Kálnoki Izidor, születési és 1885-ig használt nevén Kaufmann IzidorA Belügyminisztérium 1885. évi 42881. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1885. év 5. oldal 34. sor. (Sümeg, 1863. november 10. – Budapest, Terézváros, 1930. november 28.)Halálesete bejegyezve a Bp. VI. ker. állami halotti akv. 2065/1930. folyószáma alatt. magyar újságíró, író, műfordító.
Élete Kaufmann József és Alt Róza fia. Testvére Kálnoki Henrik (1858–1925) újságíró, közgazdasági szakíró volt. Középiskoláit Budapesten végezte, s bár a budapesti Műegyetemen szerzett diplomát, mégis újságíró lett. 1885-ben az Egyetértés, később a Magyar Hírlap munkatársaként tevékenykedett, majd a Pesti Napló helyettes szerkesztőjének tették meg. Az 1890-es években ezredéves kiállítás sajtóosztályának vezetője volt, az Új Idők segédszerkesztője (1896 áprilisáig) és a Magyar Szalon főmunkatársa és szerkesztője (1896. augusztus–december, Hevesi Józseffel). 1897. április 3-tól a Vasutasok Lapját is szerkesztette, 1925-ben főmunkatársa lett Az Újság című lapnak. Halálát epehólyagrák és szívizom-elfajulás okozta.
Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című művét ő ültette át először magyarra (1903).
A Kozma utcai izraelita temetőben (5-11-11) helyezték végső nyugalomra.Kálnoki Izidor a temető internetes adatbázisában . (Hozzáférés: 2015. október 11.) Álnevei és jegyei
Vulpes, Verus, K. I. és -i -r. a szépirodalmi napilapokban. Fő művei Rossz emberek (Budapest, 1894) Az ördög bibliája. Egy kártyakirály tanításai; Singer-Wolfner, Bp., 1905 (Modern magyar könyvtár) A bacc-asztal mellől; Schenk, Bp., 1908 (Mozgó könyvtár) A helyi vonat; Schenk, Bp., 1911 (Mozgó könyvtár) Éjszakai kóborlások; Schenk, Bp., 1911 (Mozgó könyvtár) Apa és fia (elbeszélések, Budapest, 1911) MEK Veronkáék szerencséje (regény, Budapest, 1911) MEK Apró komédiák (színművek, Budapest, 1912) MEK Igen Czenczi (regény, Budapest, 1912) MEK Füst és hamu; Athenaeum, Bp., 1913 (Modern könyvtár) Az Újság (karcolatok, 1913) Háborús tréfák; Athenaeum, Bp., 1915 (Modern könyvtár) Újságíró-iskola; Athenaeum, Bp., 1916 (Modern könyvtár) Klárika doktor (regény, 1917) MEK Az áldott lelkű Márta asszony (1917) MEK A kapitány meséi (1919) MEK Dionysos füle (regény, 1920) MEK Újságíró-iskola; Maxim, Szeged, 2003 (Gradus klasszikusok) Füst és hamu. Levéltöredékek a dohányról és a dohányzókról; Tóth Béla felvezető novellájával, Ambrus Zoltán "Naplójával"; Eri, Bp., 2008
Jegyzetek
Források
A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Budapest, Pallas-Révai, 1893-1904 Zalai életrajzi kislexikon. Szerk. Gyimesi Endre. Zalaegerszeg, Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés, 1994, online elérés Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1891-1914. Hornyánszky Viktor Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, (online elérés) Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998 (online elérés )
További információk Kempelen Béla: Magyarországi zsidó eredetű családok. Budapest, 1927 Kálnoki Izidor a PORT.hu-n (magyarul) Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Budapest, Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941 Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Budapest, Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. Budapest, Tarsoly Kiadó, 2001 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996- Uj lexikon. A tudás és a gyakorlati élet egyetemes enciklopédiája. Szerk. Dormándi László, Juhász Vilmos. [Bp.], Dante-Pantheon, 1936 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest, Magyar Könyvklub Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994 Magyar irodalmi lexikon. Flóris Miklós és Tóth András közreműködésével szerk. Ványi Ferenc. Átnézte Dézsi Lajos, Pintér Jenő. Budapest, Studium, 1926; Bp., Kassák Kiadó, 1994 Zalai életrajzi kislexikon. 3. javított, bővített kiadás. Szerk. Fatér Bernadett, Horváth József, Kiss Gábor [és mások]. Zalaegerszeg, Deák Ferenc Megyei Könyvtár, 2005
Kategória:Sümegiek Kategória:1863-ban született személyek Kategória:1930-ban elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A 11.300/1944. M. E. számú határozatban felsorolt szerzők Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek