A számítógépes kémia olyan ága a kémiának, amely számítógépes szimulációval segíti elő a kémiai problémák megoldását. Hatékony számítógépes programokba ágyazva használja az elméleti kémia módszereit, hogy kiszámítsa és modellezze a molekulák, illetve az anyagok tulajdonságait. Ilyen tulajdonságok lehetnek pl. az anyagstruktúrával, abszolút és relatív energiával, elektromos töltéssűrűség eloszlásával, dipólusmomentummal, rezgési frekvenciával, reakcióképességgel és a részecskék ütközésével kapcsolatosak. A számítások eredménye kiegészíti a kísérletekből nyert információkat, de néhány esetben akár előre is tud jelezni korábban nem észlelt kémiai jelenségeket. Mivel a kvantum soktest-probléma nem oldható meg analitikai úton (a hidrogén-molekulaionnal kapcsolatos kalkulációkat leszámítva), ezért a számítógépes kémia létjogosultsága vitathatatlan. Széles körben használják, többek között új gyógyszerek és anyagok kifejlesztésénél is.

A számítógépes kémia fogalmát használják a két tudományágat – a számítástechnikát és a kémiát – egyaránt felölelő tudományterület megnevezésére is. E tudományterület főbb ágai: atomok és molekulák számítógépes bemutatása vegyületek, kémiai anyagok adatainak tárolása (lásd kémiai adatbázisok) az anyagok kémiai szerkezete és tulajdonságai közötti kapcsolatok nagyméretű molekulák optimális (legkisebb energiájú) térszerkezetének kiszámítása erőtérszámítások segítségével szintézisutak tervezése (vegyületek lehetséges előállítási módszereinek tervezése) más molekulákhoz speciálisan kapcsolódni képes molekulák tervezése (gyógyszerkutatás)

Fordítás

Kategória:Kémia Kemia Kategória:Alkalmazott tudományok