Hasan Ali Kaldırım (Neuwied, 1989. december 9. –) német születésű török labdarúgó, a Kayserispor hátvédje.
Pályafutása A kezdetek Török szülők gyermekeként született a németországi Neuwied városában és 3 éves korában kezdett el focizni. 2005-ben csatlakozott a TuS Koblenz csapatához, majd 2006-ban a Kaiserslauternhez igazolt, de itt csak a tartalékoknál kapott szerepet. 2009-ben a Mainz együtteséhez írt alá. 19 alkalommal lépett pályára a második kert tagjaként. Hat hónap elteltével a török Kayserispor szerződtette.
Kayserispor 2010. február 6-án mutatkozott be a felnőttek között a Galatasaray ellen. Első szezonjában 6 találkozón lépett pályára, majd a másodikban már alapemberré vált és 33 mérkőzésen húzta fel a gárda mezét. Ekkor hívta fel magára az egyik legnagyobb török klub, a Fenerbahçe figyelmét.
Fenerbahçe 2012. június 22-én történt meg az átigazolás és a Fenerbahçe ötéves kontraktust adott neki, továbbá 6 millió 750 ezer eurót fizetett érte a Kayserispornak. Első felnőtt bajnoki gólját a Süper Lig-ben szerezte 2012. december 16-án a Galatasaray elleni rangadón. Az idényben állandó kezdő volt, de a 2013–14-es kiírásban csak kevés lehetőséget kapott, mivel Michal Kadlec volt az alap opció a posztján. Ebben az évadban nyerte meg csapatával a török bajnoki címet és a török szuperkupát is.
2020-ig szolgálta az egyesületet, amelynek színeiben 245 alkalommal játszott és összesen nyolcszor volt eredményes.
İstanbul Başakşehir 2020. augusztus 8-án 2023-ig aláírt az İstanbul Başakşehir csapatához.Perfekt: Hasan Ali Kaldirim wechselt zu Medipol Basaksehir!
MKE Ankaragücü 2023. február 10-én másfél évre írt alá az Ankaragücü csapatához.MKE Ankaragücü, Hasan Ali Kaldırım'ı kadrosuna kattı
A válogatottban Ali Kaldırım többszörös török utánpótlás válogatott. Megfordult az U19-es, U20-as, U21-es és a török A2-es korosztályban is. Még a Kayserisporban nyújtott teljesítményének köszönhetően 2012-ben meghívót kapott a török felnőtt nemzeti csapatba.
Statisztikái 2023. április 20-i állapotnak megfelelően. Klubcsapatokban Klub Szezon Liga Kupa Egyéb Nemzetközi ÖsszesenBajnokságGólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólKaiserslautern II2007–082. Bundesliga1010000001012008–09331000000331Összesen432000000432Mainz 05 II2009–102. Bundesliga191000000191Összesen191000000191Kayserispor2009–10Süper Lig60000000602010–113301000003402011–12330300000360Összesen720400000760Fenerbahçe2012–13Süper Lig2517010904212013–1440101000602014–151307100002012015–162616000603812016–1729030001104302017–182419100303622018–193122000814132019–20180100000190Összesen1705362203712458İstanbul Başakşehir2020–21Süper Lig2401010302902021–221900000001902022–236000009100Összesen4901010121631Ankaragücü2022–23Süper Lig5000000050Összesen5000000050Karrier összesen35884123049245112
Sikerei, díjai Klubcsapatokban Fenerbahçe Török bajnok: 2013–14 Török kupa: 2012–13 Török szuperkupa: 2014
Jegyzetek
További információk
Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Török származású németek Kategória:Török labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az 1. FC Kaiserslautern II labdarúgói Kategória:Az 1. FSV Mainz 05 II labdarúgói Kategória:A Kayserispor labdarúgói Kategória:A Fenerbahçe labdarúgói Kategória:Az İstanbul BB labdarúgói Kategória:Az Ankaragücü labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Élő személyek