László Elek (Pápa, 1841. június 16. – Orosháza, 1919. március 27.) orvos-sebészdoktor és szülész, Orosháza első községi orvosa.

Élete

Szülővárosában apja, László Jónás ágostai evangélikus lelkész volt. Gimnáziumi tanulmányait a soproni Ágostai Evangélikus Kollégiumban, valamint a Pápai Református Kollégiumban végezte. Felsőfokú tanulmányait 1860-ban kezdte a Pesti Egyetem orvostan hallgatójaként. 1865-től már a Bécsi Egyetemet látogatta. Innen visszatérve, Pesten a Szent Rókus Kórházban Lumniczer Sándor főorvos osztályán segédkezett. 1869-ben Orosházán telepedett le mint községi orvos. 1872-től Békés megye tiszteletbeli főorvosa és takarékpénztári alelnök volt.

Az ő nevéhez fűződik Gyopárosfürdő gyógyvizének felismerése és elismertetése. 1869-ben vegyelemeztette a tó vizét, melynek során megállapították, hogy gyógyhatása alkalmas ízületi bántalmakra, csúzos, köszvényes, bénulásos betegségek kezelésére. Az artézi kutak fúrásának szorgalmazója volt, mivel meggyőződése szerint a jó ivóvíz a járványokat visszaszorítja.

Mint cikkíró Egészségügyi jelentéseket közölt Orosházáról a Közegészségügyi Kalauzban.

Az Orosházi Közlönyben, az Orosházi Ujságban, a Békésben, a Békésmegyei Lapokban, valamint az Egyetértésben ismertető társadalmi és közegészségi cikkeket írt 1878 és 1893 között: A roncsoló toroklob, A kanyaró, A vörheny, A fejkosz, A cholera, A fertőtlenítésről stb.

Cikkei több különböző orvosi és gyógyszerészeti lapban jelentek meg, mint: A Gyógyászatban 1863. A különböző gyógyrendszerek bírálata 1864. Tápszereinkről,Egy hang a pokolvar ügyében,Fürdői levél Marienbadból 1865. A nemzés titka,Fürdői levél Ragatzból,A Pfäfersi tébolyda 1866. A savó gyógymód Svájczban 1867. A cholera körül szerzett tapasztalatok 1881. A vörhenyjárvány Orosházán A Vasárnapi Ujságban 1865. Tápszereink Az Egészségben 1888. A fejkosz

Munkái

Figyelmeztetés a szülőkhöz. Orosháza, 1881. Utirajzok a felvidékről (1880. Uo. 1882. A cholera. Felolvasás. Uo. 1893. Kossuth Lajos. Uo. 1895. (Felolvasás.) Emlékbeszéd az orosházi takarékpénztár 1897. márcz. 7. tartott 25. közgyűlésén Singer Henrik arczképének leleplezése alkalmával. Uo. 1897. A gyermek-ápolás és gyermekhalandóság. Gyula, 1898. (Az Egészségben is megjelent.) Orosháza közegészségi viszonyai 1869-96-ig. Gyoma, 1898.

Emlékbeszédei Dr. Perger József, Dr. Chrenka Dániel fölött és röpirtai: A váltóláz, A cholera, A roncsoló toroklob, A vörheny címmel szintén megjelentek és a nép közt osztattak szét.

Emlékezete bélyegkép|250px|jobbra|A róla elnevezett orosházi kórház a levegőből nézve 2007-ben alapították a Dr. László Elek-díj Orosháza egészségügyéért című kitüntetést, mely évente két fő részére adományozható azon Orosházán működő orvosoknak és egészségügyi szakdolgozóknak, akik kiemelkedő munkát végeztek. Nevét viseli Orosházán a Dr. László Elek lakótelep, illetve a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet, ugyanitt mellszobra áll.

Jegyzetek

Források

28/2007.(XII.22.) Orosházi Önkormányzati rendelet Vízpart III. évfolyam, 9. szám, 1994. szeptember. 1. old.

További információk Koszorús Oszkár: Orosháza jelesei a XIX. század végéig I. Orosháza Város Önkormányzata, 1994

Kategória:1841-ben született személyek Kategória:1919-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Pápaiak Kategória:Orosháziak