A Szomszédok magyar televíziós sorozat, mely eredetileg az 1980-as évek második felében és az 1990-es években futott. Alkotója Horváth Ádám, Miskolczi Miklós, Polgár András, Szabó György és Zimre Péter, a rendezője Horváth Ádám, a forgatókönyvírói Miskolczi Miklós és Polgár András, a zeneszerzője Hidas Frigyes. A tévéfilmsorozat a MAHIR és a Magyar Televízió Művelődési Főszerkesztőség gyártásában készült. Műfaját tekintve teleregény és romantikus filmdráma-sorozat.

Az első rész próbaadását 1987. május 7.-én, az utolsó 331. fejezetét 1999. december 30.-án tűzték műsorra a Magyar Televízióban, éveken át stabilan kéthetente csütörtök esténként. A kultikus sorozatot többször ismételték: legutóbb az M3 csatorna 2017-ben.

Történet Cselekménye a budapesti, XI. kerületi gazdagréti lakótelep egyik panelházában élő emberek, családok és ismerőseiknek, rokonságuknak mindennapjait, életét meséli el, apró-cseprő gondjaikat, mindennapi problémáikat, a kor jellemző helyzeteit, történéseit dolgozza fel 30 perces epizódokban. Három család története indul el. Vágásiék − fiatal tanárnő−nyomdász pár − rokonuktól, Janka nénitől költöznek új lakásba. Takácsék − nyugdíjas házaspár − házát az M0-s autóút építése miatt szanálják. Velük költözik Alma, az unokájuk is. Mágenheimék − orvos−kozmetikus házaspár − sokéves albérlet és spórolás után jutnak végre rendes lakáshoz. A három család egy új lakótelepi ház egyazon emeletére költözik. Ezzel együtt láthatóak ismerőseik és egyéb ott lakók életének történései is.exit24.hu

Szereplők

Főszereplők Szerep Színész Megjelenés Szerep Takács család Takács István („Taki”) Zenthe Ferenc 1987–1999 nyugdíj mellett dolgozó taxisofőr, törvényszéki szakértő, autószerelő Takács Lenke Komlós Juci 1987–1999 István felesége, nyugdíj mellett dolgozó bolti eladó Niski Alma Fehér Anna 1987–1999 István és Lenke unokája, idegenvezető, stewardess, újságíró, bárpultos Szelényi János Trokán Péter 1987–1999 erdőmérnök, Alma udvarlója, majd férjeMágenheim család Mágenheim Ádám Kulka János 1987–1999 mentőorvos Szikszay Júlia Frajt Edit 1987–1999 Ádám felesége, kozmetikus Mágenheim Júlia Ábel Anita 1987–1999 Ádám és Juli idősebbik lánya, diáklány, később újságíró Mágenheim Flóra Nicsovics Franciska 1988–1999 Ádám és Juli második lánya Szikszay Etus Csűrös Karola 1987–1999 Juli anyja, keramikusVágási család Vágási Ferenc Nemcsák Károly 1987–1999 nyomdász, költöztető Vágási Judit Ivancsics Ilona 1987–1999 Feri felesége, tanárnő Vágási Mátyás Molnár Mátyás 1990–1995 Feri és Jutka fia Juhász Attila 1995–1999További főszereplők Böhm József Máriáss József 1987–1991 közös képviselő, rendből kilépett egykori papnövendék, nyugalmazott főkönyvelő Hegyi Bernát („Kutya úr”) Raksányi Gellért 1991–1999 közös képviselő Böhm halála után, nyugalmazott színházi főügyelő Sümeghy Oszkár Palócz László 1987–1999 nyugdíjas operaénekes Gábor Gábor Koltai János 1987–1999 fényképész, vállalkozó, Juli üzlettársa Érdekesség: A szereplők születési dátuma gyakran megegyezik az őket alakító színész születési dátumával.

Mellékszereplők

Bakonyi Géza – Láng Balázs Bakonyi elvtárs – Kiss Jenő Bánáti Vilmos – Versényi László Bence – Vizy György Béres Erzsébet – Zentay Lilla Béres Gáspár – Fekete Tibor Béres Stefi – Borbás Gabi Bíró László – Epres Attila Bírónő – Ábrahám Edit Béla bácsi, tanító – Both Béla Charlotte – Békés Itala Dávid, Julcsi barátja – Magyar Zoltán Dénes bácsi, öreg erdész – Kun Vilmos Dessewffy Károly – Makay Sándor Dr. Nagy Éva – Simorjay Emese Erdészigazgató – Újlaky László Farkas Gábor – Székhelyi József Gitta – Kökényessy Ági Góliát – Csányi János Ildikó – Hámori Ildikó (Török) Józsi – Szabó Ottó Janka (Jutka nagynénje) – Pásztor Erzsi Kenéz elvtárs – Bodor Tibor Klamár úr – Képessy József Klarissza – Incze Ildikó Kolonits Adél – Bárczy Kató

