A kóan; kínai: 公案, pinjin: kung-an; ; egy olyan történet, párbeszéd, kérdés vagy nyilatkozat, amelyet a zen buddhista gyakorlatokban használnak, hogy előidézzék „a nagy kétséget”, és teszteljék vele a tanítványok fejlődését a zen gyakorlatok során.
Etimológia A japán kifejezés kóan a kínai kung-an szó on jomi olvasata (kínaiul: 公案), amely szó szerinti fordításban nyilvános ügyet jelent. A kifejezés egy összetett szó, a 公 „nyilvánosság; hivatalos; kormányzati; közös; kollektív; igazságos; páratlan”, és 案 „asztal; jog; feljegyzés; terv” kínai kandzsik összetétele.
Csung-feng Ming-pen, zen mester szerint, a kung-an kifejezés a kung-fu cse an-tu (公府之案牘, japánul kófu no antoku) rövidítéséből származtatható. Jelentése kormányzati tisztség. Így a kóan/kung-an a valóság, emberi véleményen túlmutató elveinek metaforája. A tanárok tesztelhetik diákjaik képességét, hogy felismerik-e ezen elvet. A kóangyűjteményben fellelhető kommentárok, bírósági határozatokhoz hasonlóan, hivatkozik, és néha módosítja példáit is.
A kung-an eredetileg egy bútor metaforája volt, amit a jogi precedensek során használtak. A zen kóangyűjtemények, nevezetes tanítványok és mesterek nyilvános feljegyzéseit is tartalmazta, akik igyekeztek megörökíteni tanításaikat.
Eredete és fejlődése
Kínában
Régi esetek A kung-an a Tang-dinasztia (618–907) alatt fejlődött ki csan mesterek feljegyzett mondásaiból, amelyek gyakran tettek említést „a múlt híres csan alakjairól, más tanítványokkal történő találkozásaikról vagy más tárgyalópartnerekről, akikkel érintkeztek”. Ezek a történetek és az őket kísérő írói megjegyzések a tanítványok képzésére lettek felhasználva, hogy elmélyítsék őket a buddhista tanokban.
Ezek a történetek a kung-an néven váltak ismertté. A történeteket csak akkor ismerték el kung-anként, ha azt egy csan mester is kommentálta. A múlt tetteinek kommentálása erősítette egy mester pozícióját, mint „felébredt mester”.
Irodalmi gyakorlata A kóan irodalmi gyakorlatok útján fejlődött hiányos szövegektől egészen a jól formázott történetekig. Az ilyen irodalmi megközelítésnek megvoltak a maga veszélyei, mint például a bizonyos esetekben történt meghatározott jelentés. A rögtönzött verselést is tartalmazó kínai zen tradíciók nagy hatással voltak a kóan-irodalomra és annak fejlődésére.
A kifejezés megfigyelése A Szung-dinasztia (960–1297) korszaka alatt a kung-an használata döntő fordulat vett. Ta-huj Cung-kao bevezette a kan-hua „kifejezés megfigyelésének” gyakorlatát, amelyben a diákok a kan-t kellett tanulmányozzák, vagy egy szóra, kifejezésre kellett koncentrálniuk. A 11. századra ez a gyakorlat általánossá vált, és egy új irodalmi műfaj is keletkezett belőle.
Ta-huj találmánya a vipasszaná kiegyensúlyozására törekedett a szamatha fejlesztésével. Ezen szándéka azonban bizonyos buddhista tanok elvetéséhez vezetett.
Ez a fejlemény sebezhetővé tette a kínai csant a konfuciánus támadásokkal szemben.
Együttműködés A feljegyzett szövegek és a kóangyűjtemény feltüntetnek egy nagy változást. Az eddigi elvonult, egyéni elmélyülés helyett már mester-diák együttműködés volt felfedezhető a gyakorlatokban. A megvilágosodás a mester-diák együttműködés által vált megfoghatóvá. Bármilyen bepillantást is enged dhjána, annak igazolása mindig is személyközi lesz. A megvilágosodás nem is annyira a bepillantás által lett elérhető, hanem a többi emberrel történő érintkezés által.
A múltban történt mester és diák találkozások vizsgálatával kialakult egy példakép a diákok számára.
A kóan-tréning megkövetel egy tanítót, aki képes megállapítani diákja elmélyültségét. A rinzai zen iskolában, ahol nagy mértékben használják a kóant, a tanárok képzése magában foglal egy értékelést, amely megállapítja milyen szinten képes alkalmazni az iskola tanait.
Kortárs Kóan Kínában és Koreában a „kifejezés megfigyelése” még mindig a kóangyakorlatok egyetlen gyakorlási formája, bár Szung Szán zen mester, a koreai Csogje Rend 78. pátriárkája, a rinzai stílust használta saját iskolájában.
