thumb|right|180px|Teknővájó beás. Franz Neuhauser nagyszebeni festő festett rézmetszete 1807-ből
A beások a cigányok nagyobb csoportjától különvált, Közép- és Délkelet-Európa több országában szétszóródottan élő népcsoport. Az általuk lakott régióktól függően más népnévvel is nevezik önmagukat vagy illetik őket, melyek közül a legelterjedtebb a rudari.
A beások legfőbb jellemzői a román anyanyelvük minden országban, ahol élnek, és hagyományos foglalkozásuk, a különféle fatárgyak készítése. Egy úgynevezett „rejtett kisebbséget”Angolul hidden minority. alkotnak abban az értelemben, hogy nem lett belőlük nemzet, egyetlen országban sem ismerik el hivatalosan, nincs vagy alig van értelmiségi rétegük, nem nagyon képviselik hivatalosan saját csoportjukhoz tartozó személyek, és következésképpen nincsenek jelen vagy kevéssé vannak jelen a közéletben.Promitzer 2009, 12. o.
Ez a népcsoport csak az 1990-es években vált mélyreható antropológiai, néprajzi és nyelvészeti kutatások tárgyává, és a vele kapcsolatos ismeretek még hiányosak. Ettől az időszaktól kezdve vehető észre a beások sorában, régiónként különböző fokon, identitásuk erősödésének a folyamata, mely főleg civil szerveződések vagy az írásbeliség megalkotásának útján nyilvánul meg.
A beásokat megemlítő források és a velük foglalkozó kutatások történeti áttekintése
Kevés beásokról szóló régi írott forrás létezik. Először egy román, 1620. szeptember 20-án keltezett dokumentumban történik róluk említés, amelyet Gavril Movilă havasalföldi fejedelem intézett a Cozia kolostornak. Ebből kitűnik, hogy előbb is jelen voltak beások az országban.„Más cigányok, akik máshol laknak, vagy vasas mesterek, vagy rudar-ok, akármilyen mesterek a szent kolostoréi lesznek […], amint ezelőtt is voltak” (Calotă 1974, 4. o., idézi Costescu 2013, 548. o.).
Luigi Ferdinando Marsigli császári ezredes a 17. század vége felé tett erdélyi utazásáról szóló írásában románul beszélő és ortodox vallású aranymosó romákról is beszámol, akiket gazdagoknak és tisztáknak lát.Marsili 1690–1691, idézi Nagy 2010, 212. o. Az aranymosás régi beás foglalkozás volt, amelyet egy idő után elhagytak.
Dimitrie Cantemir Moldvában élő aranymosó cigányokról ír 1714-ben.Cantemir 2001, 45. o.
A 18. század első feléből származó erdélyi dokumentumokban fellelhetők famunkára és aranymosásra utaló családnevek: 1735-ből egy boszorkányságért elítélt Kalános nevű asszonyé;Komáromy 1910, 486. o., idézi Landauer 2009, 10. o. 1737-ből a Kalános és Lingurar (románul „kanalas”) nevek az aranymosó cigányok összeírásában;Zsupos 1996, idézi Landauer 2009, 10. o. az 1744-es, a kamara sátoros taxás cigányainak összeírásában a Bojásul név (a „beás”-nak megfelelő román szó első ismert előfordulása);Zsupos 1996, 69. o., idézi Landauer 2009, 5. o. az 1746-os, 1749-es és 1752-es összeírásokban e név más változatai is, viselőik kanalas foglalkozásával együtt, valamint a Linguráru név is.Zsupos 1996, idézi Landauer 2009, 6. o.
Augustini Ab Hortis Sámuel Szepes vármegyei evangélikus lelkész 1775-1776-os cikksorozatában olyan kanalasokról ír, akik nyáron aranymosással foglalkoznak.Augustini Ab Hortis 1775-1776, idézi Landauer 2009, 7. o.
1778-ban Friedrich Wilhelm von Bauer német utazó könyvében három csoportra osztja a havasalföldi romákat, közülük az egyik a rudar-ok lévén, akiket aranymosókként és ácsokként mutat be.Von Bauer 1778, 48–49. o.
1788-ban a Habsburg Birodalom szolgálatában álló Stephan Ignaz Raicevich olasz nyelvű könyvében számol be külföldiként először havasalföldi és moldvai kanalasokról.Raicevich 1788, idézi Landauer 2009, 4. o.
thumb|300px|Aranymosó beások (1850-körüli rajz)Gronemeyer, Reimer – Rakelmann, Georgia A. Die Zigeuner. Reisende in Europa (A cigányok. Utazók Európában). Ostfildern: DuMont Reiseverlag. 1988, 125. o.