Kolonits Sándor – Szabó Sándor Kovács igazgató – Kenderesi Tibor László, mentőápoló – Koroknay Géza László Ervin – Szegedi Molnár Géza Madaras(i) Bandi, közértes – Dobránszky Zoltán Manci, használtcikk-kereskedő – Báró Anna Mara – Málnay Zsuzsa Marika, közértes eladó – Némedi Mari Matyi – Molnár Mátyás Nóra, Alma édesanyja – Bajcsay Mária Oli úr - Bajor Imre Ottakán Géza – Horváth Sándor Öreg (mentőápoló) – Hável László Panni (lakáscserélő) – Strasszer Anikó Pityu (lakáscserélő) – Melis Gábor Rezső (pincér) – Borbély László Rozsomák – Farkas Tamás Szedlák Kálmán – Fillár István Szöllősyné Zsuzsa (Vágási Judit édesanyja) – Bánki Zsuzsa Dr. Szöllősy Pál (Vágási Judit édesapja, fogorvos) – Szatmári István Szűcs úr – Sörös Sándor Valerie – Garay, Sue Vera, Jutka barátnője – Vándor Éva Vica Cica – Lengyel Kati Virág doktor – Kézdy György Virágh Antónia – Závodszky Noémi Zoltán – nőgyógyász – Nagy Sándor Tamás Zomboriné – Kállay Ilona Zsóka – Dőry Virág

Harsányi Viktor További mellékszereplők

Bűnelkövetők A sorozatban a pitiáner bolti lopástól a fegyveres rabláson át egészen az emberölési kísérletig számtalan bűncselekmény történik. A legtöbb bűnözőt Orosz István alakítja. Maffiózók is feltűnnek, Laci zsarolója – Kisfalussy Bálint, Madarasi zsarolója, részeg a presszóban – stb.

Nagyobb elkövetői körök: Alma támadói, Takácsék betörői, az ABC fegyveres rablói, Taki bácsi kerekeinek ellopói. Mind ugyanazok a személyek. Kábítószer-bűnözők Jutka iskolájánál Kábítószer-bűnözők a presszóban Kábítószer-bűnözők, akik Mágenheimet is majdnem megölik. Főnökük alakítója korábban mint filmes tűnt fel a sorozatban.

Évados áttekintés ÉvadEpizódokEredeti sugárzásEredeti adó Évadpremier Évadfinálé1181987. május 7.1987. december 31.MTV12261988. január 14.1988. december 29.3261989. január 12.1989. december 28.4261990. január 11.1990. december 27.5261991. január 10.1991. december 26.6261992. január 9.1992. december 24.7261993. január 7.1993. december 23.8261994. január 6.1994. december 22.9261995. január 5.1995. december 21.10261996. január 4.1996. december 19.11261997. január 2.1997. december 18.12271998. január 1.1998. december 31.13261999. január 14.1999. december 30.

