Komoróczy Géza (Budapest, 1937. augusztus 11. –) Széchenyi-díjas magyar hebraista, assziriológus, író, történész.
Életpályája Édesapja, a református felekezetű Komoróczy György (1909–1981) levéltáros, a Debreceni Állami levéltár vezetője, édesanyja, a római katolikus Bisitzky Mária (1909–1988), gimnáziumi gyakorló- vezető tanár volt.
Komoróczy Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1961-ben, a prágai Károly Egyetemen pedig 1963-ban fejezte be tanulmányait. 1961–1962-ben a Magyar Helikon Könyvkiadó szerkesztője volt. 1962 óta az ELTE Bölcsészettudományi Karon (ELTE BTK) tanít.
1985-ben létrehozta és hosszú időn át vezette az ELTE Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszékét, emellett 1989-ben létrehozta és hosszú időn át vezette az MTA Judaisztikai Kutatócsoportját. 1981-ben, 1983–1984-ben és 1987-ben Portlandben, 1991-ben és 1993-ban a Brown Egyetemen volt vendégprofesszor. 1989-ben a berlini Wissenschaftskolleg, 1994-ben pedig a bécsi Embertudományi Intézet tagja volt. 1989-től a Zsidó Tudományok Nemzetközi Uniójának vezetőségi tagja. 1990–1991-ben a Társadalomtudományi Társaság elnöke, 1991 és 1994 között a budapesti magisztrátus tagja volt.
1993–1994-ben a Demokratikus Charta szóvivőjeként tevékenykedett. 1992-től 1998-ig a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, 1999 óta tiszteletbeli elnöke.
1976-ban elnyerte a nyelvtudományok kandidátusa tudományos fokozatot.
Főbb művei Gilgames. Ékírásos akkád eposzok, vál., jegyz., utószó Rákos Sándorral (1960) Hat héber kézirat a holt-tengeri tekercsek közül (1961) Bábel tornya. Az ókori Közel-Kelet mítoszai és mondái: Héber mítoszok és mondák (1964) (lengyelül, litvánul is) Az ókori Mezopotámia történetének sumer és akkád nyelvű forrásai (1965) Gilgames – Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád versek Rákos Sándorral (1966) Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig, egy. jegyzet (1967) „Fénylő ölednek édes örömében…”. A sumer irodalom kistükre, ant., összeáll., ford., bev., jegyz. (1970) Sumer és magyar?, tan. (1976) A sumer-magyar nyelvrokonítás (Adalékok egy jelenség természetrajzához) (1976) A sumer irodalmi hagyomány, tan. (1980) Az ókori Mezopotámia vallásai (1988) Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az értelmiség felelőssége az ókori Keleten, tan. (1992) [2. jav. kiad., 1995] A zsidó Budapest. Emlékek, szertartások, történelem, 1-2.; szerk. Komoróczy Géza; Városháza–MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest, 1995 (Hungaria Judaica) (angolul is) Mitológia és humanitás. Tanulmányok Kerényi Károly 100. születésnapjára; szerk. Szilágyi János György, Komoróczy Géza, ford. Bencze Ágnes, Karsay Orsolya, Sajó Tamás; Osiris, Budapest, 1999 (Osiris könyvtár. Történelem) Héber mítoszok és mondák. A Bibliából; feldolg., tan., jegyz. Komoróczy Géza; jav., átdolg. kiad.; Móra, Budapest, 2000 Holocaust. A pernye beleég a bőrünkbe; Osiris, Budapest, 2000 (Osiris zsebkönyvtár) Shlomo J. Spitzer–Komoróczy Géza: Héber kútforrások Magyarország és a magyarországi zsidóság történetéhez a kezdetektől 1686-ig; MTA Judaisztikai Kutatócsoport–Osiris, Budapest, 2003 (Hungaria Judaica) A zsidók története Magyarországon, 1-2.; Kalligram, Pozsony, 2012 Zsidók az Északkeleti-Kárpátokban Kárpátalja, a 16. századtól a 19. század közepéig; Aposztróf, Budapest, 2013 (Hungaria Judaica) "Nekem itt zsidónak kell lenni". Források és dokumentumok (965–2012). A zsidók története Magyarországon I-II. kötetéhez. Szöveggyűjtemény; szerk. Komoróczy Géza; Kalligram, Pozsony, 2013 (Hungaria Judaica) Zsidók a magyar társadalomban. Írások az együttélésről, feszültségekről és az értékekről, 1790–2012, 1-2.; gyűjt., szerk., bev. Komoróczy Géza; Kalligram, Pozsony, 2015 Holocaust; Ab Ovo, Budapest, 2016 Történelem a próféták kezében. A Bibliáról; Ab Ovo, Budapest, 2019 Hargittai István: Jeremiás nyomában. Beszélgetések Komoróczy Gézával; Magvető, Budapest, 2021 (Tények és tanúk) Jogot, mert emberek vagyunk. Zsidó történeti tanulmányok; Kalligram, Budapest, 2023 Ékírás és assziriológia Magyarországon. Megismertük-e a Gilgames-eposzt? Reflexiók a turanizmusra és a zsidóellenes utalásokra, az önkényes szövegértelmezésre és a tudományos kutatás hozadékára; Kalligram, Bp., 2024
Díjai, kitüntetései Ábel Jenő-emlékérem (1985) Scheiber Sándor-díj (1996) Bibó István-díj (Soros; 1996) Pro Urbe Budapest díj (1997) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1997) A Soros Alapítvány alkotói ösztöndíja (1999) Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1999–2002) Magyar Zsidó Kultúráért díj (2002) Széchenyi-díj (2007) Prima díj (2008) Bacher Vilmos-emlékérem (2013) Wallenberg-díj (2016) Hazám-díj (2016) Radnóti Miklós antirasszista díj (2017)
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
Jegyzetek
További információk Adatlapja a Terebess Ázsia-lexikonban Bacher Vilmos Emlékelőadások, 1989–2013. Ünnepi kötet Komoróczy Géza 80. születésnapjára; Magyar Hebraisztikai Társaság–MTA TK Kisebbségkutató Intézet Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest, 2017 (Hungaria Judaica)
Kategória:Magyar asszirológusok Kategória:Magyar hebraisták Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Scheiber Sándor-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Hazám-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Radnóti Miklós antirasszista díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei