A Pingu 1990 és 2006 között bemutatott svájci–dél-koreai–brit televíziós gyurmafilmsorozat, amelynek alkotója Otmar Gutmann. A forgatókönyvet Silvio Mazzola írta. Az animációs játékfilmsorozat zenéjét The Pygos Group szerezte. A tévéfilmsorozat a Trickfilmstudio, a The Pygos Group, a Hot Animation és a HIT Entertainment gyártásában készült, a SF DRS és a BBC Two forgalmazásában jelent meg. Műfaja oktató film- és filmvígjáték-sorozat. Az Egyesült Királyságban 1990. március 7. és 2006. március 3. között a BBC Two, a CBBC és a CBee vetítette. Magyarországon először a Duna TV sugározta 2005 februárja és 2006 júniusa között, de csak az 1-2. évadot. Majd nem sokkal később, 2006 júliusában a Minimax is elkezdte adni, de csak az 5-6. évadot, egészen 2008 októberéig. Eközben 2007. október és 2008. július között az M1 is műsorra tűzte, de szintén csak az 5-6. évadot. És végül 2010-től indulva a JimJam adta le az összes epizódot.

Rövid tartalom Pingu egy szeretni való, huncut kis pingvin, aki egy lépést sem tesz barátai és családjának többi tagja nélkül – hiszen í­gy gyorsabban telik az idő és Senki sem marad ki a játékból! Robby, a mókamester fókakölyök és kishúga, Pinga társaságában hősünk mókásabbnál mókásabb helyzetekbe keveredik, s közben új barátokra tesz szert. A kalandok néha persze balul sülnek el, de szerencsére a családi jégkunyhó mindig biztos pontot jelent Pingu számára. A több generáció számára ismerős kis pingvin világszerte nagy népszerűségre tett szert, s nálunk is meghódí­totta a gyerekek, no meg a gyereklelkű felnőttek szí­vét.

Szereplők SzereplőIsmertetőPinguA főszereplő, aki egy kis kíváncsi, játékos pingvin, és szeretni való.PingaPingvingyermek, aki Pingu kis húga, és egy császárpingvin gyermekre hasonlít.AnyuPingu és Pinga anyukája.ApuPingu és Pinga apukája.NagyapaPingu és Pinga nagyapja. Pingu mindig megpróbál segíteni neki, ha kell.RobbyKúpos fóka, Pingu barátja. Először a Pingu pecázni megy című epizódban jelenik meg. Neve a Robbe szóból ered, mely németül fókát jelent.PingoPinggPongiPengyPengePunkiPingiBajoo

Epizódok Évados áttekintés ÉvadEpizódokEredeti sugárzásMagyar sugárzás Évadpremier Évadfinálé Évadpremier Évadfinálé1261990. március 7.1990. október 27.2005. február 26.2005. augusztus 27.2261991. november 3.1994. december 20.2005. szeptember 4.2006. április 23.3261995. június 17.1996. szeptember 5.2010. július 10.2010. július 22.4261998. január 5.2000. április 9.2010. július 23.2010. augusztus 4.5262003. augusztus 1.2004. február 6.2006. július 17.2006. augusztus 21.6262005. január 3.2006. március 3.2007. június 11.2007. július 13.

1. évad <span style="color:white;">#<span style="color:white;">#<span style="color:white;">Eredeti cím<span style="color:white;">Magyar cím<span style="color:white;">Eredeti premier<span style="color:white;">Magyar premier (Duna TV)1.1.Pingu is IntroducedPingu bemutatkozik1990. március 7.2005. február 26.2.2.Pingu Helps with IncubatingPingu feladatot kap1990. március 12.2005. március 5.3.3.Pinga is BornMegszületik Pinga1990. március 24.2005. március 12.4.4.Pingu Goes FishingPingu pecázni megy1990. március 30.2005. március 26.5.5.Pingu Helps to Deliver MailA kis postás1990. április 3.2005. március 19.6.6.Pingu is JealousPingu féltékeny1990. április 7.2005. április 2.7.7.Pingu & the Snowball FightPingu hógolyózik1990. április 13.2005. április 9.8.8.Pinga is Left OutPinga elveszik1990. április 19.2005. április 16.9.9.Pingu Plays Fish TennisPingu teniszezik1990. április 27.2005. április 23.10.10.Pingu & the Avalanche AccidentA szánkóbaleset1990. május 3.2005. április 30.11.11.Pingu Plays Ice HockeyPingu jégkorongozik1990. május 9.2005. május 7.12.12.Pingu & Pinga Don't Want to Go to BedPingu és Pinga nem akar aludni1990. május 15.2005. május 14.13.13.Pingu on Makeshift SkisPingu sílécet készít1990. május 20.2005. május 21.14.14.Pingu Runs Away from HomePingu világgá megy1990. május 25.2005. május 21.15.15.Pingu Builds an IglooHogy készül a jégkunyhó?1990. május 29.2005. június 4.16.16.Pingu has Music LessonsPingu harmonikázni tanul1990. június 2.2005. június 11.17.17.Pingu in the Ice CavePingu veszélyben van1990. június 8.2005. június 18.18.18.Pingu's TobogganingPingu szánkózik1990. június 12.2005. június 25.19.19.Pingu's Lavatory StoryGondok a fürdőszobában1990. június 17.2005. július 2.20.20.Pingu at SchoolBaráti segítség1990. június 23.2005. július 9.21.21.Pingu's Grandfather is SickPingu tréfája1990. június 29.2005. július 16.22.22.Pingu & Pinga Play CircusA Pingu cirkusz1990. július 1.2005. július 23.23.23.Pingu & the Organ GrinderA segítőkész Pingu1990. október 6.2005. július 30.24.24.Pingu & his Friends Play Too NoisilyRakoncátlan pingvinek1990. október 13.2005. augusztus 6.25.25.Pingu's Parents Go to a ConcertRég várt szabadság1990. október 20.2005. augusztus 27.26.26.Pingu's DreamPingu rémálma1990. október 27.2005. augusztus 13.

