A 434cam, teljes nevén 4'34" Camerata egy szabad művészettel foglalkozó, főleg kortárs zenei rögtönzésekre épülő művészeti társaság.
thumb|right|130px|A 4'34" Camerata logója
Előzmény A társaságnak több előzménye volt, elsősorban zeneiek.
A 2000-es évek első évtizedében 3 fiatal zeneszerző, Bartók György, Bujdosó Márton és Szervác Attila elsősorban Budapesten több kulturális helyszínen is felléptek, például a Trafóban vagy az egykori Tűzraktérben DodeskadenAz Est.hu a PszinapszisrólAz Underground.hu cikke az alkotáslélektanról néven kisebb vagy teljesebb részben általuk szervezett összművészeti rendezvényeken.
2011-től próbahelyeik megszűntek és mivel ezzel összefüggésben Szervác évekig külföldre kényszerült, a zenekar e néven nem működött tovább.
Tevékenység thumb|left|180px|A 4'34" alapítói Sőrés Zsolttal
A 4'34" 2013-ban kezdett formálódni, és a társaság alapító tagjai, Bujdosó és Szervác egy kisebb performatív improvizációval először 2014 Nőnapján (Frissek minifesztivál) lépett fel.A 4'34" 2014-es első koncertje
Tagjai ezután több jubileumi rendezvényen részt vettek, mint például a Magyar Költészet Napján, vagy a Bach 330 egyéves összművészeti projektben.
2015-ben a 434 Camerata szervezésében is történt összművészeti rendezvényeken elkezdtek olyan zenészek is közreműködni, mint például Vázsonyi János, Sőrés Zsolt és mások. A társaság jelenleg a fenti és a Netizeneszerzetek projektet futtatja, több helyszínen, például a G3 Centerben,A G3 Rendezvényközpont és műsora illetve libre art tankönyvet készít a Kis ZeneTánc Gyakorlatok program keretében.
Jegyzetek
Források
A G3 Rendezvényközpont Commons médiatára Az Est.hu a Pszinapszisról A G3 Rendezvényközpont és műsora
Galéria
Kategória:Szabad kultúra Kategória:Szabad művészet Kategória:Magyar szabadművészeti társulatok Kategória:Művészeti társulatok Kategória:4' 34" Camerata Kategória:Együttesek