bélyegkép|300px|Rabszolgaság Brazíliában, Jean-Baptiste Debret festménye A rabszolgaság az egyetemes emberi jogokat figyelmen kívül hagyó, vagy azokat tagadó külső kényszer hatására létrejövő emberi létállapot, melyben az egyént szabad akarata ellenére, emberi léptékben nem jelentéktelen ideig mások szolgálatára, munka végzésére kényszerítik; az emberkereskedelem hasonló alakzataitól intézményesítettségében, társadalmi megítélésében, elfogadottságában különbözik. A történelem során gyakran jellemző volt a rabszolga tulajdonként, ingóságként való kezelése, nem ritkán adás-vétele, a rabszolga-kereskedelem. A rabszolgatartás gyakori jellemzője, hogy a kényszerítés intézményesített erőszakszervezetek általi fenyítéssel, erőszak révén, kínzással, intézményesített sanyargatással fizikai vagy intézményesített erőszakkal történik; célja a gazdasági kizsákmányolás. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata számos cikkét közvetetten, így az 1., 3., 6., és 7., cikkeit, és nevesítetten a 4. cikkét sérti a rabszolgaság; ez egyetemes bűn, ennek megfelelően a világ minden országában - legalábbis elviekben - annak minden formája tiltandó. E társadalmi, közgazdasági jelenség ennek ellenére napjainkban sem példa nélküli: Mauritániában 2007-ig intézményesített formában létezett. Az egyetemes tilalom ellenére napjainkban is jelentős számban esnek áldozatául, és számos ország a tilalom kikényszerítése hiányában a mai napig felelős annak fennállásában; az emberkereskedelem áldozatainak száma becslések szerint eléri a 40,3 milliót; sőt számos háborús övezetben, illetve központi kormányzattal nem rendelkező területen a klasszikus rabszolgatartás újra megjelent a 2010-es években. Az adósrabszolgaság a modern kori rabszolgaság de facto formája. A kikényszerített munka más formákban tovább létezik, mint jobbágyság, cselédség, gyerekek örökbe fogadása és ingyen munkaerőnek való felhasználása, illetve a gyermekkatonaság, a kényszerházasság formájában is.
A rabszolgatartó társadalmak jogintézményekkel is támogatták emberek vagyontárgyként való kezelését, adás-vételét. A rabszolga kényszermunkát végez, kényszerszolga gazdájának. Ura önkényétől függően ezért kaphatott fizetést, de ezt jogilag nem lehetett kikényszeríteni, bármikor lehetett csökkenteni vagy akár el is venni. Egyes jogrendszerek biztosítottak bizonyos szintű jogokat, míg másokban a rabszolga teljes mértékben ki volt szolgáltatva gazdájának, aki kínozhatta, akár meg is ölhette.
A rabszolgatartás kezdetei megelőzik az írás feltalálását. Egy rabszolga születhetett eleve rabszolgának, vagy lehetett hadifogoly, illetve adósrabszolga.
Típusai Hagyományos rabszolgaság A hagyományos rabszolgaságban az embereket uruk személyes tulajdonaként kezelik, és anyagi javakként adják-veszik. Két rabszolga gyereke is rabszolgának születik. A történelemben ez volt a legelterjedtebb, több kultúrában is gyakorolták. Mivel ma már a rabszolgaság törvényen kívüli, ezt ritkán tudják feleleveníteni, habár előfordul. Adósrabszolgaság Az adósrabszolgaság az az eset, amikor az egyén személyes szabadságával is felel a kölcsönért. Rabszolgaként végzett munkájával dolgozza le a ki nem fizetett adósságot. Nincs konkretizálva, hogy mit csináljon, és az időtartam sincs mindig kikötve, így azt a kölcsönadó határozza meg. Akár úgy is dönthet, hogy ezt az adósságot soha nem lehet kifizetni, és az adósrabszolga halála után tovább zaklathatja a családot, hogy az adósság fejében jöjjön valaki hozzá rabszolgának. Napjainkban ez a legelterjedtebb módja a rabszolgaságnak.
