Bakki József (Jászberény, 1940. március 19. – Szolnok, 1981. december 30.) zeneszerző, főiskolai tanár.
Élete
1953 és 1958 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, 1958 és 1963 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt. 1959-től 1964 zongoratanár volt a jászberényi Palotássy János Zeneiskolában, majd 1964 és 1974 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanársegéd, majd 1974-től haláláig mint adjunktus dolgozott. A Magyar Kodály Társaság alapító-, valamint a Liszt Ferenc Társaság rendes tagja volt.
Emlékezete
Szülővárosában, Jászberényben utca viseli a nevét.
Művei
Fülemüle (egyfelvonásos vígopera, Arany János–Urbán Gy. verseire) Zongoraverseny Töredék (kb. 55 dal József Attila verseire négy sorozatban) „Az Ősz szerelmei” (kantáta Ady Endre verseire) Három hangverseny motetta; Quartett (fuvolára és vonósokra) Népdalfeldolgozások (Arany János gyűjteményéből) Dalok és áriák (Illyés Gyula verseire) „Sospiri e gridi” (fuvolára és ütőkre) „Harangok” (ciklus zongorára) „Hangok a láp fölött” (szoprán szólóra, London, 1974) „Pas de deux” (klarinétra és ütőhangszerekre, Sydney, 1976)
Források
Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994
További információk
Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. Bp., Zeneműkiadó, 1979 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub
Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1940-ben született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Jászberényiek