A Szakítani nehéz dolog 1942-ben bemutatott magyar, fekete-fehér film, amit Martonffy Emil rendezett Csathó Kálmán A kék táska című regénye és az abból szintén Csathó által írt, 1936. december 11-én bemutatott, Szakítani nehéz dolog című színdarab alapján. A főbb szerepeket Kiss Manyi, Dajka Margit és Benkő Gyula játszották.
A filmet 1942. december 23-án mutatták be a Nemzeti Apolló filmszínházban, amit a Szittya és az Omnia filmszínházak követtek. 1943. június 4. és 8. között a szarvasi Frecska-Mozgó filmszínházban, 1943. október 5-én és 6-án pedig a muraszombati Központi Moziban is vetítették.
Cselekmény Beczkay Gábor és Hammer Milka szakítanak. A lány visszaadja Gábornak a szerelmes leveleit. Amikor a férfi újraolvassa a leveleket, úgy érzi, hogy ő és Milka mégis összetartoznak. Elhatározza, hogy elutazik a lányhoz és kibékül vele. Útközben azonban egy mérges öregúr, akiről csak később derül ki, hogy ő az Amerikából hazatért nagybátyja, kidobja a vonatablakból a szerelmi levelezését tartalmazó kék táskát. Egy ábrándozó vidéki lány, Epressy Manci találja meg, s a leveleket olvasgatva megszereti Gábort. Szerelme nem sokáig marad viszonzatlan, mert Gábor, miközben a táska után nyomoz, szintén beleszeret Manciba. Nagybátyja, Milka nagynénjének egykori vőlegénye pedig Milkát veszi feleségül.filmarchiv.hu
Színészek Dajka Margit - Hammer Milka Benkő Gyula - Beczkay Gábor Makláry Zoltán - Milka nagynénjének hódolója Rajnai Gábor - Beczkay Sándor, Gábor nagybátyja Tóth Júlia - Epressy Manci Vaszary Piri - Hammer Milka nagynénje Kiss Manyi Pethes Ferenc
Alkotók Gyártó: Magyar Filmiroda Író: Csathó Kálmán (színdarab: Szakítani nehéz dolog, regény: A kék táska) Operatőr: Hegyi Barnabás
Egyéb infó A film kópiája elveszett.
Források
Jegyzetek
Kategória:1942 filmjei Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:Magyar filmdrámák