A probléma akkor is fennáll, ha a kölcsönadó tisztességes, és a leszolgálandó idő ki van kötve a szerződésben vagy a szokásjogban. Ugyanis a családnak ugyan nem kell fizetnie az adósságot, de munkaerőt vesztett, és a hazatérő volt adósrabszolgáról először gondoskodnia kell úgy, hogy tartalékait, vagyonának jelentős részét már elvesztette. Így akkor is újabb hitelt kell felvenniük, ha a felszabaduló elé mennek ruhával, étellel, költőpénzzel. Kényszerházasság A kényszerházasságot is tekintik a rabszolgaság egy fajtájának. Ázsiában, Afrikában és Nyugaton a bevándorló közösségekben gyakori. A templomi prostitúcióban papoknak vagy más magasabb kasztúaknak adnak zálogba lányokat, ahogy az a Devadasi gyakorlata Dél-Ázsiában vagy a rituális rabszolgaság Nyugat-Afrikában. Az emberrablással kötött házasság is sok helyen előfordul, Etiópiában a házasságok 69%-át emberrablással kötik.
Kényszermunka A kényszermunka azt jelenti, hogy az egyént munkára kényszerítik akarata ellenére, erőszakkal vagy büntetéssel fenyegetve. Általánosabban beleértik az adósrabszolgaságot, vagy bármilyen helyzetet, amikor az embert akarata ellenére kényszerítik munkára, és egy másik személy felügyeli a munkáját, hogy valóban dolgozzon. Ide tartoznak olyan intézmények, amiket általában nem sorolnak a rabszolgasághoz, mint a jobbágyság, a sorkatonaság, vagy a büntetőtáborok. Habár egyes alanyoknak, mint például jobbágyok és sorkatonák vannak bizonyos jogaik, nem határozhatják meg a munkakörülményeket, gyakran erőszakkal fenyegetik őket, kényszerítik őket, valamint korlátozzák munkaidőn kívüli aktivitásukat vagy mozgásukat.
Az emberkereskedelem áldozatai többnyire gyerekek és nők, akiket prostitúcióra kényszerítenek. Ez a legdinamikusabban növekvő kényszermunka, amiben Thaiföld, Kambodzsa, India, Brazília és Mexikó vezető szerepet tölt be. A szexrabszolgaság példái, különösen a katonaság által elkövetve tartalmazzák a kényszerházasságot is. Az adósrabszolgasággal való fenyegetés is a rabszolgaság tilalmának megsértésének számít.
2007-ben a Human Rights Watch becslései szerint 200-300 ezer gyerek szolgált katonaként különböző háborús helyzetekben. A gyermekmunka többi kategóriájánál több 16 évesnél fiatalabb lányt küldenek nyomorban élő falusi szüleik cselédnek városba, ahogy például Haitin.
Története Ókor
A legtöbb ókori társadalom a szegény szabadok munkájára épült, nem egy történész szerint indokolatlan rabszolgatartó társadalomról beszélni.Hahner Péter: 100 történelmi tévhit. Budapest, Animus, 2010. p. 21.
A Földközi-tenger térségében már a korai – homéroszi – korban szélesen elterjedt a rabszolgaság a házimunkák, mezőgazdaság és alkalmanként a hadi szolgálat területén. A rabszolgákat a harcok során szerezték, illetve utóbb továbbadták őket, és rabszolgaállapotukat gyermekeik is örökölték.
A kereskedelem fejlődésével sok helyen meggyökerezett az „adósrabszolgaság” jogi intézménye – a hitelező rabszolgájává tette az adóst az adósság ledolgozásáig. Athénban az ilyen rabszolgaság elleni lázongások a szolóni alkotmányhoz vezettek. Szolón az alkotmány reformja során eltörölte az adósságokat, és megtiltotta a rabszolgaságnak ezt a típusát.
Arisztotelész úgy tartotta, hogy a rabszolgaság természettől fogva jogos, hogy az a rabszolga, aki testi erejével képes végrehajtani az előírtakat. Ez azonban Arisztotelész véleménye szerint nem vonatkozott mindenkire, csak az úgynevezett barbárokra, azaz a nem-görögökre. Arisztotelésznél a barbárok természettől fogva rabszolgák: nemcsak a testük olyan, hogy munkára predesztinálja őket, hanem szellemi képességeik is korlátozottak, így hasznuk származik a rabszolgaságból, mivel gazdájuk gondolkozik helyettük.
