
Egyesületi tevékenysége bélyegkép|jobbra|270px|Vívómester