Az 1982-ben bemutatott japán animációs fantasy kalandfilm, amely a Toho és a Topcraft gyártásában készült. Rendezője Takajama Fumihiko, forgatókönyvét Banno Josimicu és Mijazaki Akira írta L. Frank Baum klasszikus meseregénye alapján, zenéjét Hiszaisi Dzsó és Oda Júicsiró szerezte.

A filmet a mozi számára készítették, végül azonban Japánban 1982. július 1-jén, Amerikában pedig 1983. szeptember 10-én adták ki közvetlenül a hazai videón és tévén. Magyarországon a Magyar Televízió sugározta, az első vetítésre 1984. május 6-án került sor.

Cselekmény Dorothy Henry bácsival és Emily nénivel él Kansasben. Egy nap szörnyű vihar támad és a szél Dorothyt és a kutyáját, Totót a házukkal együtt Óz országába repíti. Ott az északi országrész jó boszorkánya fogadja, akitől megtudja, hogy érkezésével elpusztította a keleti gonosz boszorkányt, s hogy Óz, a nagy varázsló képes csak visszajuttatni, akit Smaragdvárosban talál. Neki adja a gonosz boszorkány ezüstcipőjét, és egy védelmező varázscsókot is kap a homlokára. Dorothy útnak indul Smaragdvárosba, útközben csatlakozik hozzá a Madárijesztő, aki észt szeretne, a Bádog favágó, aki szívet szeretne és a Gyáva oroszlán, aki bátorságra vágyik. Számos veszélyen átküzdve megérkeznek Smaragdvárosba, ahol fogadja őket Óz, kívánságukat viszont csak akkor teljesíti, ha elpusztítják a Nyugati gonosz boszorkányt.

Elindulnak a gonosz boszorkány földjére, ahol szolgáival, farkasokkal és varjakkal kell megküzdeniük, a boszorkány elit katonáival, a majomsereggel azonban nem bírnak el, s elfogják és a boszorkány elé viszik őket. Itt Dorothynak, akit véd az északi boszorkány csókja, sikerül zűrzavart kelteni az őrségben, s vízzel leönti a boszorkányt, amitől az összezsugorodik és meghal. Visszatérve Smaragdvárosba azonban kiderül, hogy Óz valójában csak egy cirkuszi illuzionista, aki véletlenül keveredett az országba, ahol trükkjei miatt hitték nagy varázslónak. Az illuzionista egy-egy jó tanáccsal lényegében teljesíteni tudja a Madárijesztő, a Bádog favágó és a Gyáva oroszlán kívánságait, Dorothyt pedig azzal a léggömbbel vinné haza, amivel az országba érkezett. Induláskor azonban Totó elszalad, s emiatt Dorothy ottmarad Smaragdvárosban. Viszont megjelenik Glinda, a déli országrész jó boszorkánya, aki elárulja Dorothynak, ha ezüstcipői sarkát összeüti, oda mehet ahová szeretne. Dorothy búcsút vesz, s visszatér Kansasbe Henry bácsihoz és Emily nénihez.

Szereplők Szereplő Japán hang Angol hang Magyar hang Dorothy Gale Okamoto Mari Aileen Quinn Andai Katalin Óz, a nagy varázsló/Illuzionista Kumakura Kazuo Lorne Greene Szabó Ottó Madárijesztő Hizuru Kotobuki Billy Van Harkányi Endre Gyáva oroszlán Amenomori Maszasi Thick Wilson Kristóf Tibor Bádog favágó Janami Dzsódzsi John Stocker Farkas Antal Henry bácsi Tacuta Naoki Surányi Imre Emily néni Nakanisi Taeko Pártos Erzsi Északi jó boszorkány Aszó Mijoko Elizabeth Hanna Nyugati gonosz boszorkány Kisi Kaori Dallos Szilvia Glinda, a déli jó boszorkány Takizava Kumiko Wendy Thatcher Málnai Zsuzsa Totó, a kutya Macubara Sóhei Jellia Jamb, a szolgalány Nakanisi Taeko Elizabeth Hanna Földessy Margit Smaragdváros kapuőre Thick Wilson Versényi László Óz, tűz képében Képessy József katona Kijokava Motomu majmok vezére Jamamoto Tosijuki Kerekes József főcím, stáblista felolvasása – Bozai József

Filmzene A film zenéjét Hiszaisi Dzsó és Oda Júicsiró szerezte, szövegét Jamakava Keiszuke írta. A japán változatban a főtémát és az betétdalt Horie Micuko és Koorogi '73 adják elő.

Az angol nyelvű változatban a betétdalok a szövegét Sammy Cahn és Allen Byrns írta. It’s Strictly Up to You (főtéma) I Dream of Home A Wizard of a Day

A magyar változatban a dalokat Harangozó Teri énekelte.

Jegyzetek

További információk

. (ismertető) Óz, a nagy varázsló a Klasszikus Szinkron Adatbázisban

Kategória:1982 filmjei Kategória:Japán animációs filmek Kategória:Japán kalandfilmek Kategória:Japán filmvígjátékok Kategória:Japán filmdrámák Kategória:Japán fantasyfilmek Kategória:Japán zenés filmek Kategória:Amerikai írók művei alapján készült filmek Kategória:Paramount Pictures-filmek Kategória:Boszorkányságról szóló filmek