Családja történetét (Both néven) a 12. századra vezetik vissza a genealógiák, Bars (Zsikva – Sikava) és Bihar (Bélavár) vármegyei birtokokról és 1461-ben szerzett nemesi címről számolnak be, melyet 1557-ben I. Ferdinánd szikavai Bélaváry György számára megújított. A 16. századtól Bélaváryként szereplő család 1575 után több ágra szakadt.

Jelentősebb tagjai szikavai és bélavári Both család, majd Burchard von Bélavary de Sycava, Vö. Raeapteek (de) (1582 – 1911). Belavári András, pozsonyi kanonok és vicarius (16. század). Bélaváry György (fl. 1550-1574), számvevő-udvarbíró, Lednici várnagy, 1550-ben Dévényi várának a kapitánya nádori képviseletben. Humanista gondolkodó, Kálvin elmélkedéseinek rokonszenvese. Sycava, Bélavár, Gáborján, Váncsod, Radma, Vörösvar és Gybros ura.Kenyeres István, KisPéter: 16th századi uradalmi utasítások, Szentpétery Imre Történettudományi Alapítvány, 2002, ,Oláh Róbert:Kálvin művei a kora újkori magyarországi könyvtárakban, Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára, Debrecen, 2011, p 127. Bélaváry Dávid (kb. 1580°), Bethlen Gábor erdélyi fejedelem taná­csosa, a Szepesi Kamara elnöke. Bélaváry Miklós (1611 körül – 1670). Bíró, Szepesi Kamarai igazgató és tanácsos, nagy- és felsőbányai bánya komiszárius (1664); Felső-Magyarországi hadiszéken (1666). Bélaváry György, Győri magyar sereg biraja (a győri várban gyalogvajda) (1657-1662), a magyar sereg bírája (Judex Bellicus Hungaricus) (1662),Pálffy Géza: Katonai igazságszolgáltatás a királyi Magyarországon a XVI-XVII. században, Pálffy Géza, Győr, 1995 a győri káptalan jegyzője. Bélaváry Dávid II. (17. század – 18. század) , a kassai kamara tisztje volt, harmincados (tricesimator), császárí biztos.Stoll Béla, Varga Imre, Az első kuruc mozgalmak korának költészete. 1986 I. Johann Burchard (Pozsony, 1546 – Tallinn, 1616). Bélaváry Both Ambrus fia. 1575-ben kerelőszentpáli csatában Bekes Gáspár mellett harcol, a csata kedvezőtlen kimenetele miatt kénytelen elhagynia Magyarországot és Tallinnba telepedik le, ahol átveszi a ma is működő városi gyógyszertárat (Raeapteek), a tíz generációs orvosgyógyszerész család alapítójaként. Habinem és Wannamois ura.Gustavson. H., Tallinna vanadest apteekidest. Tallinn 1972 II. Johann Burchard von Bélaváry de Sycava (1583-1636), Tallinn gyógyszerésze. Habinem és Wannamois ura. III Johann Burchard von Bélaváry de Sycava (1605-1671), Tallinn gyógyszerésze, a Nagycéh (Große Gilde) mestere. Habinem és Wannamois ura. IV. Johann Burchard von Bélaváry de Sycava (1651-1691), Tallinn gyógyszerésze. Habinem és Wannamois ura. V. Johann Burchard von Bélaváry de Sycava (Tallinn, 1683 – Tallinn, 1738), gyógyszerész, tisztiorvos, a haditengerészeti kórház orvosa. Orvosi hírnevének köszönhetően, Nagy Péter orosz cár őt kérte fel súlyos betegsége gyógyítására, azonban még útközben értesült a cár elhunytáról.Brennsohn Isidor: Die Aerzte Estlands vom Beginn der historischen Zeit bis zur Gegenwart : ein biografisches Lexikon nebst einer historischen Einleitung über das Medizinalwesen Estlands, Hirschheydt, 1922, VI. Johann Burchard von Bélaváry de Sycava (Tallinn, 1718 – Tallinn, 1756), Tallinn város orvosa (Stadtphysikus) és gyógyszerésze, Merjama ura. VII. Johann Burchard von Bélaváry de Sycava (Tallinn, 1748 – Tallinn, 1808), orvos és Tallinn gyógyszerésze. VIII. Johann Burchard von Bélaváry de Sycava (Tallinn, 1776- Tallinn, 1838), orvos és Tallinn gyógyszerésze. Az észt lovagi testvériség (Estländische Ritterschaft) tagja, műgyűjtő, az ókori művészet rajongója, az első észt múzeum alapítója, gyűjteményét „Mon faible” („Gyengeségem”) néven tette közzé. IX. Johann Burchard von Bélaváry de Sycava (Tallinn, 1808- Tallinn, 1869), a