A Csillag kontra Gonosz Erők (eredeti cím: Star vs. the Forces of Evil) 2015 és 2019 között futó amerikai televíziós 2D-s számítógépes animációs kalandsorozat, amelyet Daron Nefcy alkotott, a második nő, aki a Disney Television Animation-nek készít rajzfilmet, de egyben az első is, aki a Disney XD-nek alkot.

Az első betekintő részt 2015. január 18-án adták le az amerikai Disney Channel-en, de hivatalosan 2015. március 30-án mutatták be a Disney XD-n. Magyarországon a Disney Channel mutatta be 2015. augusztus 16-án.

A sorozatnak 2015. február 12-én berendelték a második évadát, még a Disney XD-n lévő premierje előtt. 2016. március 6-án megújították még egy évadra, illetve 2017. február 28-án, közvetlenül a második évad utolsó epizódja után, és annak elképesztő nézettségének köszönhetően, a Disney a negyedik évadot is berendelte. Az első három évadot a Disney XD adta le Amerikában, a negyedik évadot már a Disney Channel sugározta, miután a csatorna több animációs sorozat vetítését is átvette 2018-tól.

Évadösszegzés Első évad Pillangó Csillag egy varázslatos hercegnő a Mewni nevű dimenzióból. 14. születésnapjára megörökli a családi varázspálcát, de a szülei úgy gondolják, rakoncátlan és felelőtlen viselkedése miatt nem tud bánni egy ilyen nagyhatalmú eszközzel (mi sem bizonyítja ezt, minthogy a pálca legelső kipróbálásánál felgyújtotta a kastélyukat). Ezért úgy gondolják, elküldik őt egy biztonságosabb dimenzióba, a Földre, hogy ott tanuljon a hibáiból. Itt Csillag átlagos, 14 éves kamaszként kénytelen iskolába járni, miközben egy kedves latin-amerikai család, Diaz-ék elszállásolják őt. A család fiúgyermeke, Marco Diaz lesz Csillag legjobb barátja a Földön, aki egyben partnere is lesz a kalandjaiban. Csillag nemcsak varázsolni képes, de van egy különleges ollója is, ami lehetővé teszi, hogy különböző dimenziókba utazhasson. Utazásai során Marco is vele tart. Csillag a Földön nem titkolja varázslatos képességeit, és más dimenzióból való származását, és önfejű viselkedése miatt gyakran sodorja kalamajkába a körülötte lévőket egy kis mágiával. Általában saját akarata szerint cselekszik, és csak nagyon kevés esetben hallgat másokra, de csupavidám személyiségével mindig igyekszik a legjobbat kihozni mindenből, még ha a dolgok véletlenül rosszra is fordulnak. A kalandos mindennapok alatt Csillag próbál alkalmazkodni földi élethez, miközben a szülei elvárásainak megfelelően próbál egyre többet tudni a varázserejéről, a képességeiről, illetve eleget tesz azon kötelezettségeinek, melyek hercegnőből királynővé váló fejlődéséhez szükségesek.

Közben egy másik nehéz feladattal is meg kell birkóznia: meg kell védenie a pálcáját gonosz erőktől, akik saját érdekeikre akarják felhasználni annak hatalmát. Csillag legfőbb ellensége, Ludo, egy apró termetű, madár alakú lény, aki bumfordi szörnyseregével próbálja megszerezni magának a pálcát, de Csillag varázslatai és leleményességével szemben mindig alul marad. Egy másik veszélyes ellenség még Csillag életében, Toffee, egy intelligens, manipulatív sárkánygyík, akinek szintén Csillag pálcájára fáj a foga, de neki egész más szándékai vannak. Toffee kezdetben Ludo-nak dolgozik, és különböző furmányos ötleteivel segíti őt a pálca megszerzésében, miközben a saját céljai megvalósításán fáradozik. Egy idő után Ludo-t is félreállítja az útjából, és a maga oldalára állítja a szörnyseregét.