Egy szerb szerző, Spiridon Jović, 1835-ben megjelent könyvében azokról a cigányokról is ír, akik a szlavón katonai határőrvidéken éltek, és melyek egy része fatárgyakat, főleg teknőket készített.Jović 2004, 106. o.
1836-ban megjelent román nyelvkönyvében és szótárában Andreas Clemens nagyszebeni evangélikus lelkész többek között Löffelzigeuner-nek („kanalascigány”) fordítja le a „băiaș” szót.Clemens 1836, 18. o.
Egy 1837-ben kiadott francia nyelvű írásában Mihail Kogălniceanu, a moldvai fejedelem cigányainak csoportjairól írva két külön csoportként említi meg a rudar-okat vagy aranymosókat, és a kanalasokat. Ez utóbbiakat „a legcivilizáltabbak”-ként jellemzi.Kogălniceanu 1837, 12–13. o.
Az első horvát szerző, aki beások jelenlétéről ír Szlavóniában, Ferdo Hefele tanító, a Zágrábi Vienac folyóiratban megjelentetett cikkében, 1890-ben.Sorescu-Marinković 2011a, 39. o.
Heinrich Renner német szerző Boszniáról szóló 1897-es könyvében az ottani karavlachokról is ír.Sikimić 2005, 8. o. Ez a beások egyik népneve.
Az első, a beásokkal foglalkozó tulajdonképpeni kutatások a 20. század elején kezdődtek, és csak szórványosan folytatódtak az 1990-es évekig. Foglalkozott a témával Teodor Filipescu (1906), Isidor Ieșan (1906), Gustav Weigand (1908), Tihomir R. Đorđević (1911), Constantin S. Nicolăescu-Plopșor (1922), Martin Block (1936), Emil Petrovici (1938), Ion Chelcea (1944), M. R. Barjaktarović (1964), Ion Calotă (1974) stb.
Az antropológiai, néprajzi, etnoszociológiai és nyelvészeti kutatások 1990 után fokozódtak (lásd a Források szakaszt), amikor megnövekedett a kisebbségek iránti érdeklődés általában, de a beásokhoz fűződő kérdések egyelőre csak részben tisztázódtak.
Történetük
Források hiányában a beások történetéről több a feltételezés, mint a bizonyosan állítható adat.
Eredetükre vonatkozóan az első velük foglalkozó szerzők románoknak tekintették őket.Hedeșan 2005, 17. o. Filipescuról (1906) és Ieșanról (2006); Costescu 2013, 549. o. Nicolăescu-Plopșor-ról (1922). Chelcea (1944) ismeretlen eredetű, sem nem roma, sem nem román népet látott bennük.Hedeșan 2005, 23. o. Ugyancsak kétségbe vonta roma eredetüket Block (1936).Pálmainé Orsós 2006, 21. o. 21. századi szerző is van, a francia Marcel Courthiade , aki nem fogadja el a beások roma származásáról szóló nézetet. Szerinte ezek moesiai romanizált lakosok lettek volna, akik egy része a mai Románia területére vándorolt volna be.Courthiade 2003, 12. o. Ellenben a kutatók többsége, Đorđević (1911), Petrovici (1938) és Barjaktarović-tól (1964) kezdve a roma eredetüket állítja.Costescu 2013, 549. o. Példák: Calotă 1995, Achim 1998, Fraser 1998, Hedeșan 2005, Pálmainé Orsós 2006.
Azt feltételezik, hogy a beások a romák külön ágává az Erdélyi-középhegységben váltak, ahol rabszolgákként aranyat bányásztak román bányászokkal együtt a 16. század végéig.Calotă 1997, 47. o. Erre utal a román băieș/băiaș szó, amely abban az időben a bányászok általános román neve volt Erdélyben. A szó a baie szóból képződött, amely eredete a magyar „bánya” szó.Dexonline, băieș szócikk. A rudar-ok népnév ugyancsak erre a foglalkozásra utal, mivel a szláv ruda „érc” szóból ered.Dexonline, rudar szócikk. Feltételezhetően egy kétnyelvűségi időszak után nyelvcsere történt, a beások elhagyták a roma nyelvet és áttértek a románra. Románián kívüli nyelvjárásaik bizonyos vonásainak alapján pontosabban körülírott eredeti területük a Körös-vidék délkeleti része, a Bánság északkeleti csücske és a Körös-vidék délnyugati csücske lenne.Saramandu 1997, 109. o., idézi Hedeșan 2005, 22. o.
