A szárnyasruha-repülés, vagy másik nevén a siklóruhás repülés (angolul wingsuit flying vagy wingsuiting) egy sport. A siklóruhás repülés során a sportoló szárnyasruhát viselve ugrik le egy magaslatról, és szárnyai kormányzásával, az öltöny megfelelő alakját és nagy vízszintes felületét használva, jelentős vízszintes távolságot tesz meg, mielőtt földet ér. 265px|bélyegkép|jobbra|Egy ember siklóruhás repülés közben

Az első modern szárnyasruhát, ami könnyű textilanyagból áll, az 1990-es évek végén fejlesztették ki. Ez a ruha úgy van megtervezve, hogy könnyű, de ugyanakkor erős anyagot feszíthet ki a sportoló kiterjesztett lábai és karjai között, ami nagy felületével az emberi alak keresztmetszetéhez mérten nagy felhajtó erővel rendelkezik. Az angol „wingsuit” név helyett eredetileg a „birdsuit”, vagyis madáröltöny elnevezést is használták, de könyvekben és filmekben több más elnevezéssel is illették, úgy mint „birdman suit” (madáremberöltöny) „flying squirrel suit” (repülőmókus-öltöny) vagy „batsuit” (denevéröltöny), és ezen nevek alatt árusították.

Mint minden ejtőernyős sportág, ez is az ejtőernyő kibontásával ér véget, így bárhonnan lehet ugrani, ami elegendő magasságot biztosít a repüléshez és az ejtőernyő kibontásához - repülőgépről vagy egy fix pontról, például hegycsúcsról (ez a bázisugrás).

2015 februárjában jelentették, hogy sikeres volt az első szabályozott, ejtőernyő nélküli leszállás.

Magyar irodalomban használt kifejezések siklóruhás repülés szárnyasruha szárnyas repülőruha madáremberruha

További információk http://wingsuitboogie.hu/ https://kulturpont.wordpress.com/2014/07/23/szarnyasruha-fesztival-nyolcvan-madaremberrel/

Kategória:Extrém sportok