Az évad végén Toffee elraboltatja Marcót, és a szabadságáért cserébe Csillag pálcáját követeli. Csillag tehát útra kell Ludo egykori kastélyába, hogy megmentse a barátját. Megpróbálja felvenni a harcot Toffee ellen, de, mivel ő jól ismeri a varázslatait, és pontosan tudja, hogyan védekezzen ellene, így rájön, hogy nincs esélye. A barátjáért aggódva végül nem marad más választása, mint átadni a pálcát. Csakhogy Toffee, felfedvén valódi szándékát, nem a pálca hatalmát akarja, hanem annak elpusztítását, amire Csillag egy különleges varázsige segítségével képes is. Nehéz szívvel, de végül megteszi. Ahogy a pálca elpusztul, egy hatalmas robbanás kíséretében minden mást is elpusztít maga körül, az esemény egyedüli túlélői Csillag, Marco, és Ludo lesz. Ludo a történtek miatt örök bosszút esküszik Csillag ellen, mielőtt távozik egy másik dimenzióba. Csillag pálcája ezután varázslatos módon ujjá éled, és új formát ölt. Csillag örül, hogy végül minden szerencsésen alakult, de a szülei aggódnak, hogy a pálca hatalma beszennyeződhetett. Ezt az is bizonyítja, hogy a varázskristály, amely az erejét működteti, megrepedt, ráadásul csak az egyik fele került elő a robbanás után. A másik fele még most is a kastély romjai közt hever, méghozzá Toffee halott csontváza között.

Második évad Csillag új pálcája számtalan új nehézséget okoz neki, melyekkel nem könnyű boldogulnia. Keményen folytatja varázsképességeinek fejlesztését, melyben segítségére van a nagy családi varázskönyve, illetve a könyv lakója, Glossaryk, egy különleges varázslény, aki már nemzedékek óta minden Pillangó királynő kiképzéséért felel. Csillag megtanulja, hogy pálca nélkül is képes varázsolni, de csak akkor, ha "mélyre ás", amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy lélekben is át kell éreznie a varázslás lényegét. Emellett megpróbálja kiteljesíteni a "mewberti" formáját, amellyel képes pillangószárnyakat növeszteni, és repülni velük.

Ezalatt Ludo megtalálja Csillag pálcájának másik felét, melyet a sajátjaként kezd használni. Új segítőtársakat, és új búvóhelyet keres magának, miközben egy újfajta gonosz terven töri a fejét. A pálcája egyébként beszélni is képes hozzá, és ő tanácsolja neki, mit, hogyan tegyen. Tőle tudja meg, hogyha megfelelően akarja használni a varázslatot, ahhoz meg kell szereznie a Pillangó család nagy varázskönyvét, melyben le van írva minden, amit a varázslásról tudni kell. Így Ludo a könyv elrablását tűzi ki új célul.

Csillag felfedezi, hogy a varázslatai már nem úgy működnek, mint régen, mert valami beszennyezi a pálcáját. Hogy megtudja, mi az, behatol a pálca belsejébe, ahol egyre több dolgot tud meg a családja múltjáról. Kideríti, hogy egyszer régen az édesanyja "Rettenthetetlen Hold" néven, csatában legyőzte Toffee-t. Egy sötét varázslattal levágta a középső ujját, és ezzel megfosztotta őt sebezhetetlenségétől. Ezáltal Csillag azt is felfedezi, mi az, ami beszennyezi a pálcáját: Toffee levágott ujja. Sikerül megszereznie, és ezzel helyreállítja a varázslatait.

Az évad során Marco elkezd járni gyermekkori szerelmével és osztálytársával, Jackie Lynn Thomassal. Csillag látszólag örül a boldogságuknak, de legbelül mardossa a féltékenység, és egyre inkább úgy érzi, vonzódni kezd Marcóhoz.

Közben valami, valahonnan, titokzatos módon elszívja az univerzumból a varázslatot. A probléma súlyos tanácskozásra készteti a Varázs Bizottságot, kik az univerzum varázslatának védelméért felelnek. Tagjai: Hekapoo, aki a dimenziók közti egyensúlyt tartja fenn, Rhombulus, az igazságosztó és varázskristály készítő, Omnitraxus, a tér-idő kontinuum teremtője és őre, Lekmet, a gyógyító és életerő adó, valamint Pillangó királynő, a Bizottság legújabb tagja. Közös erővel próbálják megtalálni a szivárgás okát, és meggátolni, mielőtt a kár még súlyosabb lenne.

Időközben Ludo megszerzi a Pillangó család nagy varázskönyvét, és ezzel együtt Glossarykot is elrabolja. Csillag megpróbálja őt megmenteni, de mivel Glossaryknak kötelessége a könyv gazdáját szolgálnia, aki most már Ludo, így Csillag nem tehet semmit. Mivel Glossaryk az univerzum egyik leghatalmasabb lénye, emellett a Varázs Bizottság alapítója, így nélkülözhetetlen a Bizottság számára, akik tervet szőnek a megmentésére. Ludo a pálcájától megtudja, hogy a varázskönyvben van egy fejezet, tiltott, sötét varázslatokról, amit Glossaryk már megmutatott Csillagnak is, de ő képes volt ellenállni a sötét hatalom csábításának. Ludo ellenben nem képes, s mikor elolvassa a fejezetet, az ott leírt varázslatok hatására Toffee birtokba veszi a testét (az ő lelke végig a pálca kristályában volt, onnan beszélt Ludóhoz). Továbbá ő felelős a varázslat elszívásáért az univerzumból, és most, hogy már a Glossaryk is a karmai közt van, új szintre emelheti a tervét.