Tartui Egyetem gyógyszerésze. X. Johann Burchard von Bélaváry de Sycava (Tallinn, 1843- Tallinn, 1891), a Burchart gyógyszerész-dinasztia utolsó tagja. A Burchart család 1911-ben eladta a gyógyszertárat Rudolf Carl Georg Lehbertnek (1858–1928). Gottlieb Burchard von Bélaváry de Sycava (Tallinn, 1721 – Tallinn, 1759), Tallinn városának tanácsosa, a Nagycéh mestere. Munnalas ura. Burchard Johann Konrad született Burchard von Bélaváry de Sycava (Tallinn, 1748- Lengyelország, Varsó (?), 1838), Habinem és Wannamois ura (Észtország), kapitány és Kościuszko segédtisztje, diplomata, gyógyszerész, gyógyszertárt birtokolt Varsóban és Radomban, Radom polgármestere. Bélaváry Burchard Konrád (18. század – 19. század) Tábornok, Núbia kormányzója. Bélaváry Burchard János Vilmos (Lublin, 1795 – Bécs, 1881), iparos és borkereskedő, pezsgőbor-, ecet- és üvegfeldolgozó üzemet birtokolt Eperjesen és sokat tett a város fejlődéséért, haditiszt a lengyel-magyar felkelés idején, hadi tetteiért a Virtuti Militari-rend Arany Keresztjével tüntették ki. Burchard-Bélaváry Gyula Julius-Konrad (Lublin, 1825 – Reims, 1917), bányamérnök, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során huszárkapitány, kiérdemelte a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. A Burchard-Delbeck & Cie pezsgõk igazgatója. A Nagy Márkák Szindikátumának (Reims) megválasztott elnöke (1893–1897). Léon Noël (1888-1987), nagykövet és francia politikus, nagyapja. Burchard-Bélaváry Gusztáv (Eperjes, 1829 – Budapest, 1903), a Pesti Királyi Tudományegyetem és a Bécsi Egyetem Közgazdaságtan, Politológia és Kereskedelmi jog karának professzora ; író, festő, Zichy Mihály barátja. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során főhadnagy, kiérdemelte a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Gyula testvére. Burchard-Bélaváry Konrád (1837-1916), a főrendiház tagja. Gyula testvére. Burchard-Bélaváry Pál (1873-1932), Cs. és kir. követségi titkár, huszárkapitány, a Signum Laudis tulajdonosa. Burchard-Bélaváry Rezső/Rudolf (1870-1949), dr. rer. pol., miniszteri tanácsos. Fejér vármegye és Székesfehérvár sz. kir. város főispánja mellé főispáni titkárnak osztották be, Siófok Balatonfürdő Rt. igazgatója (1907-1918). Az Első Budapesti Gőzmalmi Rt igazgatója, a Royal Nagyszálloda Rt igazgatósági elnöke, a Pesti Hengermalom Társaság aligazgatója, és több más vállalat vezetőségének tagja. A GYOSZt képviseli a székesfőváros törvényhatósági bizottságában. A polgári hadi érdemkereszt kitüntetettje. Burchard-Bélaváry Andor (1880-1947), dr. jur., m. kir. kormányfőtanácsost, lovas kapitány, a Pesti Hengermalom Társaság igazgatója,Központi Statisztikai Hivatal., 1928 a vörös keresztegyeleti főmegbízott helyettese. A Ferenc József-rend lovagja. Burchard-Bélaváry István (1864-1933), festő. Bélaváry Burchard Erzsébet (1897-1987), magyar pedagógus.

Czímer: Vágott paizs a felső mezőben arany griff, az alsó kék mezőben három liliom, sisakdísz: arany vörössel, illetőleg arany kékkel, vágott szarvak között növekvő griff: takarók: vörös-arany, kék-arany, jelmondat: Impadivus.” (Impadivus: nagyjából „rettenthetetlen”-FÁ)

Jegyzetek

Források Bárczay Oszkár : A Burchard-Bélaváry család, Turul, T 12: 1894, 34 — 38 Magyar Heraldikai és Geneológiai Társaság, Budapest, 1894 Klement Judit : Egy magyar család a 19. és 20. században, AETAS, 2005 Marcel Burchard-Bélavary : Récits de famille, Histoire de la Famille Burchard-Bélaváry, Berger-Levrault&Cie, Nancy, 1906 Peeter Tarvel, Eesti biograafiline leksikon täiendusköide, Kirjastus osaühing "Loodus", 1940 Gustavson. H., Tallinna vanadest apteekidest. Tallinn, 1972 Sitiniisberiekte, 1912, Riga, 1914

Kategória:Magyar történelmi családok