Japán Japánban a zen vette át a kóan-tanok használatát, de itt nem kapcsolódott meditációval.
Kóan szabályzatok Mikor a csan tradíciókat bevezették Japánban, a papoknak elsőként el kellett sajátítaniuk a kínai nyelvet és bizonyos kifejezéseket, amik a kóan-tréningen belül voltak használatosak. A hőn áhított spontaneitás, amelyet a megvilágosodott mesterek fejeztek ki, megkövetelt magának egy átfogó nyelvtanulást a kínai nyelv és költészet terén.
A Gozan alá tartozó, hivatalosan elismert kolostorokban a kínai rendszer érvényesült. A magasabb rangú papoknak összetett kínai verseket kellett írniuk. Sok erőt és energiát igényelt, hogy egy pap érvényesüljön a rendszeren belül.
Miután egységesítették a kóantanagyagot, tanítványok generációi vettek részt ugyanabban a képzési formában. Megadott számú mondást kellett memorizálniuk. A kóanokra történő helyes feleleteket a tanítók magánóra kereteiben oktatták, hogy ki tudják választani a legalkalmasabbakat.
A „Titkos Utasítások Feljegyzései” tartalmazzák a kóan tanokat és az egységesített válaszokat. A szótó-zenen belül ezt monszanként ismerjük. Egy sztenderd kérdés-válasz formulát követ, amelyben a tanító kérdést intéz a diákhoz, és ő is válaszolja meg, hogy tanítványa memorizálhassa azokat.).
Kortárs kóan tanok A 18. században a renzai iskola háttérbe szorult Hákuin miatt, aki nagy hangsúlyt helyezett a kensó megszerzésére a kóan tanok által.
Elnyomás a szótó iskolában A szótó iskolában a 18. században egy reformmozgalom elnyomta a kóan-kommentárok tradícióját. Az egyik ok az lehetett, hogy kiemeljék a szótó és rinzai iskola különbségeit, hogy így kihangsúlyozhassák sajátosságaikat. Ugyanez a mozgalom kezdett el hódolni az iskola alapítójának Dogennek. Az ő tanai váltak általánossá, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy maga az alapító is nagy hangsúlyt helyezett a kóan-kommentárok használatára.
Hitelvi háttér A nyugati felfogás gyakran úgy látja a „kóan”-t, mint egy szót, amely egy, megválaszolhatatlan kérdésre utal. Ámbár a zen gyakorlaton belül ez a felfogás nem támogatott, nem egy talány vagy puzzle. A tanítók elvárják diákjaiktól, hogy megfelelő választ adjanak, ha a kóanról kérdezik őket. A kóant még úgy is értelmezik, mint egy tiszta tudatra utaló szót.
Hori szerint a kóan központi témája az ellentétek azonosítása.
Kóan gyakorlatok A kóan irodalom tanulmányozása általános minden zen iskolában, de változó tantervvel. A rinzai iskola is kóantantervet használ, amelyben kikérdezik a kérdéseket és kifejezéseket, valamint kínai költészeti idézeteket. A Szanbo Kjodan szintén alkalmazza a kóan tanokat, de elhagyták a kifejezések használatát. A kínai csan és koreai szon esetében a lényeg egy darab Kóan egész életen át történő tanulmányozása. A japán szótó zenen belül a kóan használatát elhagyták a 18. század végén.
Hua-tou, avagy áttörő kóan A rinzai iskolában a gyakorlat a „hosii”-val kezdődik, amelyet más néven „áttörő kóannak” is nevezünk.
Felkelteni az érdeklődést a „Nagy Kétség” iránt egy lényeges eleme a kóangyakorlatoknak. Ez építi fel a belső nyomást, amely soha nem szűnő késztetést ébreszt. Vumen, zen mester ezekkel a szavakkal kommentálta a hatalmas koncentrációt, ami ehhez szükséges.
A kóan szó szerinti jelentésének analizálása nem vezet bepillantáshoz, bár segíthet érthetőbbé tenni a kontextust, amiből származik.
Bepillantás Az áttörő kóanon történő folyamatos elmélkedés, vagy mu, a buddha-természetbe történő bepillantáshoz vezethet.
Az áttörő kóan célja, hogy lássuk a téma és a cél egységét.
Számos beszámoló található, amely az „eggyé válást” és az áttörést így írja le:
A bepillantás tesztelése vagy a feleletek tanulása
Szaso – A kérdések ellenőrzése A tanítók tesztelhetik tanítványaik kóan feleleteit, hogy megítéljék megértésüket. Húsztól százig is terjedhet a kérdések száma. Ezek azt a célt szolgálják, hogy mélyítsék a tanítvány tudását.
