Cristian Ramírez (Santo Domingo, Ecuador, 1994. augusztus 12. –) ecuadori válogatott labdarúgó. Erősségei közé tartozik gyorsasága, játékintelligenciája és jó cselezőkészsége, amik miatt a nemzetközi sajtó többször Roberto Carloséhoz hasonlította játékstílusát.

Pályafutása Klubcsapatban Gyermekként a CSCyD Brasilia utánpótlásában kezdett el futballozni, majd az Independiente del Valle korosztályos csapatához került.

Independiente Az Independiente ifjúsági csapataiból 2011-ben felküzdötte magát az első csapatig, ahol 2012-ig 57 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Tehetségének köszönhetően a bajnokságban hamar hírnévre tett szert, egyes szakértők egyenesen a brazil Roberto Carloshoz hasonlították játékát. Csakhamar Európában is felfigyeltek rá, és a Borussia Dortmund mellett a Tottenham is megpróbálta leszerződtetni. A megegyezés azonban az érvényben lévő, 18 év alatti játékosok szerződtetésére vonatkozó UEFA-szabályok miatt meghiúsult.

Fortuna Düsseldorf 2013-ban a német másodosztályban szereplő Fortuna Düsseldorfhoz került, ahol azonban kevés játéklehetőséget kapott, és csakhamar kölcsön is adták.

1. FC Nürnberg Első kölcsönadására 2014 júniusában került sor, amikor az 1. FC Nürnberg csapatának tagja lett. A nürnbergieknél 16 alkalommal szerepelt bajnoki mérkőzésen.

Ferencváros 2015. január 28-án az OTP Bank Ligában szereplő Ferencváros labdarúgója lett. A szezon hátralévő részében 13 összecsapáson kapott lehetőséget, és ő élt is a lehetőséggel, olyannyira, hogy kölcsönszerződése lejárta után a zöld-fehérek végleg megvették a játékjogát. A 2015-16-os idényben meghatározó tagja volt a hazai porondon minden trófeát megnyerő Ferencvárosnak, 28 bajnokin 4 gólt is szerzett, bátran fellépve a támadásokhoz.

FK Krasznodar Ramírez teljesítményére 2016 végén figyelt fel az orosz élvonalban szereplő FK Krasznodar, akik december közepén jelentették be hivatalos honlapjukon, hogy megszerezték az ecuadori válogatott játékjogát. A szerződést 2017. január 9-én írták alá.

Ferencváros A 2023–24-es idényt megelőzően visszatért Magyarországra, miután újból aláírt a Ferencvároshoz. 2023. július 27-én góllal és gólpasszal segítette csapatát az ír Shamrock Rovers ellen 4–0-ra megnyert Konferencia Liga selejtező mérkőzésen. Második ferencvárosi időszakában két bajnoki címet nyert az együttessel, 2025 nyarán azonban közös megyegyezéssel szeerződést bontott a Ferencvárossal.

Lokomotyiv Moszkva 2025. július 26-án két évre szóló szerződést írt alá az orosz élvonalbeli Lokomotyiv Moszkvához.

A válogatottban Kezdetben az U17-es válogatottnak is tagja volt, majd az U20-as csapatba is behívták. A 17 év alatti korosztállyal részt vett a 2011-es U17-es labdarúgó-világbajnokságon, az U20-asokkal pedig 6 mérkőzést játszott a dél-amerikai válogatottaknak rendezett bajnokságban.

A 2014-es labdarúgó-világbajnokságra készülő felnőtt válogatott keretébe is meghívót kapott, és 4 felkészülési mérkőzésen is pályára lépett, a vb-re utazó keretbe azonban nem került be. Részt vett a 2016-os Copa Americán, az amerikaiak elleni negyeddöntőben csereként lépett pályára.

Első válogatott gólját 2016. október 6-án szerezte a 2018-as világbajnokság selejtező sorozatában Chile ellen.

Mérkőzései az ecuadori válogatottban #DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2013. november 20. Honduras2 – 2barátságos mérkőzés2.2014. március 5. Ausztrália4 – 3barátságos mérkőzés3.2014. szeptember 7. Bolívia4 – 0barátságos mérkőzés4.2014. október 14. El Salvador5 – 1barátságos mérkőzés5.2016. május 25. USA0 – 1barátságos mérkőzés6.2016. június 16. USA1 – 2Copa América negyeddöntő7.2016. október 6. Chile2 – 0világbajnoki selejtező8.2016. október 11. Bolívia2 – 2világbajnoki selejtező9.2017. június 8. Venezuela1 – 1barátságos mérkőzés10.2017. június 13. El Salvador3 – 0barátságos mérkőzés11.2017. augusztus 31. Brazília0 – 2világbajnoki selejtező12.2017. szeptember 5. Peru1 – 2világbajnoki selejtező13.2017. október 5. Chile1 – 2világbajnoki selejtező14.2017. október 10. Argentína1 – 3világbajnoki selejtező15.2018. szeptember 8. Jamaica2 – 0barátságos mérkőzés16.2018. szeptember 12. Guatemala2 – 0barátságos mérkőzés17.2018. október 12. Katar3 – 4barátságos mérkőzés18.2018. október 16. Omán0 – 0barátságos mérkőzés19.2019. június 9. Mexikó2 – 3barátságos mérkőzés20.2019. június 21. Chile1 – 2Copa América csoportkör21.2019. június 24. Japán1 – 1Copa América csoportkör22.2024. október 10. Paraguay0 – 0világbajnoki selejtező

Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Ferencváros Magyar bajnok (3): 2015–16, 2023–24, 2024–25 Magyar ligakupa-győztes (1): 2015 Magyar első osztály-ezüstérmes (1): 2015 Magyar szuperkupa-győztes (1): 2015, 2016 Magyar kupagyőztes (3): 2015, 2016, 2017 Magyar kupa ezüstérmes (2): 2024, 2025

Krasznodar Orosz kupa-ezüstérmes: 2023

Jegyzetek

Források Ramírez a Fradiban (Fradi.hu) Ecuador csapata egy VfB-újonccal

További információk Cristian Ramírez adatlapja a transfermarkt.de-n Cristian Ramírez adatlapja a soccerway.com-on Cristian Ramírezzel kapcsolatos cikkek a Ferencváros honlapján

Kategória:Ecuadori labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az 1. FC Nürnberg labdarúgói Kategória:Az Independiente del Valle labdarúgói Kategória:A Fortuna Düsseldorf labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:Az FK Krasznodar labdarúgói Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók