A buddhista filozófia Buddha azon tanításainak kidolgozása és magyarázata, amelyek a Tripitakában és az Ágamákban találhatók. Legfőbb szándéka a valóságot megtestesítő dharmák magyarázata. Visszatérő témának számít a koncepciók tárgyiasítása és a buddhista középúthoz való folyamatos visszatérés.

A korai buddhizmusban kerülték a spekulatív metafizikai, fenomenológiai, etikai és episztemológiai okfejtésekethelyette az érzékszervek általi (ájatana) empirikus tapasztalatokat részesítették előnyben.

Mindazonáltal a buddhista tudósok később foglalkoztak ontológiai és metafizikai témákkal. A buddhista filozófiában fontosnak bizonyultak a különböző buddhista irányzatok közötti viták. Ezekből alakultak ki legelőször az Abhidhamma különböző korai buddhista iskolái, majd a mahájána hagyományban a pradnyápáramita, madhjamaka, jógácsára iskolái.

Indiai háttér A történelmi Buddha korában Észak-Indiában virágzott a spirituális és a filozófiai és a védák túlságosan rituális gyakorlatai racionális ellenőrzés alá kerültek.

Ebben a korban, amikor napvilágot láttak a népszerű védizmus aleternatívái, Buddha tanításai mellett új etikai és spirituális filozófiák jelentek meg, mint például Mahávira filozófiája. Ezt az általános kulturális mozgalmat ma sramaná hagyománynak nevezzük, a korszakot pedig tengelykornak.

Ezek a különböző csoportok mindenféle eltérő nézeteket vallottak, de hasonlítottak abban, hogy kritikusan álltak a létező vallásokhoz, ugyanis nem találták kielégítőnek azok magyarázatait és nem tetszettek nekik az állati áldozatokkal járó szertartások sem. Az ókori Görögországban, Kínában és Indiában visszatértek az alapvető kérdésekhez, miképp éljen az ember.

Buddha élete és tanításai

Hagyományos életrajza A hagyományos beszámolók szerint Gautama Sziddhártha a védikus Ksatrija családból származott és hercegként nőtt fel fényűző palotában. Felnőtt korában úgy érezte, hogy az érzéki örömök és a gazdagság nem nyújtják számára azt, amire mélyen belül vágyott. Hátrahagyta a világi életet és vándorszerzetesként a spirituális utat választotta. Több tanítóhoz is elszegődött és közben bepillantást nyert a szenvedés problematikájába.

Megvilágosodása után inkább fizikusként tekintettek rá, mintsem filozófusra. Míg a filozófusoknak csupán nézetei voltak, ő a szenvedéstől való megszabaduláshoz nemes nyolcrétű ösvényt tanította.

Filozófiája Buddha arra buzdította követőit, hogy ne vegyenek részt intellektuális vitákban, amelyeknek semmilyen gyümölcsük nincsen és csak akadályozza őket az igaz felébredésben. Ennek ellenére Buddha a tudat működésével kapcsolatos mondásaiban fellelhetők filozófiai elemek és a kortárs filozófiák kritikái is.

A páli kánon kéziratai szerint Buddha egész életében előfordult néhány metafizikai kérdés, amelyekre nem válaszolt ("csendben maradt"). Ezek a kérdések azzal kapcsolatosak, hogy a világegyetem örök vagy sem vagy mindkettő (véges vagy végtelen); az én megegyezik-e a testtel vagy különbözik tőle, vagy egyik sem, vagy mindkettő; létezik-e a nirvána után az ember vagy sem, vagy mindkettő, vagy egyik sem.

Az egyik magyarázat, hogy miért maradt Buddha csendben az, hogy ezek a kérdések eltéríthetik az egyént a megvilágosodás megvalósításához szükséges aktivitástólMN 72 (Thánisszaró, 1997) - http://www.accesstoinsight.org/tipitaka/sn/sn44/sn44.intro.than.html Thánisszaró (2004)]. illetve hordozzák annak a veszélyét, hogy a megszabadulás élményét a tanok koncepcionális értése vagy a vallásos hit helyettesíti. Egy másik magyarázat szerint az ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos állító és tagadó kijelentések az aggregátumokhoz és érzelmekhez való ragaszkodáson illetve azok félreértelmezésén alapulnak. Azaz, amikor a dolgokat úgy látjuk ahogy vannak, akkor az ilyen metafizikai kérdések nem merülnek fel. Létezik még olyan magyarázat is, amely szerint a valóság érzékszervi közvetítőktől és koncepcióktól mentes, azaz üres, amely miatt a nyelv maga eleve elégtelen a közvetlen tapasztalás nélkül. Ezáltal Buddha csöndben maradása nem jelent teljes mizológiát, vagy a filozófia megvetését. Inkább csak arra utal, hogy Buddha szerint az ezekre a kérdésekre való válaszok nem érthetők meg a meg nem világosodott személy számára. A függő keletkezés jelenti a valóság elemzéséhez szükséges keretet, amely nem metafizikai feltételezésekre épít a létezéssel vagy nem létezéssel kapcsolatban, hanem a tudatban megjelenő jelenségek közvetlen megismerésére.

Korai buddhizmus

Alaptanítások Bizonyos alaptanítások több helyen is szerepelnek a korai szövegekben, amelyből a tudósok arra következtetnek, hogy Buddha ezeket tanította:Mitchell, Buddhism, Oxford University Press, 2002, 34. o. és a tartalomjegyzék a létezés három jellemzője az öt aggregátum a pratítja szamutpáda (függő keletkezés a karma és az újraszületés a négy nemes igazság a nemes nyolcrétű ösvény a nirvána

Ezen tudósok szerint létezett egy bizonyos „legkorábbi buddhizmus”, „eredeti buddhizmus” vagy „elő-szektariánus buddhizmus”.

Más tudósok nem értenek egyet ezzel és más elméletekkel álltak elő. Egyesek szerint a legkorábbi buddhizmus filozófiája elsősorban negatív volt, abban az értelemben, hogy arra helyezte a hangsúlyt, hogy milyen tanokat „utasítsanak el”, ahelyett, hogy miket „fogadjanak el”. Csak az számított értékes tudásnak, amely hasznos volt a megvilágosodás eléréséhez. Eszerint az elmélet szerint a filozófiai versenyfutás, amely a buddhizmus iskolákra és szektákra történő feldarabolódásához vezetett akkor kezdődött, amikor Buddha implicit filozófiáját és a korai szuttákat elkezdték explicitté.

Más tudósok elutasítják ezt az elméletet. Buddha halála után megkísérelték összegyűjteni a tanításait és olyan formába hozni, amellyel mindenki egyetértett. Kezdetben ezek csak szájról szájra hagyományozódtak, majd le is írták őket (a Tipitaka).

Dukkha A dukkha, amelyet leggyakrabban magyarul szenvedésnek fordítanak, az életben rejlő kielégíthetetlenséget jelöli, amelyet a jobb élet iránti sóvárgás okoz, egyben ez láncolja az érző lényeket a világi létezéshez és a folytonos újraszületésekhez.

Függő keletkezés

A szenvedés keletkezésének és elmúlásának működését magyarázza el a Pratítja-szamutpáda, a függő keletkezés tana. Azt állítja, hogy az események nincsenek eleve elrendelve és nem is véletlenszerűen történnek. Elutasítja a közvetlen okozatiságot, amely szükségszerűen következik a szubsztancialista metafizikában. Ehelyett, azt állítja, hogy az események bizonyos kibogozhatatlan feltételek következtében keletkeznek, olyannyira, hogy a kérdéses folyamatok soha nem tekinthetők entitásként.

A függő keletkezés kimondja, hogy a konkrét események, koncepciók és valóságok mindig függnek más egyéb konkrét dolgoktól. A sóvárgás például mindig más érzelmektől függ, illetve azok okozzák a sóvárgást. Az érzelmek mindig az érzékszervek, az érzékelés tárgya és az érzékelés tudatossága (vidzsnyána) kapcsolatától létrejövő kapcsolattól függenek (szparsa).Guenther (1975), Kindle Locations 401-405. Ez az oksági láncolat segít megérteni, hogy a betegség, a halál és a bánat megszüntetése függőségben áll a sóvárgás megszüntetésével.

Ebben a koncepcióban nincs helye az örök és abszolút entitások létezésének. A világra folyamatként tekint, nem dologként és szubsztanciaként.

Anatta Buddha azt tanította, hogy nem létezik a mindentől független ego, amely szemben állt az Upanisadokban szereplő nem változó, örök lélekkel (átman). Buddha úgy tartotta, hogy a szenvedés oka a változó világban lévő örök énhez való ragaszkodás, amely egyben a megszabadulás (móksa) legnagyobb akadálya. Az ego csupán látszólagos, amely az ideiglenes aggregátumokkal – az emberi test és az egyes szervi tudatosságok összetevőivel – történő folyamatos téves önazonosítás eredménye.

