bélyegkép|jobbra|260px|Jelenet az 1934-ben bemutatott Az új rokon című magyar filmből: Delly Ferenc és Perczel Zita. bélyegkép|jobbra|260px|Halász Imre: Meddig fogsz szeretni? Belvárosi Színház, 1931. Titkos Ilona (Gitta), Delly Ferenc (András). Delly Ferenc (Szeged, 1903. október 3. – Kolozsvár, 1960. február 3.Más források szerint február 8.) magyar színész, kardalos, színigazgató, rendező, táncoskomikus, a romániai magyar színjátszás kiemelkedő alakja.
Élete
Apja huszártiszt volt, édesanyja Delly JulisDelly Julis; Schmidt Julianna - MEK színésznő. 1917. szeptember 1-jén Kecskeméten szerepelt először Mariházy Miklós társulatánál kardalosként. Ezután három évig színész volt, majd Szegedre ment, ahol táncoskomikusként működött. A Faun Kabaréban és az újpesti színházban is fellépett. 1926. szeptember 1-jén került a Belvárosi Színházhoz dr. Bárdos Artúr meghívására. Később a Fővárosi Operettszínház tagja volt. 1937 és 1944 között az Andrássy úti, későbbi nevén az Andrássy Színház művésze volt. Mindeközben 1941–42-ben Nagyváradon is játszott.
1945-ben Nagyváradra került, 1946-ban pedig megalapította a marosvásárhelyi Székely Színházat. 1948-tól tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, később pedig a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben is, 1953-tól pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője volt, 1956 novemberében nyugdíjazták. A romániai magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjának tartják, tehetsége drámai és karakterszerepekben is kiválóan érvényesült. 1954-ben elnyerte a Román Népköztársaság érdemes művésze kitüntetést, majd az Állami Díjat is megkapta.
Jelentősebb szerepei Katona József: Bánk bán – Bánk bán Szimonov: Az orosz kérdés – Macpherson Gorkij: Éjjeli menedékhely – Báró Priestley: Váratlan vendég – Pool felügyelő Csehov: Sirály – Dorn doktor Caragiale: Az elveszett levél – Tipătescu Móricz Zsigmond: Úri muri – Zsellyei Balogh Ábel Mikszáth Kálmán: Különös házasság – Dőry báró
Filmjei Az új rokon (1934) Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1935) Sportszerelem (1938) Szeptember végén (1942) Tökéletes család (1942) Lejtőn (1943) Gazdátlan asszony (1944)
Főbb rendezései Katona József: Bánk bán Horia Lovinescu: Rombadőlt fellegvár Csiky Gergely: Buborékok
Elismerései, emlékezete Román Népköztársaság Állami Díja A Román Népköztársaság érdemes művésze Delly Ferenc-bérlet
Jegyzetek
Források Magyar színházművészeti lexikon
Magyar színművészeti lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Magyar életrajzi lexikon Ma történt - Hírös Naptár
További információk Filmkatalógus Az Andrássy Színház
Kapcsolódó szócikk Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozata
Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Romániai magyar színészek Kategória:Kolozsváriak Kategória:Szegediek Kategória:Marosvásárhelyiek Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1960-ban elhunyt személyek