A zsidóság egyedülálló módon úgy definiálta önmagát, hogy ők az a nép, amelyet Isten megszabadított az egyiptomi fogságból. Éppen ezért ennek a népnek a tagjai nem lehettek a korlátlan és tartós rabszolgaság állapotában. Ennek megfelelően az Ótestamentumban a rabszolgaság csak a nemzsidó környezetre terjedt ki: a más népből származókat a harc során rabságba ejtették: őket lehetett adni-venni, és munkára használni. A héber rabszolgákra azonban különleges védőelőírások vonatkoztak: még az önmagukat eladás is csak végső szükség esetén volt megengedett, legkésőbb hat év múltán pedig felszabadultak – az egyiptomi fogságból való szabadulás emlékére. Ennek az alapja a Tórában található, és egyetemes jogalapot képez. Az izraeli rabszolga nem teljesen jogfosztott, mivel gazdájához hasonlóan őt is Isten teremtette. Így például a hetedik napon való munka tiltása nem csak a gazdára vonatkozott, hanem a rabszolgáját sem volt szabad dolgoztatnia.
Róma bélyegkép|jobbra|300px|Római kori rabszolgapiac (Gustave Boulanger festménye) A római jogban a rabszolgák tárgyak voltak, amelyek felett a gazdájuk korlátlanul rendelkezhetett, és a háziállatok közé sorolták őket, így jogképesek sem voltak. Ám ennek ellenére nem lehetett egyszerű dolognak tekinteni, emberi mivoltát jogilag elismerték és ennek megfelelően a felettük való rendelkezést nem tulajdonjognak (dominium), hanem rabszolgatartói hatalomnak (dominica potestas) nevezték. Ezen kívül a rabszolga sírhelye vallási okokból nem volt eladható, valamint a rabszolga saját különvagyonnal is rendelkezhetett, ha ezt ura engedélyezte számára.Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 212.
Rabszolgasorba sokféle módon lehetett kerülni, ezek közül a leggyakoribb az adósrabszolgaság és a fogságba esés volt. Az adósságukat fizetni képtelen adósokat hitelezőik önhatalmúan, ünnepélyes szöveg elmondásával és kezük adósra helyezésével elfogták és a praetor elé vitték, hogy ezt jóváhagyja számukra (legis actio manus iniectionem). Az adóst ilyenkor a kézrátétel (manus iniectio) tárgyának tekintették csupán, így védekezésre sem nyílott joga. Ha senki sem lépett fel az adós érdekében, akkor a praetor engedélye alapján a hitelező hatvan napig bilincsben tarthatta az adóst, és három vasárnapon a Forum Romanumra vihette, hátha valaki hajlandó tartozását kifizetni. Amennyiben erre nem került sor, úgy az illetőt eladhatták rabszolgának a Tiberisen túlra vagy megölhették.Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 194. A törvény szigora azonban utóbb csökkent, és Kr. e. 326. után már tiltották az adós megölését vagy rabszolgának való eladását, így az adós már csak arra volt kötelezhető, hogy a hitelező foglyaként ledolgozza tartozását.Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 195.
A fogságba esés volt azonban a rabszolgává válás legáltalánosabb és legősibb formája. Az ellenséges állam polgára maga is ellenségnek minősült, így a rómaiaknak lehetőségük volt őt mind háborúban, mind békében fogságba ejteni és így rabszolgává tenni. Ennek megfelelően az idegen származású akkor is fogságba ejthető volt, ha békeidőben, civilként lépett Róma területére. A rabszolgává válásnak ezen kívül több más módja is létezett, leginkább büntetésből. A civiljog korában ezek: kifizetetlen adósság; aki kivonta magát a polgárok névjegyzékébe (census) való felírás alól; aki dezertált; akit lopás közben a sértett tetten ért. A későbbi praetori és császári jog idején az okok kibővültek. Így rabszolgává vált az, aki önként eladta magát annak, hogy az eladóval összejátszva elosszák vételárát; akiket bányamunkára vagy állatviadalra ítéltek. A senatus consultum Claudianum alapján szintén szolgasorba süllyedt az a nő, aki egy rabszolgával élt együtt, és ezzel nem hagyott fel a gazdája határozott felszólítására ellenére sem. A rabszolgák gyermekei maguk is rabszolgává váltak születésük után. Kivételt jelentett az, ha az anya a terhesség ideje alatt bármilyen rövid ideig szabad volt, ekkor a gyerek maga is szabaddá vált.Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 214.