A Buda-Cash Brókerház Zrt. (ejtsd: buda-kes, röviden Buda-Cash) 1995–2015 között egy magyar, értékpapír-kereskedelemmel foglalkozó brókercég volt. 2015-ben botrányos körülmények között szűnt meg.

Központi címe 1118 Budapest, Ménesi út 22.

Története 1995 májusában alapította Pintér Zoltán.Pintér Zoltán, a Buda-Cash Brókerház alapítója – Magyar Nemzet, 2015. február 25. Alapításától kezdve a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tagja volt.

A 2015-ös botrány bélyegkép|jobbra|A határidős részvénypiac megoszlása 2014-ben Magyarországon A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015. február 23-án bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház Rt. működési engedélyét, és felügyeleti biztosokat rendelt ki. A biztosok még aznap átvették a brókercég irányítását az igazgatóságától. A takarékszövetkezetekből kinőtt DRB-bankcsoport négy bankjának tevékenységét szintén felfüggesztették. Az MNB közleménye szerint a céggel szemben indított átfogó felügyeleti vizsgálat alatt „súlyos visszaélésekre utaló információk” derültek ki. A piacfelügyeleti funkciót ellátó jegybank biztonsági okokból zárolta az ügyfelek számláit. Ezek az óvintézkedések visszavonásig, de legfeljebb a vizsgálat végéig maradtak hatályban.Felfüggesztették a Buda-Cash működését – Index.hu, 2015. február 23. Egyidejűleg felfüggesztették a Buda-Cash-sel szoros kapcsolatban álló DRB-bankcsoport mind a négy bankjának a működését is.Takarékokból nőttek ki a Buda-Cash bankjai – Index, 2015. február 24.

Az MNB 2015. február 27-én újabb sajtóközleményt tett közzé a Buda-Cash és a DRB-bankcsoport ügyében.http://felugyelet.mnb.hu/hirek_ujdonsagok/sajtokozlemeny_20150227.html Ugyanakkor a Figyelő című hetilap felvetette, hogy esetleg off-shore cégbirodalom lehet Pintér István érdekeltségei mögött.Offshore cégbirodalom állhat a Buda-Cash mögött – Hvg.hu, 2015. február. 26. Az MNB néhány minisztérium, a Buda-Cash és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) részvételével válságstábot alakított.Válságstábot hívtak össze a Buda-Cash-botrány miatt – Hvg.hu, 2015. február 27. A Magyar Nemzet 2015. február 28-i értesülése szerint megkezdődött a nyomozás sikkasztás gyanúja miatt.Buda-Cash: sikkasztás gyanúja miatt indult nyomozás – Magyar Nemzet, 2015. február 28. Az ügy személyi háttere is nyilvánosságot kapott a napisajtóban.Rokoni szálak a Buda-Cash-botrányban – Népszabadság, 2015. február 27. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője 2015. február végén a kirobbant botrányt a második szocialista brókerbotránynak nevezte, utalva a Kulcsár-ügyre is.Rogán szocialista brókerbotránynak tartja a Buda-Cash ügyét – Hvg.hu, 2015. február. 26. A kijelentés politikai vihart keltett.Szocialista? Ennyi erővel "fideszes" is lehetne a Buda-Cash-botrány – Hvg.hu, 2015. március. 3. A Fidesz 2015. március 6-án korábbi (szocialista) pénzügyminiszterek meghallgatását indítványozta.Volt pénzügyminiszterek meghallgatását javasolja a Fidesz a Buda-Cash ügyben – Hvg.hu, 2015. március. 6. Tölgyesit – több társával egyidejűleg – a rendőrség 2015. március elején őrizetbe vette.Tölgyesi Pétert őrizetbe vették – Origo, 2015. március 9. 2018 októberében a büntetőperben első fokon 7 év 6 hónap börtönbüntetést kapott V. Péter, P. Zoltán, T. Péter, Gy. János és P. Gyula folytatólagosan elkövetett sikkasztás büntette miatt.Elítélték a Buda-Cash-botrány vádlottjait – Index, 2018. október 19. Az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság 2018. november 14-én, az első tárgyalási napon hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és új határozat meghozatalára utasította. https://index.hu/gazdasag/2018/11/28/ujabb_pofon_a_buda-cash-karosultaknak_akkor_kezdodhetk_minden_elolrol/

Cégadatok Cégjegyzékszám: 01-10-043344 Adószám: 12249312-1-43 ÁPTF engedély száma: 70.096/1995 PSZÁF engedély száma: III/73.009-30/2002 KSH-besorolási szám: 12249312-6890-114-01

Jegyzetek

További információk A cég honlapja Buda-Cash-botrány: a felügyelet is felelős – Népszabadság, 2015. február 24.

Kategória:Magyarországi pénzügyi szolgáltatók Kategória:Pénzügyi botrányok