+Fejezetek dátum szerintFejezetDátum11987.05.0721987.05.2131987.06.0441987.06.1851987.07.0261987.07.1671987.07.3081987.08.1391987.08.27101987.09.10111987.09.24121987.10.08131987.10.22141987.11.05151987.11.19161987.12.03171987.12.17181987.12.31191988.01.14201988.01.28211988.02.11221988.02.25231988.03.10241988.03.24251988.04.07261988.04.21271988.05.05281988.05.19291988.06.02301988.06.16311988.06.30321988.07.14331988.07.28341988.08.11351988.08.25361988.09.08371988.09.22381988.10.06391988.10.20401988.11.03411988.11.17421988.12.01431988.12.15441988.12.29451989.01.12461989.01.26471989.02.09481989.02.23491989.03.09501989.03.23511989.04.06521989.04.20531989.05.04541989.05.18551989.06.01561989.06.15571989.06.29581989.07.13591989.07.27601989.08.10611989.08.24621989.09.07631989.09.21641989.10.05651989.10.19661989.11.02671989.11.16681989.11.30691989.12.14701989.12.28711990.01.11721990.01.25731990.02.08741990.02.22751990.03.08761990.03.22771990.04.05781990.04.19791990.05.03801990.05.17811990.05.31821990.06.14831990.06.28841990.07.12851990.07.26861990.08.09871990.08.23881990.09.06891990.09.20901990.10.04911990.10.18921990.11.01931990.11.15941990.11.29951990.12.13961990.12.27971991.01.10981991.01.24991991.02.071001991.02.211011991.03.071021991.03.211031991.04.041041991.04.181051991.05.021061991.05.161071991.05.301081991.06.131091991.06.271101991.07.111111991.07.251121991.08.081131991.08.221141991.09.051151991.09.191161991.10.031171991.10.171181991.10.311191991.11.141201991.11.281211991.12.121221991.12.261231992.01.091241992.01.231251992.02.061261992.02.201271992.03.051281992.03.191291992.04.021301992.04.161311992.04.301321992.05.141331992.05.281341992.06.111351992.06.251361992.07.091371992.07.231381992.08.061391992.08.201401992.09.031411992.09.171421992.10.011431992.10.151441992.10.291451992.11.121461992.11.261471992.12.101481992.12.241491993.01.071501993.01.211511993.02.041521993.02.181531993.03.041541993.03.181551993.04.011561993.04.151571993.04.291581993.05.131591993.05.271601993.06.101611993.06.241621993.07.081631993.07.221641993.08.051651993.08.191661993.09.021671993.09.161681993.09.301691993.10.141701993.10.281711993.11.111721993.11.251731993.12.091741993.12.231751994.01.061761994.01.201771994.02.031781994.02.171791994.03.031801994.03.171811994.03.311821994.04.141831994.04.281841994.05.121851994.05.261861994.06.091871994.06.231881994.07.071891994.07.211901994.08.041911994.08.181921994.09.011931994.09.151941994.09.291951994.10.131961994.10.271971994.11.101981994.11.241991994.12.082001994.12.222011995.01.052021995.01.192031995.02.022041995.02.162051995.03.022061995.03.162071995.03.302081995.04.132091995.04.272101995.05.112111995.05.252121995.06.082131995.06.222141995.07.062151995.07.202161995.08.032171995.08.172181995.08.312191995.09.142201995.09.282211995.10.122221995.10.262231995.11.092241995.11.232251995.12.072261995.12.212271996.01.042281996.01.182291996.02.012301996.02.152311996.02.292321996.03.142331996.03.282341996.04.112351996.04.252361996.05.092371996.05.232381996.06.062391996.06.202401996.07.042411996.07.182421996.08.012431996.08.152441996.08.292451996.09.122461996.09.262471996.10.102481996.10.242491996.11.072501996.11.212511996.12.052521996.12.192531997.01.022541997.01.162551997.01.302561997.02.132571997.02.272581997.03.132591997.03.272601997.04.102611997.04.242621997.05.082631997.05.222641997.06.052651997.06.192661997.07.032671997.07.172681997.07.312691997.08.142701997.08.282711997.09.112721997.09.252731997.10.092741997.10.232751997.11.062761997.11.202771997.12.042781997.12.182791998.01.012801998.01.152811998.01.292821998.02.122831998.02.262841998.03.122851998.03.262861998.04.092871998.04.232881998.05.072891998.05.212901998.06.042911998.06.182921998.07.022931998.07.162941998.07.302951998.08.132961998.08.272971998.09.102981998.09.242991998.10.083001998.10.223011998.11.053021998.11.193031998.12.033041998.12.173051998.12.313061999.01.143071999.01.283081999.02.113091999.02.253101999.03.113111999.03.253121999.04.083131999.04.223141999.05.063151999.05.203161999.06.033171999.06.173181999.07.013191999.07.153201999.07.293211999.08.123221999.08.263231999.09.093241999.09.233251999.10.073261999.10.213271999.11.043281999.11.183291999.12.023301999.12.163311999.12.30

Az epizódokat a Szomszédok esetében az 1-től a 18-ig résznek, a továbbiakban fejezetnek nevezik. Az első tizenkilenc epizódnál a főcímben római számok szerepelnek, és csak a 20. fejezettől kezdődően használják az arab számozást. Ezután az író(k) neve, majd a főszereplők névsora következik családonként, valamint az adott részben előforduló néhány főbb mellékszereplő alakítóinak névsora. Szintén a 20. fejezettől kezdődően az epizód az adás napjának dátumával fejeződik be; a 20. rész dátuma 1988. január 28.

Az 1990-es évtől, a 71. fejezettől formai változások történtek, amelyek a sorozat végéig nem változtak: a főcím képsora a Széchenyi-hegyen álló adótoronytól indul (kivéve 96. és 105. fejezetek) a főcímből a főszereplők névsora kimarad a végén stáblistán „valamint:” helyett „közreműködtek:” listacím van

A részeknek két kivétellel nincsen külön címük. A 321. és a 322. fejezet a kivétel, ezek a „Böhm naplója I. és II.” elnevezést kapták. Ezekben, és a Máriáss József halála idején forgatott 105. fejezetben régebbi jelenetek vannak összevágva; ilyen a sorozatban máskor nem fordult elő.

A LifeTV 2019. december 31-én egy különleges 30 perces dokumentum filmet mutatott be, a sorozat befejezésének 20 éves évfordulója alkalmából. A 332. fejezetnek keresztelt filmben, visszatértek az ismerős színészek Ivancsics Ilona, Fehér Anna, Frajt Edit, Pásztor Erzsi, Nemcsák Károly és Trokán Péter. Bujtás János rendezésében készült filmben a szereplők elmesélik az akkori élményeket, illetve elgondolkoznak, hogy hogyan folytatodna a sorozat. A sorozatban be nem mutatott felvételeket is leadják.Vágási Feriékkel jön a Szomszédok szilveszteri adása