Marco ráébred, hogy Csillag szerelmes belé, de nem tudja, hogyan viszonyuljon a dologhoz, mert nem akarja tönkretenni a barátságukat, és ez Csillag részéről is így van. Közben a Varázs Bizottság megrohamozza Ludo rejtekhelyét, hogy megmentsék Glossarykot. De Toffee újra birtokba veszi Ludo testét, és elsöprő csatában elszívja a Bizottság minden tagjának az erejét, egyedül Holdnak sikerül megmenekülnie az ütközet során. Sürgősen a Földre megy, és informálja Csillagot a közelgő veszélyről, mihamarabb sürgetvén, hogy hazatérjenek Mewni-ra. Csillag érezvén a helyzet súlyosságát, a távozás mellett dönt, ám, hogy megkímélje a barátait távozása valódi okától, azt hazudja, hogy a Marco iránti viszonzatlan szerelme miatt nem maradhat itt tovább. Mielőtt Marco megbeszélhetné vele a dolgot, Csillag se szó, se beszéd, távozik a Földről.

Harmadik évad Miután Hold és Csillag visszatérnek Mewni-ra, Hold egy rejtett menedékhelyre viszi a lányát, ahol reményei szerint vissza tudja állítani a Varázs Bizottság erejét is. De, mivel Toffee már a Bizottság minden tagjának erejével rendelkezik, így az univerzum minden varázslatát beszennyezte, köztük Csillagét is. Csillag nem érti, az anyja, miért tartja olyan veszélyesnek Toffee-t, mígnem Hold felfedi, hogy Toffee egykor megölte az édesanyját, hogy átvegye Mewni felett az uralmat. Holdnak nagyon fiatalon kellett királynővé válnia, és megvédenie a birodalmat Toffee-tól és hadseregétől, akik ráadásul halhatatlansággal rendelkeztek. Ezért Hold Eclipsához fordult. Eclipsa, Mewni egykori királynője, aki már évszázadok óta egy kristálybörtönben raboskodik, amiért régen elárulta a birodalmat, lepaktált a szörnyekkel, és sötét varázslatokat szabadított Mewni-ra (ő írta a nagy varázskönyvben a tiltott varázsigék fejezetét). Holdnak szüksége volt az egyik ilyen varázsigére, hogy legyőzze a szörnyeket, ezért alkut kötött Eclipsával: ő megtanítja neki a varázsigét, de, amint az ellensége meghal, Eclipsa kiszabadul a börtönéből. Így hát Eclipsa legsötétebb varázsigéjével Hold legyőzte a szörnyeket, élükön Toffee-val, akit megfosztott a középső ujjától. Hold szerint Toffee végső célja, hogy visszaszerezze az ujját, s általa a halhatatlanságát, ennek elérésében pedig mindenre képes, ezért kell elrejtőzniük előle.

Toffee tervének következő lépése, hogy bevegye a Pillangó kastélyt. Ám úgy véli, Glossaryk túlságosan nagy befolyással van Ludóra, ezért elégeti a varázskönyvet, hogy megszabaduljon tőle. Ezután varázslattal lerohanja Mewni-t, és átveszi a királyság feletti uralmat. Időközben Marco a dimenziók közti olló segítségével megérkezik Mewni-ra, és titkos ellenállásba kezd Pillangó királlyal, és még néhány alattvalóval. Miután Csillag is értesül a történtekről, az anyja tiltása ellenére visszatér a kastélyba, hogy helyreállítsa a rendet.

A suttogó varázslat segítségével (mellyel az első évad végén elpusztította a pálcáját) felrobbantja a kristályt, melyben Toffee lakozik. Csakhogy a robbanás következtében ő is odavész, és a lelke ugyanoda kerül, ahol jelenleg Toffee is lakozik. Immár ő és Toffee felváltva bitorolják Ludo testét, de Toffee jóval erősebb Csillagnál, illetve megzsarolja Holdat, hogyha nem kapja vissza a levágott ujját, megöli Csillagot. Hold végül megadja neki, amit kér, remélve, hogy így megmentheti a lányát. Amint Toffee visszakapja az ujját, újra sebezhetetlenné válik, és visszanyeri eredeti fizikai formáját – csakhogy elpusztítja a kristályt, mielőtt még Csillag kiszabadulhatna onnan.