Etika

Nyolcrétű ösvény Annak ellenére, hogy a buddhista tanítások különböző etikai előírásokat adnak meg az egyházi és a világi emberek számára, a buddhista etika összefoglalója a nemes nyolcrétű ösvény:

Az etikus életvitel célja megszabadulni a szanszára bennrejlő szenvedéseitől. Az üdvös cselekedetek pozitívan kondicionálják a tudatot és a jövőben boldogsághoz vezetnek. Ennek ellentétei az ártó cselekedetek. Az etikai irányelv mentális stabilitást és szabadságot ad ahhoz, hogy a követő gyakorolhassa a meditációt.

A nemes nyolcrétű ösvényben szereplő morális etikák (erények) a helyes beszéd, a helyes cselekedet és a helyes életmód. A másik két rész foglalkozik az elmélyedéssel (helyes erőfeszítés, helyes éberség, helyes koncentráció) és a bölcsességgel (helyes nézet és helyes szándék).

Fogadalmak

Míg a bhikkhuk (szerzetesek) és bhikkhunik (apácák) fogadalmai némileg eltérnek egymástól, a világi férfiaknak és nőknek szóló fogadalmak azonosak. A fogadalmak nem parancsolatok, hanem gyakorlati szabályok, amelyeket a világi emberek önként vállalnak, hogy egyszerűbbé tegyék a gyakorlást. Mégis előfordul, hogy helytelenül "öt parancsolatnak" vagy "öt parancsnak" fordítják magyarul. A világi buddhista nők és férfiak az öt fogadalom helyett nyolcat is letehetnek, ha komolyabban szeretnék venni a gyakorolást. A nyolc fogadalom a morális cselekvések szabályozásán túl aszkéta gyakorlatokat is felvesz a szabályok közé. A tíz fogadalom (páli: daszasíla vagy szamaneraszikkha) a buddhista srámanerák (fiú papnövendékek) és a srámanerík (lány papnövendékek) fogadalmai."A tíz fogadalom: dasza-síla" - Access to Insight, 2010-05-26, http://www.accesstoinsight.org/ptf/dhamma/sila/dasasila.html . hozzáférés: 2015-03-27. Ezeket használja a legtöbb buddhista iskola.

Tartózkodni az élőlények megölésétől. Tartózkodni a lopástól. Tartózkodni a szemérmetlenségtől (érzékiség, szexualitás, nemi vágy). Tartózkodni a helytelen beszédtől. Tartózkodni a bódító szerektől. Tartózkodni az étkezéstől nem megfelelő napszakokban (dél után). Tartózkodni az énekléstől, a táncolástól, a hangszeres zenéléstől és a szórakoztató eseményeken való részvételtől. Tartózkodni a parfümök, kozmetikumok használatától és az ékszerek viselésétől (dekoratív kiegészítők). Tartózkodni luxus ülő- és fekvőhelyek használatától. Tartózkodni a pénz elfogadásától.

Korai buddhista iskolák A legfőbb korai buddhista filozófiai iskolák az Abhidharma iskolák, elsősorban a szarvásztiváda és a théraváda.

Szarvásztiváda realizmus A szarvásztiváda filozófusok és szövegmagyarázók pluralista metafizikai és fenomenológiai rendszert hoztak létre, amelyben az ember, a dolgok és az események tapasztalatait kisebb észlelési vagy észlelési-ontológiai egységekre bontották le, amelyeket „dharmának” neveztek.

Más iskolák átvették ennek az elméletnek bizonyos részeit, más részeit pedig kritizálták. A szautrántika és a théraváda iskolák kritizálták a szarvásztivádinok realista nézőpontját.

Théraváda A théraváda a vibhadzsjaváda (páli, szó szerint "az elemzés tanítása") koncepcióját tanácsolja a nem buddhisták részére. Ebben a tanításban a belátás a gyakorló tapasztalataiból, kritikus vizsgálódásaiból és érveléseiből táplálkozik a vak hit helyett. Buddha a következő kanonikus forrás szerint a következőket mondta erről:

Mahájána A legfőbb mahájána filozófiai iskolák és hagyományok közé tartozik a pradnyápáramita, a madhjamaka, a tathágatagarbha, a jógácsára, a hua-jen, és a tientaj iskola.

Indiai mahájána

Pradnyápáramita A Pradnyápáramita-szútrák az öt szkandha ürességét hangsúlyozzák. A benne található Szív szútra a következőket mondja az ürességről:

Madhjamaka

Nágárdzsuna mahájána mester a jelenségekre helyezte a hangsúlyt és fő művében (Múlamadhjamakakáriká) támadta a szarvásztiváda realizmust és a szautrántika nominalizációt.Randall Collins, The Sociology of Philosophies: A Global Theory of Intellectual Change. Harvard University Press, 2000, 221-222. o.