A beások több irányban kezdtek vándorolni: délnyugat felé a mai Magyarország déli, Szerbia északi és Horvátország északi részére, dél felé Havasalföldre és Bulgáriába, valamint kelet felé Moldvába. Ez a vándorlás a 16. század vége felé kezdődhetett. Folytatták az aranyhoz kötött foglalkozásukat, amelyhez utólag a fafeldolgozást is hozzáadták. A Dunától délre fekvő területről egy részük visszajöhetett Havasalföldre, ahonnan elhozták a bulgáriai népességektől átvett gurban-t (lásd lentebb a Szokásaik, népművészetük, vallásuk szakaszt) és egyes olyan bolgár szavakat, amelyek Olténiában csak az ő beszédükben maradtak fenn.Calotă 1997, 48. o.
A román fejedelemségekben a beások rabszolgák voltak, mint a romák általában, az 1855-ben (Moldvában) és 1856-ban (Havasalföldön) bekövetkezett teljes felszabadításukig.Achim 2004, 112. o.
Felszabadulásuk után újabb, nagyobb vándorlási hullám indult meg, és a beások egész Délkelet- és Közép-Európában szóródtak szét.
Bulgáriába főleg a felszabadulásuk után kerültek.Marushiakova, Popov 1997, 26. o., idézi Dorondel 2007, 219. o.
Szerbiai levéltárakban léteztek a 20. század elején a 19. század első feléből származó olyan dokumentumok, amelyek a rabszolgaságtól menekülő beás csoportok betelepüléséről tanúskodtak.Đorđević 1911, 604. o. 1938-ban, Nyugat-Szerbiában, Emil Petrovici „elrománosodott cigányok”-ra bukkant, amint ő nevezte őkét. Ezeket nyelvjárásuk alapján mint a Havasalföldről származókként azonosította.Petrovici 1938, 228. o., idézi Hedeșan 2005, 20. o. Mielőtt ideértek volna, vélhetően egy ideig a Bánságban élhettek, amint nyelvjárásuk egyes hangtani vonásaiból kitűnik.Gheție 1968, 506. o., idézi Hedeșan 2005, 21. o.
Magyarország mai területén a beások többsége 1893 és 1918 között telepedett le, de bevándorlásuk a két világháború között, sőt a második világháború utáni néhány évben is folytatódott.Havas 1982, idézi Kemény 2001, 267. o. Többségük a Dunántúl déli részén él, de keleten, a Tisza mentén is vannak (az úgynevezett „ticsánok”), akikről vannak anyakönyvi adatok 1878-tól kezdve.Landauer 2010, 283. o.
A Magyarországgal határos mai Horvátország északi részére a 19. század közepe felé kerültek beások.Bunjac 2008.
Kisebb számban Szlovéniába és Szlovákiába is érkeztek beások ugyanazzal a bevándorlási hullámmal, mint Magyarországra és Horvátországba.Costescu 2013, 550. o.
Ugyancsak kis számban a 19. században a Balkánon délebbre is jutottak el beások, Macedóniába és Görögországba,Sikimić 2005, 8. o. valamint Besszarábiába és Ukrajnába is. Még az Amerikai Egyesült Államokba is kerültek a 19. század végén és a 20. elején, ahol Ludar néven ismerik őket,"Gypsies" in the United States. The Ludar („Cigányok” az Egyesült Államokban. A ludar-ok). (Hozzáférés: 2017. május 20.) és Kolumbiába is. Az 1960-as évektől kezdődően vendégmunkásokként is mentek beások a volt Jugoszláviából Németországba, Ausztriába, Franciaországba, Spanyolországba, Portugáliába, Olaszországba és Ciprusra.Costescu 2013, 550. o.; Đurić-Milovanović 2011, 96. o.; Sikimić 2011, 6. o.; Sorescu-Marinković 2007, 137. o.
A második világháború alatt a beásokat is üldözték, mint a romákat általában. Léteznek dokumentumok a német megszállók által Szerbiában elkövetett tömegkivégzésekről,Zimmermann 2001, 124. o. valamint hasonló atrocitásokról a Független Horvát Állam hatóságai részéről.Lásd Jasenovac Memorial Site (Jasenovaci Emlékhely). (Hozzáférés: 2017. május 20.) Szerbiában kutatók feljegyeztek olyan elbeszéléseket, melyek szerint belgrádi táborokba zárt beások úgy menekültek meg, hogy zsidó fogolytársaik tanácsára románoknak mondták magukat, vagy falvakban úgy, hogy szerb lakosok szavatolták, hogy a beások nem cigányok, hanem románok.Sorescu-Marinković 2011c, 16. o.
Számuk
A beások számáról nincsenek pontos adatok, főleg azért, mert hivatalosan általában a romák közé sorolják őket.