2. évad <span style="color:white;">#<span style="color:white;">#<span style="color:white;">Eredeti cím<span style="color:white;">Magyar cím<span style="color:white;">Eredeti premier<span style="color:white;">Magyar premier (Duna TV)27.1.Pingu at the Doctor'sPingu a doktor bácsinál1991. november 3.2005. szeptember 10.28.2.Pingu's AdmirerPingu udvarol1991. november 4.2005. szeptember 17.29.3.Pingu & the SeagullA hálátlan sirály1992. január 5.2005. szeptember 18.30.4.Pingu Surfing on the IcePingu játszik1992. január 12.2005. szeptember 4.31.5.Pingu's First KissAz első csók1992. január 19.2005. október 1.32.6.Pingu's Curling PartyJóból is megárt a sok1992. január 26.2005. október 22.33.7.Pingu's Family Celebrate ChristmasPingu karácsonya1992. december 25.2005. december 17.34.8.Pingu as an Icicle PlayerJátékos pingvinek1992. február 2.2006. február 12.35.9.Pingu the ChefŐstehetség1992. február 9.2005. október 8.36.10.Pingu’s OutingTávol az otthontól1993. március 2.2005. november 19.37.11.Pingu & the CameraPingu, a fotóművész1993. március 9.2005. november 13.38.12.Pingu’s Parents Have No TimeElfoglalt szülők1993. május 9.2005. december 3.39.13.Pingu & the Packing MaterialPingu vitorlát bont1993. június 22.2006. január 12.40.14.Pingu the Apprentice MagicianPingu, a bűvész1993. június 29.2005. december 11.41.15.Pingu's BirthdayA szülinap1993. július 6.2006. január 8.42.16.Pingu's at the FairgroundPingu a búcsúban1993. július 13.2006. január 14.43.17.Pingu as BabysitterPingu, a pótmama1993. július 27.2006. január 15.44.18.Pingu Cannot LosePingu, a bajnok1993. augusztus 3.2005. október 2.45.19.Pingu & the Disabled PenguinPingu, a jószívű testvér1994. augusztus 10.2006. március 27.46.20.Pingu & the GiftPingu ajándékot kap1994. augusztus 17.2005. december 4.47.21.Pingu's Hospital VisitAz árnyékdoktor1994. augusztus 24.2006. február 3.48.22.Pingu on the School TripIskolai kirándulás1994. augusztus 31.2006. április 3.49.23.Pingu visits the KindergartenLátogatás az óvodában1994. szeptember 7.2006. április 5.50.24.Pingu & the StrangersPingu és az idegenek1994. szeptember 14.2006. április 16.51.25.Pingu Helps Around the HouseEgy kis házimunka1994. szeptember 21.2006. április 23.52.26.Pingu Builds a SnowmanHóember az útelágazásnál1994. december 20.2005. december 8.

3. évad <span style="color:white;">#<span style="color:white;">#<span style="color:white;">Eredeti cím<span style="color:white;">Magyar cím<span style="color:white;">Eredeti premier<span style="color:white;">Magyar premier (JimJam)53.1.Pingu the Cross-Country SkierPingu síel1995. június 17.2010. július 10.54.2.Pingu's Museum VisitPingu a múzeumban1995. június 22.2010. július 10.55.3.Pingu's Grandfather Comes to VisitNagyapa látogatása1995. június 29.2010. július 11.56.4.Pingu's Big TripA nagy utazás1995. július 6.2010. július 11.57.5.Pingu Pretends to be IllPingu beteg akar lenni1995. július 13.2010. július 12.58.6.Pingu the PainterPingu, a festő1995. július 20.2010. július 12.59.7.Pingu's PrankPingu tréfája1995. július 27.2010. július 13.60.8.Pingu & the Birds’ MotherPingu és a madármama1995. augusztus 3.2010. július 13.61.9.Pingu Argues with his MotherPingu veszekszik1995. augusztus 10.2010. július 14.62.10.Pingu & the Message in a BottlePingu és a térkép1995. augusztus 17.2010. július 14.63.11.Pingu has an IdeaPingu ötlete1995. augusztus 24.2010. július 15.64.12.Pingu & the Broken VasePingu és a törött váza1995. augusztus 31.2010. július 15.65.13.Pingu & the Paper AeroplaneA papírrepülő1995. szeptember 7.2010. július 16.66.14.Pingu seeks RevengePingu bosszúja1996. június 13.2010. július 16.67.15.Pingu & the Mix-UpPingu és a tojás1996. június 20.2010. július 17.68.16.Pingu & the ToyA játék1996. június 27.2010. július 17.69.17.Pingu Plays SupermanPingu, a szuperhős1996. július 4.2010. július 18.70.18.Pingu's Fishing CompetitionA horgászverseny1996. július 11.2010. július 18.71.19.Pingu Hides a LetterPingu és a levél1996. július 18.2010. július 19.72.20.Pingu is not Allowed to Join in the GamesPingu egyedül marad1996. július 25.2010. július 19.73.21.Pingu Draws a WinnerA nyertes rajz1996. augusztus 1.2010. július 20.74.22.Pingu & the GhostPingu és a szellem1996. augusztus 8.2010. július 20.75.23.Pingu & the PostcardPingu és a növény1996. augusztus 15.2010. július 21.76.24.Pingu's DiscoveryA nagy felfedezés1996. augusztus 22.2010. július 21.77.25.Pingu StealsPingu lop1996. augusztus 29.2010. július 22.78.26.Pingu & the Lost BallAz elveszett labda1996. szeptember 5.2010. július 22.

4. évad <span style="color:white;">#<span style="color:white;">#<span style="color:white;">Eredeti cím<span style="color:white;">Magyar cím<span style="color:white;">Eredeti premier<span style="color:white;">Magyar premier (JimJam)79.1.Pingu's DisadvantagePingu hátrányban1998. január 5.2010. július 23.80.2.Pingu Refuses to HelpPingu nem segít1998. január 6.2010. július 23.81.3.Pingu the MountaineerPingu, a hegymászó1998. január 7.2010. július 24.82.4.Pingu & the Big FishPingu és a nagy hal1998. január 8.2010. július 24.83.5.Pingu Shows Off What He Can DoPingu, a tehetség1998. január 9.2010. július 25.84.6.Pingu Clears the SnowPingu havat lapátol1998. január 9.2010. július 25.85.7.Pingu has a Day OffPingu szabadnapja1998. január 13.2010. július 26.86.8.Pingu the ArcherPingu, az íjász1998. január 14.2010. július 26.87.9.Pingu gets a WarningPingu figyelmeztetése1998. január 17.2010. július 27.88.10.Pingu & the MagnetPingu és a mágnes1998. január 20.2010. július 27.89.11.Pingu gets Help!Pingu segítségre szorul1998. július 19.2010. július 28.90.12.Pingu in ParadisePingu a paradicsomban1998. november 20.2010. július 28.91.13.Pingu's Dangerous JokePingu veszélyes tréfája1999. január 21.2010. július 29.92.14.Pingu the PilotPingu, a pilóta1999. január 22.2010. július 29.93.15.Pingu Teases PingaPingu ugratja Pingát1999. január 23.2010. július 30.94.16.Pingu's WishPingu kívánsága1999. július 26.2010. július 30.95.17.Pingu is CuriousPingu kíváncsi1999. november 27.2010. július 31.96.18.Pingu gets OrganisedPingu rendet rak1999. december 8.2010. július 31.97.19.Pingu Builds a TowerPingu és a torony2000. január 1.2010. augusztus 1.98.20.Pingu the KingPingu, a király2000. január 30.2010. augusztus 1.99.21.Pingu the BakerPingu, a pék2000. február 2.2010. augusztus 2.100.22.Pingu & the DollPingu és a baba2000. március 3.2010. augusztus 2.101.23.Pingu Helps GrandfatherSegítség nagypapának2000. március 4.2010. augusztus 3.102.24.Pingu on a Bad DayPingu rossz napja2000. április 5.2010. augusztus 3.103.25.Pingu Loses the BetPingu fogadása2000. április 7.2010. augusztus 4.104.26.Pingu & his CupPingu csészéje2000. április 9.2010. augusztus 4.

5. évad A zárójelben megjelenített epizódcímek a DVD változatban jelentek meg.