A japán nevek (日本人の氏名 nihondzsin no simei) manapság egy családi és egy utónévből állnak, a középső név nem túl gyakori. Ezeket a nyugatitól eltérő – és a magyarhoz hasonló – sorrendben használják, a családi név után következik az utónév. Legtöbbször kínai eredetű kandzsikból állnak, melyeket japán kiejtés szerint olvasunk. Ezeknek a kandzsiknak többféle japán kiejtésük lehet, de a szülők hiraganát vagy katakanát használhatnak, amikor nevet adnak gyermeküknek. Ezeket fonetikusan olvassuk, így a kandzsikkal ellentétben logografikus jelentésük nincs.
A japán családi nevek rendkívül változatosak, több mint családnév létezik. Ez ellentétben áll Kelet-Ázsia többi részével, melynek történelmi okai vannak. A kínai családnevek régebb óta használatban voltak, melyeket öröklés útján (biológiai kapcsolat nélkül) kaptak, majd előkelő névként Koreába és Vietnámba is bekerültek, míg Japánban a vezetéknevek használata a 19. századtól kezdett elterjedni és szabadon választhattak közülük.
Különböző régiókban, változó gyakorisággal fordulnak elő különböző családnevek, például Okinavában a Higa és Csinen nevek a leggyakoribbak, míg ha Japán egészét nézzük, akkor már a Szató, a Szuzuki, a Takahasi, a Tanaka és a Vatanabe nevek szerepelnek az első ötben. A különbségeknek nyelvi és kulturális okai vannak a jamatói és az okinavai japánok között.
Sok családnév vidéki vonásokkal rendelkezik, ilyenek például a gyakori vezetéknevek közül az Isikava (jelentése: „kő-folyó”), a Jamamoto („a hegy alja”), Marujama („hegy körül”) vagy Inoue („forrás fölötti”).
Amíg a családnevek viszonylag következetes szabályokat követnek, addig a keresztnevek sokkal változatosabbak mind kiejtésben, mind karakterhasználatban. Habár sok olyan név van, amelyet egyszerű leírni vagy kiejteni, mégis sok szülő választ olyan nevet, amihez szokatlan karakter vagy kiejtés társul, és ezeket általában nem lehet leírni vagy kiejteni, hacsak nincs ott a helyes kiejtése vagy írásmódja a névnek. Különösen a szokatlan kiejtésmód vált elfogadottá és ezen mód népszerűsége 1990 óta csak növekszik.
A férfi nevek gyakran végződnek -ró (郎, jelentése fiú; vagy 朗, jelentése tiszta, fényes, például az Icsiró név) vagy -ta (太, jelentése nagy, vastag) utótagokkal. Tartalmazzák az icsi (一, jelentése első (szülött fiú); például a Kenicsi), kazu (írják még az 一„első [fiú]” írásjegyével is, több lehetséges írásjeggyel együtt, pl. Kazuhiro), dzsi (二, jelentése második [fiú], vagy 次, jelentése következő, mint például a Dzsiróban) vagy dai (大, jelentése nagy, hatalmas, például a Daiicsi) szótagokat, míg a női nevek gyakran -koval (子, jelentése gyermek, például Keikó), vagy -mivel (美, jelentése szépség, például Jumi) végződnek. Női nevek esetében a népszerű végződések közé tartozik a -ka (香, jelentése illat, parfüm, vagy 花, jelentése virág, mint például a Reikában) és a -na (奈 vagy 菜, jelentésük fű, például a Haruna névben) is.
Szerkezet A japán nyelvben nagyon kevés olyan név van, amit mind vezetéknévként, mind keresztnévként is lehet használni, (ilyen például a Majumi (真弓), a Kaneko (金子), a Maszuko (益子) és az Arata (新)) ezért azok számára, akik ismerik a japán neveket, általában nyilvánvaló, hogy melyik a vezeték és keresztnév, attól függetlenül, hogy azok milyen sorrendben vannak leírva. Előfordulhat azonban, hogy romandzsival megadva megegyezik a kandzsik olvasata, mint a következő példában: Maki (真紀, 麻紀, vagy 真樹) – keresztnév, és Maki (槇, 牧,vagy 薪) – vezetéknév.
A japán nevek világosan különböznek kínai társaiktól, egészen a névben szereplő kandzsi kiválasztásától a kiejtéséig. Egy japán csak abból, hogy ránéz az adott nevet alkotó kandzsikra, meg tudja állapítani, hogy az japán vagy kínai. Ahogy Akie Tomozava, a Japan's Hidden Bilinguals: The Languages of 'War Orphans' and Their Families After Repatriation From China című könyv szerzője mondta, „Ez olyasmi, mint amikor az európaiak meg tudják különböztetni, hogy a Smith angol, a Schmidt pedig német eredetű, vagy hogy a Victor angol vagy francia, a Vittorio pedig olasz név”.
Írásjegyek A japán nevek lejegyzéséhez általában kandzsikat használnak, ám néhány név hiraganából, katakanából vagy kandzsi és kana keverékéből áll. Míg a legtradicionálisabb nevek olvasata kunjomi(eredeti japán) addig nagy számban előfordul az onjomi olvasatú név is. Ezenkívül létezik még egy úgynevezett nanori, ami csak a nevek esetében használatos olvasatot jelent. Ilyen például a Nozomi női név. A vezetéknevek többsége egy, két vagy három kandzsiból áll. Ritkábban előfordulnak négy vagy öt írásjegyből álló vezetéknevek is, mint például Tesigavara, Kutaragi és Kadenokódzsi.
A legtöbb keresztnév kettő vagy három kandzsiból áll. Férfi utónévként gyakran használatos a hiro ('széles'), ki ('fa'), és a ta ('nagy', 'kövér') írásjegyek. Gyakoriak a négyszótagú nevek, kiváltképp az elsőszülött fiúk esetében.
A női utónevek esetében gyakori a 'gyerek' jelentésű ko szótag, valamint a 'szép' jelentésű mi szótag használata.
Az évek során jelentősen megváltozott a ko használata: a Meidzsi-restauráció előtt ez a császári család számára volt fenntartva. A restauráció után nagy népszerűségre tett szert és hihetetlenül gyakorivá vált a Taisó-kortól a Sóva-kor elejéig.
Az 1980-as évek közepére jelentősen csökkent a kóra végződő nevek népszerűsége, ugyan még mindig használták, de már jóval kevesebbet, mint a múltban. A férfinevek néha ko szótagra végződnek, de nagyon ritkán használják a kandzsiját (leggyakrabban, ha egy férfinév végén a ko van, akkor hikóra végződik, a 'fiú' kandzsiját használva). Átlagos férfinév végződések a –si és az –o; a –sire végződő nevek gyakran melléknevek pl. az Acusi jelentheti azt, hogy „hűséges”. A múltban (a második világháború előtt), a nők körében átlagosak voltak a katakanával írt nevek, de úgy tűnik, ez az irányzat elveszett. A hiraganával írt nevek a nőknél nem szokatlanok. A kana nevek a férfiaknak, különösen, ha azok hiraganával vannak írva, történelmileg nagyon ritkák. Ez részben azért lehet, mert a hiragana kézírása nőiesen néz ki; a középkori Japánban, általában a nőket nem tanították kandzsira, és kizárólag hiraganával írtak.
A nevek nem kezdődhetnek 'n' szótaggal; ez más japán szavakra is vonatkozik, bár a köznyelvi szavak esetenként kezdődhetnek n-nel, mint a nmai (amely egy változata az umainak „finom’’). Néhány név n-re végződik: például a férfineveknél a Ken, Sin, és a Dzsun. Az n szótag nem összekeverendő a mássalhangzó 'n'-nel, amellyel kezdődhet név; például, női neveknél a Naoko, vagy a férfineveknél a Naoja. (A 'n' mássalhangzó mindig egy magánhangzóval társul ahhoz, hogy szótagot alkosson.)
A családnevek egy nagy csoportosítása az úgy nevezett -tó nevek. A kandzsi jelentése „lila akác”, olvasata a tó (vagy zöngés alakban dó). Sok japán családnevében szerepel ez a kandzsi második karakterként. Ez azért van, mert a Fudzsivara klán a nevük első jegyével végződő vezetéknevet (mjódzsi) adott a szamurájoknak, amely jelölte a státuszukat egy olyan korban, amikor a közembereknek nem lehetett vezetéknevük. Ilyen nevek például az Ató, Andó, Itó (bár egy különböző kandzsi végződés is általános), Udó, Etó, Endó, Gotó, Dzsitó, Kató, Kitó, Kudó, Kondó, Szaitó, Szató, Sindó, Szudó, Naitó, Bitó és Mutó.
A nevek olvasatának nehézsége A kandzsival írt neveknek általában egynél több olvasatuk van, de ezek közül mindig csak egy helyes egy adott személy esetében. Például a 東海林 kandzsival írt vezetéknevet lehet Tókairinnek és Sódzsinak is olvasni. Az 一 karakter olvasata férfi keresztnevekben lehet Hadzsime, Hitosi, Icsi-, -icsi, Kazu- és -kazu, az Icsi nevet pedig ezek közül bármelyik karakterrel le lehet írni: 始. 元, 肇, 治, 初, 一, 創, 甫, 基, 哉, 祝, 啓, 本, 源, 東, 大, 孟. Az ilyen sok lehetséges variáció főleg a férfi keresztnevekre jellemző, de minden névtípusban megtalálható. Ez nehézzé teheti a japán nevek olvasását, kiejtését, és átírását, ezért a névjegykártyákon legtöbb esetben furiganázva van a név, a hivatalos dokumentumokban pedig külön rubrikába kell beírni a név olvasatát kanákkal.
Néhány japán név, főleg családnevek tartalmaznak régies japán karaktereket. Például a nagyon elterjedt Sima nevet le lehet írni a 嶋, 嶌 karakterekkel az általában használt 島 helyett. Néhány névben találhatóak nagyon szokatlan, vagy a modern japán nyelvben már nem is létező kandzsik. Azok a japánok akiknek ilyen nevük van sokszor kicserélik egy hasonló vagy egyszerűsített írásjegyre.
Egy példa az ilyen nevekre a Szaitó vezetéknév. Két megszokott kandzsi a szaira például a 斉 ami azt jelenti, hogy 'együtt', 'párhuzamosan', és a 斎, aminek a jelentése 'megtisztítani'. Ezt a nevet lehet régies formában is írni, mind például a 齊藤 és a 齋藤.
Családneveknél használt kandzsik szabad asszociáció alapján létrejött, az eredetiektől eltérő olvasattal bírhatnak, azaz csupán a kandzsik jelentéséből alkotnak meg egy fogalmat. Ez atedzsinek is hívható. Például 四月一日-t sigacu cuitacsinak (április 1.) olvasnánk, de családnevekben watanukinak ('kitömetlen'), mert Japánban április 1-je tradicionálisan a téli ruhákról nyári ruhákra való áttérés. Ugyanígy a 小鳥遊-t kotori aszobinak („kis madarak játszanak”), de Takanasinak olvassák, mert kis madarak (kotori) játszanak (aszobi), ahol nincsenek (nasi) sólymok (taka).
Japánban szinte mindenhol már tudják kezelni ezt a helyzetet. Címjegyzékekben gyakran furiganáznak, hogy egyértelművé tegyék a kiejtést. Japán állampolgároknak kötelező megadni a nevüket latinbetűs átírással is az útlevél készítésekor. Egyre inkább terjed, hogy a világhírre szert tett Japán hírességek nevét katakanával írják ki.
Azonban nem minden név bonyolult. Néhány elterjedt nevet a tanakamura (a rizsföld közepén lévő falu) szóösszetétel foglal magába. A három kandzsi a 田 (ta, 'rizsföld'), 中 (naka, 'közép') és a 村 (mura, falu), szinte akármilyen összetételben egy aránylag gyakori vezetéknevet eredményez: Tanaka, Nakamura, Murata, Nakata (Nakada), Tamura.
A nehézségek ellenére, elegendő minta és ismétlődő név van, ami miatt a Japán anyanyelvűek gyakorlatilag minden család és vezetéknevet el tudnak olvasni.
Szabályok Japánban a Japán Igazságügyi Minisztérium dönt arról, hogyan használják a kandzsikat a nevekben. 2004 októberében 2 232 „név–kandzsi” (dzsinmeijo kandzsi 人名用漢字) és „gyakran használt karakterek” (dzsojo kandzsi 常用漢字) vannak használatban a személynevekben, és a japán kormány 578 kandzsival ki akarja ezt bővíttetni a közeljövőben. A második világháború óta ez lenne a legnagyobb bővítés. Csak azokat a kandzsikat lehet használni a nevekben, melyek rajta vannak a hivatalos listán. Ez azért van, hogy akik Japánban jártasak, könnyebben tudják olvasni, illetve írni a neveket. A szabályok tiltják a nem megfelelő neveket; például volt egy család 1993-ban, akik Akumának (悪魔) akarták elnevezni a gyereküket, amely azt jelenti, hogy „ördög”, de ez persze nem valósult meg.
Bár voltak szabályozások a névadást illetően, vannak olyanok, akiknek a neveiben még mindig találhatóak ősi karakterek, főleg azokéban, akik a második világháború alatt születtek. Az ilyen kandzsik törvényszerű korlátozása nehézségeket okozott azoknak, akiknek ilyen karakterek, vagy ezekhez hasonlóak szerepeltek a nevükben, ezért inkább növelték a nevekhez használható kandzsik számát, ahelyett, hogy csökkentették volna. A Szapporói Legfelsőbb Bíróság úgy gondolta, hogy az nem törvényes, ha a kormány nem engedélyezi egy gyerek nevének regisztrálását csak azért, mert szerepel benne egy olyan kandzsi, ami viszonylag gyakori, de nem szerepel az Igazságügyi Minisztérium hivatalos listájában. Később, a japán kormány meghirdette a tervét a nevekben „használható” kandzsik számának növelésével kapcsolatban.
Hivatalos dokumentumokban nem engedélyezett a vezetéknév és a keresztnév között a szóköz, mivel az nem számít elfogadható karakternek. Ezzel ellentétben névjegykártyákon és levelezéseknél előszeretettel használják a szóközöket.