A kérdések feltétele és a feleletek ellenőrzése mind egy rituáléhoz hasonló. A tanítványoknak meg kell tanulniuk, miként viselkedjenek, feleljenek bizonyos szituációkban.
Kóan gyakorlatok
A kínai csan és a koreai szon
A csan-ban és szon-ban a kóan tanulmányozás elsődleges formája a reflektálás. Ebben a gyakorlatban egy kóan töredékre koncentrálnak, és bizonyos kérdéseket tesznek fel, amelyeket újra és újra ismételnek. Magyarországon az Eredeti Fény Zen Közösség zen mestere Csong An szunyim és a két dharma mester dr. Orosz Ádám és Marthy Barna vezetésével történnek koangyakorlatok az arra érdemesek számára alapvetően a közösség esztergomi templomában és a budapesti Shift-ben, Andrássy út 35.
A japán rinzai
A kóangyakorlatok különösen fontosak a japán rinzai szekta tagjai számára.
A kóan tanulmányozás fontossága Ennek fontosságát jól tükrözik a rinzai iskola írásai. Csung-feng Ming-pen (中峰明本) (1263–1323), kínai csan mester, aki a Jüan-dinasztia elején újjáélesztette a rinzai hagyományt, nagy hangsúlyt fektetve a kóanok használatára. Úgy gondolta, hogy a kung an olyan irodalmi munka, amelyet univerzális normákként kell használni, hogy tesztelje a csan mesternek készülő papokat.
Muszó Szoszeki (1275–1351), Csung-feng Ming-pen japán kortársa, relativizálta a kóanok használatát. A kóanok tanulmányozása a kínai mesterek ráhatása miatt népszerű lett Japánban. Annak ellenére, hogy Muszó Szoszeki a rinzai iskolához tartozott, a kóanok helyett a szútrákat magyarázó tanokat használta. Szerinte mindkettő az oktatását szolgálja. Mindkettőt kis drágakőnek nevezte, eszközöknek, amelyek segítik a tanítványokat az „ébredésben”.
Kóan tanterv A rinzai iskolán belül a kóanok tanulmányozása folyamatos egymásutánban történik. A tantervnek két ága is van, amelyeket a fő örökösöktől származtatnak: A takudzsu és az inzam tanterv. Ezeknek azonban számos mellékága is van, amelyek az adott ág tanítási tapasztalatait tükrözik. A kóantanterv azonban az idő során folyamatosan fejlődik és bővül, így legjobb, hogy ha úgy tekintünk rá, mint élő tradíció, mintsem meghatározott tanrendre.
A kóangyakorlatok rend szerint az „Első Korláttal” kezdődnek vagy reflektálással. Miután elérték a „kenshot”, további kóanok vizsgálatával folytatják tanulmányaikat. Más megközelítések is léteznek azonban. A takudzsu iskola diákjainak például, át kell törniük a „Kaputlan Kapun”. Az inzan iskola pedig saját készítésű kóanjait használja.
Szatori utáni gyakorlatok A rinzai iskola kóantantervének teljesítése hagyományosan együtt járt a kínai verselés és irodalmi jártasság elsajátításával is:
Miután befejezik kóantanulmányaikat, szükségük van „Gogo no shugjo”, „szatori utáni” edzésre:
Légzésgyakorlatok Ekaku Hakuin, a rinzai iskola 17. századi újjáélesztője számos olyan gyakorlatot tanított, amely a megfelelő fizikai és mentális egyensúly elérésére törekedett. A „Puha vaj” és „Önvizsgálat” módszerek célja a KI használata volt. Ezeket a gyakorlatokat Hakuin, munkáiban is megemlíti, és több rinzai leszármazott iskola is tanítja őket.
A Japán szótó Ugyan csak kevés szótó gyakornok koncentrál meditálás közben a kóanokra, de a szektának erős összeköttetése van velük, ugyanis több kóangyűjteményt szótó papok állítottak össze.
A 13. század során a szótó iskola alapítója Dógen, 580 kóant idézett tanításaiban. 300 kóant állított össze a „Nagyobb Shóbógenzó” köteteiben. Dógen megírta, hogy a leglényegesebb kóan a mindennapok tapasztalatából ered.
Szanbo kjodan és fehér szilva aszanga A szanbo kjodan iskola és a fehér szilva aszanga testesíti meg a kóan tanokat. A szanbo kjodan nagy hangsúlyt helyez a belső természetbe történő bepillantásra. Egy rövidített tantervet követ, amelyben a kóanok ismétlése elmarad. Ezért aztán jóval hamarabb elvégezhető, mint társai.