Radó Tibor (Budapest, 1895. június 2. – New Smyrna Beach, Florida, USA, 1965. december 28.) matematikus, egyetemi tanár.Radó Tibor. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum. Hozzáférés ideje: 2016. március 20.
Élete Budapesten megkezdett Műegyetemi tanulmányait két év után meg kellett szakítania, mert 1915-ben besorozták, alhadnagyként 1916-ban hadifogságba esett az orosz fronton, s négy év után térhetett csak haza Szibériából, egy Tobolszk melletti táborból. A lágerben egy kutató matematikus fogolytársától, Eduard Hellytől tanult matematikát. Több ezer kilométeres út után 1920-ban hazatérve már nem mérnökként folytatta tanulmányait, hanem a matematika Szegedre vonzotta, ahol Haar Alfréd és Riesz Frigyes tanítványaként tett PhD vizsgát 1923-ban. Kis ideig a szegedi egyetemen tanított, majd 1928-ban a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjasaként Németországban kutatott. 1929-ben az Egyesült Államokba költözött, a Harvardon és a Rice Egyetemen dolgozott, 1930-tól pedig az Ohio Állami Egyetemen. Ez évben publikálta legjelentősebb cikkét a felszínmérésben fontos ún. Plateu-probléma megoldásáról. 1935-ben amerikai állampolgárságot kapott. 1942-ben a chicagói egyetem vendégprofesszora volt. A második világháború végén kormányzati szakértőként dolgozott, feladata volt az USA atomprogramjához német tudósok toborzása. 1946-tól 1948-as nyugdíjba vonulásáig az Ohiói Állami Egyetem matematika tanszékét vezette.
Munkássága Az egybevágó leképezések, a valós analízis, a variációszámítás, a parciális differenciálegyenletek, az integrálelmélet, a topológia és a matematikai logika területén kutatott. Nevéhez fűződik a Plateu-probléma megoldása és a felszíni mértékek elmélete. Ez utóbbi területen továbbfejlesztette Geőcze Zoárd eredményeit.
Főbb művei Über den Begriff der Riemannschen Fläche, Acta Mathematica (Szeged, 1925) A felszínmérés elméletéhez (Mathematikai és Természettudományi Értesítő 45. sz., 1928) The problem of least area and the problem of Plateau, Mathematische Zeitschrift 32/1930 On the problem of Plateau, Springer-Verlag (Berlin, 1933) Subharmonic functions (Berlin, 1937) Length and area (New York, 1948) Continuous transformations in analysis (P. V. Reichelderferrel, Berlin-Göttingen-Heidelberg, 1955) On Non-Computable Functions, Bell System Technical Journal 41/1962 Computer studies of Turing machine problems, Journal of the ACM 12/1965
Jegyzetek
Források
MacTutor. A szegedi egyetemi matematikai intézetek hetvenöt éve. A legjelentősebb 20. századi magyar matematikusok munkássága.
További információk Encyclopaedia Hungarica. Főszerk. Bagossy László. [Calgary], Hungarian Ethnic Lexikon Foundation, 1992-1998. Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-. Magyarok a természettudomány és technika történetében. Főszerk. Nagy Ferenc, Nagy Dénes. Bp., MVSZ-MTA-BME-MTESZ-Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1986. Magyar tudóslexikon. Főszerk. Nagy Ferenc. Bp., Better-MTESZ-OMIKK, 1997. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Sain Márton: Matematikatörténeti ABC. 6. kiad. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó-TypoTEX, 1993. Szegedi Tanárképző Főiskola 1873-1998. Történet. Almanach. Szerk. Apróné Laczó Katalin, Pitrik József. Szeged, Juhász Gyula Felsőoktatási Központ, 1998. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Topológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek