Bonczók Norbert (Nagykanizsa, 1981. augusztus 23. –) Kazinczy-különdíjas, magyar zeneszerző, dalszövegíró, énekes, költő, színész, szinkronszínész, előadóművész, fotós. Élete

Szülővárosában élt 20 éves koráig és végezte el tanulmányait.

A színpad mindig is része volt az életének, 10 évesen klasszikus zongorát kezdett tanulni, középiskolai évei alatt pedig a városi színjátszó kör részese, és a darabok főszereplője volt.

2000 tavaszán az érettségi évében az országos Kazinczy szépkiejtési verseny különdíjasa. Több zenekari formáció tagja.

2001-ben megírta és megrendezte Nagykanizsán az Álmokba öltözve című lélektani drámáját, miközben segédszínészként játszott a Budaőrsi Játékszínben dr. Éless Béla rendezése alatt. Mindeközben az M.S.E stúdióban végzett szinkronszínész és filmrendező asszisztensként.

Verseit és dalszövegeit 16 évesen kezdte írni. 5 év klasszikus zongora tanulmányok után a zenével mégis csak 25 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni, Esze Zsolt tanítványaként Budapesten OSZK stúdióban. Jazz és könnyűzene szakon 3 évet tanult és egyre komolyabban vetette bele magát az éjszakai életbe, a jobbnál jobb zenészek társaságában szórakoztatva a főváros legszínvonalasabb klubjaiban, szállodáiban, rendezvényein.

2011 tavaszán úgy döntött szerencsét próbál külföldön és a világ legnagyobb hajós társaságainál zenélt.

2014-ben újra a színfalak között találta magát és egy dél-Afrikai cég megbízásából show énekesként dolgozott egy óceánjáró hajó színházában. Közben rengeteg dalt és dalszöveget írt.

Színházi fellépése Ördög bújjék...! színész – Budaörsi Latinovits Színház

Jegyzetek

Források MMR – Bonczók Norbert – előadóművész Bonczók Norbert – Színház.hu Anima Kórus és Zenekar Port.hu Nagykanizsa – ANIMA 10. JUBILEUMI KARÁCSONY LinkedIn ANIMA – KARÁCSONYI GOSPEL KONCERT – Terasz.hu Norbert Bonczók – Pianist (2011) – YouTube

További információk Petneházy Club Örömhír Afrika Hangjával | MusiciansWho Év végi gospel koncert, különleges dobshow-val kísérve Kollonay 50 – Heyevent.com Alarm – Rockerek.hu Wix.com bonczoknorbert created by bonczoknorbert based

Kategória:Kazinczy-díjasok Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar dalszerzők Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar előadóművészek Kategória:Magyar drámaírók Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar filmzeneszerzők Kategória:Nagykanizsaiak Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek